Nem tartjuk magunkat méltóknak

ApCsel 13,44-52 - A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten igéjét. Mikor azonban a zsidók a sokaságot látták, elfogta őket a féltékenység, s káromlások között ellentmondtak annak, amit Pál mondott. Erre Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: „A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig”„ [Iz 49,6]. Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. A zsidók azonban felizgatták a vallásos és előkelő asszonyokat, s a város első embereit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ezek lerázták ellenük lábuk porát, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel.

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Jn 14,7-14 - Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.” Ekkor Fülöp kérte őt: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus így válaszolt neki: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: „Mutasd meg nekünk az Atyát”? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.

Nem tartjuk magunkat méltóknak az örök életre? Fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést, időről – időre. Bűntudattal, bűnbánattal, lelkiismeret vizsgálattal. Mennyire hiszem az örök élet üzenetét, arra a meghívásomat? Nem tudásról van itt szó, hanem hitről! A vallásos emberben sokszor összegabalyodik e két dolog: a tudás és a hit. Más az, ami a kor erejéből adódóan elmémből fakad, és más az, ami a szívemből tódul, röppen, árad szét bennem, és végül éri el elmémet. Hogy a Lélek ereje töltsön el engem, és alakítson lelki emberré.

Nem vagyok lelki ember. De akarok lenni Krisztusban, Krisztussal, és Krisztus által. „Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.” Ebben a hitben, és ezzel az önmagamat megalázó „kegyetlenséggel”, mert kegyelmi emberré lenni vágyom! Krisztusi emberré lenni! Nem másokért, nem mások üdvözítése a célom, hanem Krisztus meghívásában való kiteljesedés, mely vonzani képessé lehet másokat!

Krisztusban az erő, nem jelentheti azt, hogy azon erőlködöm egy életen keresztül, hogy másokat megtérítsek, másokat üdvösségre vezessek. Mindenkinek magának kell, hogy fontos legyen az örök életre való eljutása! Nem lehet számomra fontosabb a Te üdvösséged, mint a magamé! Nekünk egymást kell tudnunk lelkiségében segítenünk úgy, akkor, amikor én magam hitemben erősödöm, az örök életben való hitemben megerősödök. Az én, Krisztusba vetett hitem legyen erősségeddé, és a Te Krisztusba vetett hited, legyen hitemben erősségemmé!

Ma ez nem „divat”, hogy mi egymás számára erőforrásokká legyünk. Megfigyelem magamat, és azt látom, hogy a másik ember hite engem elbizonytalanít: különc, mit erőlködik, miért játssza túl magát, képmutató, kifelé él, és milyen a magánéletében? – valami ehhez hasonló gondolatokkal bíbelődök, bajlódok, a helyett, hogy magam lelkiségét, hitét élném meg mindeközben, nem törődve a másikkal. Belülről kifelé élni – Lélekből, de nem agyasan (!) -, és nem kívülről jövő ingerekkel foglalkozni. „¹⁴Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: »Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: ¹⁵Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. ¹⁶Akinek füle van a hallásra, hallja meg.« ¹⁷Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. ¹⁸Így válaszolt nekik: »Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, ¹⁹mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig az árnyékszékre kerül?« Ezzel megtisztított minden ételt. ²⁰»Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert. ²¹Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, házasságtörések, lopások, gyilkosságok, ²²hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. ²³Mindez a rossz belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.«” [Mk 7,14-23]

Mert belülről, az ember szívéből erednek a jó gondolatok is, ha megengedőkké válunk azokra, mert megalázzuk azt, mit tudásunk legjavának tartunk. Segíts engem Istenem, hogy Lélekből életem legyen, és tudásomat alárendelni képessé legyek Belőled táplálkozó lelkemnek! Ámen