Én itt élek a XXI. században
ApCsel 5,17-26 - Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak - vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: „Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.” Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: „A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.” E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: „Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.” Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.
Zs 33 - Dávidtól, amikor őrültséget színlelt Abimelek előtt, és az továbbengedte őt. Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.
Jn 3,16-21 - Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.
Én itt élek a XXI. században. János szavai szólítani próbálnak a múltból. Üzennek, hírt hoznak, vagy egyszerűen közölni próbálnak velem, olyan dolgokat – úgy tűnik – melyek megtörténtek Vele. De nem csupán Vele, hanem azért történtek, hogy a világba – már utána mindvégig – születendő, minden ember számára, az élet többet jelentsen, mint amit a jelenben a világ jelenthet a számára. Mert az élet nem a jelen!
A filozófus azt mondja, hogy a jelen tapasztalása csupán káprázat, képzelet. Ilyen módon, az Ember szellem léte, gondolatai, melyek belőlem tőrnek elő, és alakítani, formálni próbálják a jelenről szerzett külső tapasztalásaimat, belülről valók, és alakítani képesek a jelen életet. Nem csupán az enyémet, de általam, a környezetemre is hatást fejtenek ki! Tehát, a magam szellemléte nem közömbös, hogy milyen lelkek befolyásolása alatt működik. Szent Ignác beszél a lelkek megkülönböztetéséről. És talán itt jön képbe a hit kérdése: miben, kinek hiszek? Milyen Istent látok, tapasztalok, kit tekintek Istenemnek?
Mert minden embernek van istene! Minden embernek van hite.
Az a nagybetűs Isten, akiről János beszél, az az egyetlen, Akiről Jézus ad hírt, első kézből, és egyedüli hitelességgel. Ezért fontos, ezért döntő jelentőségű Jézus, a Világ, a Teremtett Világ számára! Jézus, Az Ember, Aki Az Egy Igaz Istent azonosítja, azonosítani tudja Az Ember számára, és javára! Mert Őt, maga az Isten küldi, ajánlja az Embernek. Nem azért, hogy Az Embert, Az Isten elmarasztalja, hanem azért, hogy Az Ember, mindarra a jóra képessé lehessen, amire teremtette Isten, az Embert. A személyt, az egyetlent, Aki csak az emberi közösségben képes személyiségének, teljességének a kimunkálására, ha Istennel közösségre lép, és szabad akaratát erre a közösségre bízza. Istennel közösségben, az Istennel való emberi közösségben! Ez a szeretet közösség!
Dolgom, emberként, nyilvánossá tenni, hogy közösségben vagyok Istennel, művelem a Vele való közösséget – mert művelendő, alázatot követelve meg tőlem (!) - és keresem, vágyakozom, akarom, és törekszem építeni, elősegítem épülését annak az emberi közösségnek, mely Istennel szeretetközösségben akar élni! – Ebben a közösségben fejeződik ki az Szentháromságos Egy Istenbe vetett hitem, melyben a Szentlelket bírva, lehetek része, és részese. - Ez már az Isten országa!
Hogyan válhatok képessé, alkalmassá erre az Életre? Bármely élethelyzetben, kutatom Jézus személyiségét, melyhez hasonulni törekszem, Akiben az Atya minden szándéka, mely jó, és mely Életre tanít, megtalálható. Mindenkori életállapotom igényli, hogy Istennel közösségben legyek! Ehhez pedig a magam személyiségét próbálom olyan módon „szoktatni”, alakítani, amiről Pál így tanít: Vessem le a régi embert szokásaival együtt, és öltsem föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. [Kol 3,9-10] - Vegyem fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassak a gonosz napon, s megállhassak, mert mindent megtettem. Úgy álljak tehát, hogy derekamat övezzem fel igazságossággal, s öltsem magamra a megigazulás vértjét! (Iz 59,17) [Ef 6,13-14] - Lábam saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyem a hit pajzsát, amellyel kiolthatom a gonosz minden tüzes nyilát. [Ef 6,15-16] - Vegyem fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. [Ef 6,17] – Legyen Isten kegyelme velem és általam! Végbe vigye így mindazt, mi szándéka ma, és mindörökké! Ámen
A világosság és a sötétség fogalmát még ki sem tárgyaltuk! Amire úgy utal János, hogy „az ítélet pedig ez”.
Olvassunk csak a sorok között: és akkor felismerjük a magunk értetlenségét! Mert nem Isten az, Aki ítéletet olvas ránk, Aki elítél bennünket, hanem, a magunk gonoszsága követeli ki az ítéletet: „aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit” – cselekedetei miatt. Hoppá! Tehát, a bűnünk következménye az, hogy szégyenben élünk, nem merünk az igazak közé menni, félünk a megítéltetésünktől, a számonkérésünktől: „mit tettél, miért tetted?” Amire választ kell tudnom adnom, ha megkérdeznek! A világosságban szembesülök önmagammal, amit a bűnös nem szeretne! (Ugyanakkor vigyáznom kell, mert nem az az én bűnöm, amit mások rám olvasnak. Azt én tudom kimondani, kifejezni, hogy mi az én bűnöm, mi az, amit nem merek a világosságra vinni. Ehhez szigorú, kíméletlen és fegyelmezett, önismeret kell!) Mert, „aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat”.
Istenben cselekvő ember nem fél a számonkéréstől! Vállalom a bűneimet Isten és ember előtt! Mert nem akarok bűnben élni! Ugyanakkor tudom, hogy bűnös vagyok, de mely bűneimtől csak Isten szeretete képes eltávolítani úgy, hogy ha akarom, akkor a bűneim helyét kitölti irgalmas szeretetével! Bűnös vagyok, vallom, de szeretett bűnös, akinek nincs oka félni! Köszönöm Istenem! Ámen
