Az Atya dicsőíti meg Jézust

Ter 17,3-9 - Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: „Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled. És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között, nemzedékről-nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak. Neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz, Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek.” Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: „Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre.

Zs 104,4-9 - Keressétek az Urat és erejét, keressétek szüntelenül arcát. Emlékezzetek meg csodatetteiről, amelyeket művelt, jeleiről és szája ítéleteiről, ti, az ő szolgájának, Ábrahám utódai, választottjának, Jákobnak fiai. Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földön ő ítélkezik. Örökké gondol szövetségére, szavára, amelyet ezer nemzedékre adott, arra, amit Ábrahámmal megkötött, amire megesküdött Izsáknak.

Jn 8,51-59 - Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem.” Azt mondták erre a zsidók: „Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: „Ha valaki a tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem.” Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus azt felelte: „Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: „Istenünk”, pedig nem ismeritek őt. Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonló hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását megtartom. Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre azt mondták neki: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.

Az Atya dicsőíti meg Jézust. Mit mond ezzel Jézus a számomra? Azt, hogy minden csoda, ami Jézus által megtörtént, az, az Atya tanúsága Jézus mellett, és Jézus megdicsőítése, emberi mivoltában. Most, ebben a történetben Jézus nagyon határozottan, minden példabeszéd nélkül, egyenesen és érthetően nyilvánítja ki személye és Isten személye közötti kapcsolatot. Mint ember, az embereknek beszél arról a misztériumról, mely, tulajdonképpen minden ember misztériuma. Azaz: Istentől való az emberségem, és minden ember, embervolta Istentől az. Jézus Isten ismerete arra szólít fel, hogy Benne kutassam a magam istenképét, Isten ismeretét! Jézus által ismerhetem meg az Atyát, és a Fiút és a Szentlelket.

Csak ne okoskodásommal, egóból próbáljak megérteni mindent. Engedjem meg, hogy a Lélek, Isten bennem való léte vezessen a hit útján, a hit által. Ez nem mehet másképpen, csak szeretetben elfogadással, elköteleződéssel, alárendelve magamat Istennek. Jézus az öröktől való ember, Aki Istenből lett, hogy Benne, és belőle születhessen meg Ábrahám és annak minden ivadéka, utóda, és leszármazottja!

Ebben a misztériumban van Isten másképpen gondolkodása, „embertől idegen” logikája. Mert Isten nem földhöz ragadt, töredékes, és szelektív. Isten, Aki minden mindenben, minden emberi gondolatban benne van, … Mégis, minden emberi töredékesség felett állóan teljes, éppen ezért az egyetlen Igazság és Szeretet.

Őt, Istent megragadni és Benne növekedni akarok, míg Isten rá időt, és teret ad számomra! Most, ebben a Húsvéti készületben is ezt szeretném tenni! Segíts engem Isten Szentlelke! Ámen