Mennyire, de mennyire más az észjárásunk

Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.’’ Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!’’ Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.’’ Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Zs 101 - A szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte. Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd. Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg. Mert füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács. A szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem. Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad. A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a bagoly a romok között. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb a háztetőn. Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek ellenem. Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem. Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna száradok. De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre. Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje! Hisz szolgáid szeretik köveit, és romjait fájdalommal látják. De félik majd nevedet a nemzetek, Uram, s a föld minden királya fölségedet. Mert felépíti az Úr Siont, és megnyilvánul dicsőségében. Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket. Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt. Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak; Hogy hirdessék Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak. Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. Így szóltam: ,,Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak. Kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek. Azok elmúlnak, de te megmaradsz; Mint a ruha, mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak. Te azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el. Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.’’

Jn 8,21-30 - Majd ismét szólt hozzájuk: ,,Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.’’ A zsidók erre azt mondták: ,,Csak nem öli meg magát, s azért mondja: ,,Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek''?’’ Ő azt felelte nekik: ,,Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.’’ Erre azt kérdezték: ,,Ki vagy te?’’ Jézus azt felelte: ,,Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.’’ Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: ,,Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.’’ Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Mennyire, de mennyire más az észjárásunk, mint Istennek! Amiért mi innen lentről valók vagyunk. Nem vagyunk képesek emlékezni sem arra, hogy honnan jöttünk. Ezért nem tudunk arra hivatkozni sem, hogy hova tartunk.

Amikor azt állítom, hogy nem ismerem önmagam – mert merem kijelenteni, ha őszintén és minden napot úgy szeretnék kezdeni, hogy ma szeretnék jobban azonosulni Isten szándékával, mint ahogy tegnap sikerült -, akkor erre gondolok: hogy nincs örökkévalóságommal kapcsolatom.

Az önismerettel összefüggésbe hozom, hogy Isten Igéjét magunkra vonva, belső utunkon akarjuk értelmezni. Az Isten Igéjét szeretnénk belső utunkként érteni, és élni, mert azt mondják nekünk, hogy belső útként kell értenünk, azaz személyes életünkként kell Istent, a szavaiból megragadnunk. De, hogyan lehetnénk erre képessé, ha nincs önismeretünk, ha önismeretünk béklyóba van kötve? Mert valljuk meg őszintén, hogy önismeretünk többnyire annyi, amennyit környezetünk tart rólunk, mint velünk szemben támasztott elvárásai. Ettől mi nem leszünk azonban azok, akiknek tartanak! Vagy, legalább is baj az, ha a rólunk alkotott mások véleménye alakítja személyiségünket, és nem egy felettünk álló értékrendszerhez keressük az igazodásunkat. Amire csak akkor lehetünk képessé, ha önmagunkat realitással bírjuk, hordozzuk. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy születésünktől kezdve, neveltetésünkkel alakítják ki rólunk azt a véleményt, amit aztán magunkénak vallunk: mit gondoljak magamról? Mire tartsam, értékeljem, minősítsem magamat? Aki szüntelen a világnak kell megfelelnem, másoknak – csak nem annak, akinek Isten rendelt. Mert én keresztény vagyok – vagy ez vagyok, vagy az vagyok -, éppen ezért úgy kell élnem, mint aki tudja, hogy mi a jó és helyes, és mi az, amit el kell utasítanom. De feltennem magamnak kell a kérdést: mit jelent számomra a jó és a rossz fogalma? Mások értékítélete ebben a meghatározó, vagy Istené, esetleg én döntöm el? Ha téves az igazodási pontunk, akkor azzal kialakul, mert kialakítunk magunkban egy önmagunktól, de Istentől is idegen kényszerképzetet, megfelelési kényszert, aminek megfelelni mégsem tudunk. Mert minden közegben más elvárásnak, más és más szerepnek kell megfelelni, ami általános, és örökérvényű igazodási mércét nem enged önmagam számára érvényesíteni. Sokszor találkozunk olyan véleményekkel, hogy nekem ezt így tanították, nekem ez, vagy az azért fontos, mert én megbízok abban, aki tanította a számomra. Azonban, ez az értékítélet, még nem lesz az enyém, csupán, mentem magam attól, hogy az adott dologban saját véleményt képviseljek. Ebben az esetben, nem vagyok önmagam, csupán szerepbe kényszerítem magam. Így, egyre inkább távolodunk istenképűségünktől, attól a személytől, akinek Isten gondolt el engem, egyedüli személyként, és szerepre szánva.

Belső út! Amihez legalább Isten személyéről kellene helyes ismerettel rendelkeznem, Akiben képessé lehetek magamat reálisan látni: aki belőle és szándékára vagyok, ráadásul már a kezdetektől, méghozzá az idők végezetén túli időkre, vagyis örökkévalóságra rendelve! Ha ezzel a képpel bírok élni, nos, akkor kezdődhet el egy belső utas élet.

A belső utamnak nem bennem kell zajlania, ezt tévesen értelmezzük. Hanem, az én belső utam Isten létében kell, kellene, hogy történjen. Isten belém égetett Lelkéből válik szívügyemmé, szellemi kincsemmé, majd cselekvőképességemmé. Amelyen nem vesz erőt a halál, de nem képes rátelepedni neveltetésem, szokásaim, de még a környezetem elvárás rendszere sem. Ez a szabadság, ami útravalóm Istentől, az Életre. Amivel mi - megint csak azt gondolom, hogy rosszul, tévesen értelmezünk, ezért - rosszul gazdálkodunk vele. Mert ehhez hitből, reményből és bizalomból táplálkozó bátorság kell, melyet Isten szeretete művel bennem!

Azt is gondolom, hogy belső békességünk a lelki békességgel egyező fogalom, kellene, hogy legyen. Lelki békénket pedig, csak Istennel való egységünkben érhetjük el. Amíg mástól vagyunk függőségben, csak nem Istentől, addig mindig a frusztráltság, a békétlenség és a félelem fog bennünket sakkban tartani. Ezért van az, hogy szüntelenül harcolunk, azt remélve, hogy a jó ügyért harcolunk, de tulajdonképpen, csak vívódunk, kerülgetve az Igazságot, hol innen, hol onnan.

Mennyei Atya! Azt gondolom, hogy meg kell fogalmaznom nekem magamnak is azt az imámat, amit képes volt Judit is. (lásd: Judit 9,11-14) Mert ő eljutott a szabadságának arra a fokára, mert okos volt és józan, hitében erős és állhatatos, vagyis Veled közösségre tudott lépni, mikor már személyiségét személyedben látta, és képes volt megélni is azt. Ez a cselekvő szeretet, az Isten érv, az Ember életére. Ebben az érvben segíts megerősödni engem! Ámen