Igen, ismételgetem, mert ismét és ismét felhangzik bennem

Jón 3,1-10 - Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt mondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék, és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.

Zs 50 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.

Lk 11,29-32 - Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

Igen, ismételgetem, mert ismét és ismét felhangzik bennem: „Krisztus szeretete sürget minket!” – kiket keresztségünkben lefoglalt magának. És Isten szeretete olyan mérhetetlen bőséggel árad, olyan állhatatos nagylelkűségében, hogy nem a bűneimet nézi, hanem azon munkálkodik, hogy hogyan képes elérni azt, hogy szeretete kitakarja szívemből, elmémből, véremből, sejtjeimből az én bűneimet. Mert azt akarja, hogy vérfrissítése által higgyek Neki, megtérésre jussak. Már megadta számomra azt, hogy érezzem, tapinthassam, hogy megváltása nekem szól, értem való és szabadításomra van! Értenem kell, hogy e világ csupán a teremtett Ember által félreértett, félreértelmezett, éppen ezért félremagyarázott, előképe annak, amit számunkra készít! Érzem, és hallom, hogy Atyám arra akar felkészíteni engem, arra szeretne használni engem, hogy hírül adjam e világnak azt, hogy tévedésben élünk! Mert bennünket Isten szeretete kész és akar is formálni arra, hogy el tudjuk viselni azt az örömöt, boldogságot, melyet mi mindannyian vágyakozunk valójában. A baj csupán az, hogy mindenféle pótcselekvésekkel próbáljuk elérni, megszerezni a magunk számára, ebben az életben, az Atya nélkül. És mert nélküle, éppen ezért ellenére is. Pedig, Isten elküldi Szentlelkét. Aki értésünkre akarja adni, hogy Isten kegyelme nélkül – hiába a vágy, a tudás, az értelem, a készség, a karizmáink – képtelenség eljutnunk arra a teljességre, mely békességet teremthet bennünk. Mert a boldogság valójában az a felhőtlen béke, mely semmitől nem retteg, nem fél, és nem kell, hogy hadakozzon semmi ellen! A boldogsághoz nem fér többé kishitűség, kétség, aggódás, ragaszkodás, kényszer, vagy függőség!

Azonban a Lélek megsegíteni kész abban, hogy megengedővé váljak a gondviselő szeretetre, mely tudja, mire van szükségem, és mire nem. Tudatosítani képes velem, hogy mindenem, ami van, eszközöm akar lenni arra, hogy bizalmamat az Úrba, a Szentháromságos Egy Istenbe lehessek képes beleoltani!

Nehéz azonosulnom azzal a gondolattal, mert a világ nem azt preferálja, és nem azt hirdeti, hogy a valahonnan jöttöm, nem marasztalni akar, hanem utat jelöl ki a számomra! Valahova tartok, de éppen itt vagyok. A jelenlétem káprázat, ha beleveszek! Vagy, jelenlétem a valóságom, abban a tudatban, hogy valahova várnak, ahova érkezésem van, ahol örömömre lelhetek, és örömöt okozhatok annak, aki engem oda vár! Tudnom kell, értenem kell, hogy jelenvalóságom, jelenlétem meghatározója annak, hogy hova tartok. Minden út célba visz! A kérdés az, és ez csak a végén fog kiderülni, hogy tévedtem, vagy sem, amikor a célt maghatároztam, és utamat a szerint jártam, hogy mit vettem célba. Nekem, arra az ad bizonyosságot és biztonságot, hogy célomat elérjem, hogy elfogadom Isten útikönyvét, mellyel vezetni akar. És elfogadom azt a személyt útitársul, akit mellém rendelt, Aki nekem ajánl arra, hogy vezessen, és elvezessen a célhoz! A Tanító, a Mester Ő. Vele akarok közösségben lenni. Vele akarok közösséget vállalni, és mindazokkal közösségre lépni, akik Őt válasszák szintén vezetőjüknek! (Megfigyeltem, megtapasztaltam, hogy Isten - Aki szent, fertő nélküli tisztaság –, ahhoz szívesen társul, ami az én magszentelődésemre irányuló szándékom!) Isten kisegít, ezért bízhatok benne!

Eljutottam arra a felismerésre, hogy a világban élek, de nem a világnak! Meg vagyok fertőzve a világtól, ezzel tisztában kell lennem, de meg kell, meg akarok tisztulni – el akarok távolodni - mindattól, ami távol tart Istentől. Ami nem engedi meg számomra, hogy Vele közösségre lépjek, és abban a közösségben meg is tapadjak.

A cselekvő szeretet nem más, mint az, hogy magamat változásra bírom! Olyan irányba változzak, mely közelebb visz engem Istenhez, abban a közegben, melyben vagyok. Így a közösségemet is képes lehetek közelebb vonni Istenhez! Észrevétlenül, és minden önös szándék nélkül. Magától!

Kezembe került Christian A. Schwarz könyve, a természetes közösségi növekedésről. Aki leszögezi, hogy minden közösség életképessége, ereje, a személyek életképességétől, erejétől függ. És eszembe jut az a mondás is, hogy minden lánc olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszeme. Nagy igazságnak tartom, és nagy felelősségnek, ha egy közösségért elkötelezett vagyok! És ezt Krisztus közösségére értelmezem most!

Aki kereszténynek mondja magát, az Krisztus közösségébe tartozónak hirdeti magát. De, a kérdés az, hogy ezt vallja is? Ezt hiszi is? Ha az, hogy keresztény vagyok, csupán egy hanyag, és felelőtlen kijelentésem, mert már megszoktam, ezt tanultam meg, hogy én az vagyok, és ezért böfögöm fel ezt, akkor én Krisztus közösségének a leggyengébb láncszeme vagyok. Nekem tudnom kell, meg kell tanulnom élnem ezzel a kijelentéssel, együtt élnem, és együtt lélegeznem, hogy én Krisztus közösségébe tartozó ember vagyok! Elsősorban keresztény, és csak azon belül vagyok egy katolikus, vagy evangélikus, illetve református, vagy bármilyen más keresztény közösségnek a tagja!

Úgy vagyok Krisztussal egy, ha minden kereszténnyel közösségben tudhatom magam! Ezért törekszem arra, hogy ne én legyek a leggyengébb láncszem a keresztények között. Illetve, szeretnék én is erőt adni másoknak, hogy minél erősebb legyen a közösség Krisztusban velünk!

A keresztény ember küldetése a szolgálat. Mégpedig Isten ügyének szolgálata, Krisztus tanításával közösségben, a Szentlélek által, a világban!

De szeretnék még valamit elmondani, mert úgy vallom, hogy Jézus akarja ezt általam és bennünk tudatosítani: Megérinteni Krisztust, a Jézust! A megtérés első mozzanata, mely az ember részéről kifejezi azt a szándékot, hogy „gyógyulni” akar. Vagyis: jobb szeretne lenni annál, mint amilyen. De már belátja, hogy ezt a változást Isten nélkül nem képes elérni. „Legalább” a ruhája szegélyét érinteni! Több nem kell, többre nem vagyok képes, többre nincs esélyem sem. De, amire van esélyem, azt megteszem! Tehát, a reményből forrásozik az az élet, mely hitre vezeti az embert, hogy a szeretet életére eljuthasson végül.

A teremtő szeretet – megtartó szeretet – végül éltető szeretet. A Teremtő szeretet, mely örök, megteremti a mulandót – ahogy erről olvasunk a Teremtés könyvében (Ter 1,1-19). De a mulandóban örökíti át örökérvényűségét, remélve, hogy a mulandó felismeri önmagában azt az örök értéket, melyben önmaga létét tisztelheti, becsülheti, egyúttal odaajánlhatja – áldozattá lenni képes - önmagát a Teremtő szándéknak. Úgy is mondhatjuk, hogy alárendeli magát, aláveti magát a mulandó az örökkévalónak, amit alázatnak nevezünk.

Ilyen módon válhat az ember bármilyen e világért, e világban tett fontoskodása, cselekvése, munkája, tüsténkedése, csupán kiegészítőjévé – részévé - annak a cselekvésének, melyet öröklétéért tesz, tehet, és tenni tud.

Úgy gondolom, hogy nagyszerű gondolatok ezek, amennyiben Az Ember cselekvő irányultságát képes lehet alakítani, változtatni a legnemesebb cél elérésének irányába. Alapállásbéli különbségről beszélek!

Mert azt már tudjuk tanulmányainkból, hogy minden erőnek van kiterjedése, és iránya is. Azt is beláthatjuk, hogy maga az ember egy energia központ, egy erő koncentrátum. Ilyen módon, nagyon nem mindegy az, hogy ezek az erő koncentrátumok milyen irányultságúak. Egymás ellen hatnak, vagy egymást erősítik? – A közösség az, melyben az egyes energia centrumok erőkifejtései egymást erősítik, vagyis egy irányba hatnak. Ahol az energiák egymás ellen hatnak, egymást lerontják, az nem közösség. - Amit a teológia, vagy a morális tudat bűnként fogalmaz meg, az tulajdonképpen az, amivel mi egymás energiáit, illetve erőink irányultságának ellene hatunk. Kioltjuk, vagy tönkre tesszük egymás cselekvését. Ezért van az életben a halál, mert leromboljuk egymás energia háztartását. Természetesen ebbe benne van az is, hogy én magam sem vagyok tisztában a magam értékeivel, így, ismeretlen önmagam energia háztartása ellen is vagyok! Tehát, én magam is áldozatává válok bűneimnek. Igen, ha gondolatmenetemben sikerül bárkinek is követni, akkor az, velem együtt, eljuthat arra a következtetésre, hogy az, Aki akarta, hogy legyek, és felépítette személyemet, annak az Igazságának megismerése nélkül, felismerése nélkül, vagyis Isten és az én közötti teljes harmónia nélkül válok veszteséggé úgy, mint teremtmény, mint mulandó érték. Ezt a mulandó értéket elmúltában is, képes Teremtője „felmagasztalni”, vagyis örök értékűvé tenni. De csak akkor, ha e mulandó, az Ember, életében megtette azt, amit neki megtenni lehetett ahhoz, amihez Isten hozzá rendelhesse azt a többletet, melyet csak az Ő Szeretete – energia készlete - képes kipótolni, hogy örökéletűvé lehessen. De, végül is, mi az, amit az Ember megtehet, és megtennie kell, ha örökkévalóvá szeretne lenni – így elérve az Istentől való szándékot -, azaz Istennel közösségre vágyik? Felismerni Isten értékét, Igazságát, melyben a személyes igazsága eljuthat a teljességére, már ezen a mulandó világon túl. Ahol a tárgyi körülmények már nem jelentenek akadályt a személy számára, hogy kiteljesedhessen Isten „kegyelmében”.

Az idézőjelbe tett fogalmakkal azt akartam érzékeltetni, hogy a - felmagasztal és a kegyelem szónak - mindegyiknek van valós értelme, jelentése. A teológia azért vezeti be ezeket a fogalmakat, hogy azok számára segítséget nyújtson, akik még nem képesek e fogalmak mélységével mit kezdeni.

Isten megismerése, és a személyes igazságom felismerése, ezen a világon kell, hogy számomra világosságot nyújtson, hogy energia készletemmel a valódi cél felé lehessek képes elmozdulni, haladni. Ebben a feladatban áll rendelkezésemre Jézus. Ezért mondja, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” [Jn 14,6].

Tulajdonképpen időnk, és energiánk legnagyobb részét arra kellene fordítanunk, hogy megismerjük és megértsük Istent, úgy általánosan, majd, vagy ezzel párhuzamosan személyünket, Benne értelmezetten, Aki teremtette azt, hogy végül, rádöbbenjünk arra, hogy mire van létünk. Erő kiterjedésünk és mennyisége, illetve, hogy milyen irányultságúvá kell válnunk abban a közegben, melyben lennünk kell. Itt már három, hármas feltételt írtam le ahhoz, hogy én, a személy, és az Isten között összhang, egyensúlyi állapot, vagyis harmonikus kapcsolat jöhessen létre. Én vagyok az a bizonytalan tényező, aki arra vagyok hivatva, rendelve – és talán ebben kell hasonlatossá válnom Istenhez, akit a maga képére teremtett (Ter 1,26) –, hogy értelmezzem, és helyes viszonyulást teremtsek – választ adjak - Isten, a környezetem és személyem között! Ez azért komplikált és bonyolult feladat, mert ebben a képletben egyetlen állandó van, két változó ellenében. Azonban, az állandó olyan biztos pont, mely számomra adhat bizonyosságot, és biztonságot is egyúttal. Vagyis engem biztosíthat arról, hogy az a bizonyos harmadik személy, mely változó, személyem számára az állandóval való szoros kapcsolatom esetén nem teheti kétségessé azt, hogy a célomat elérhessem, mely cél Vele közös.

Köszönöm Istenem, hogy Te a magad háromszemélyűséged által olyan védelembe foglalsz engem, hogy bár bizonytalan vagyok, biztonságom lehessen! Tarts meg engem a Te végtelenül nagylelkű, irgalmas jóságodban! Ámen