Nem hiszem el
Ter 9,1-13 - Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: „Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!” Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: „Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.” Azután Isten azt mondta: „Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
Zs 101 - A szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte. Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd. Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg. Mert füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács. A szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem. Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad. A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a bagoly a romok között. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb a háztetőn. Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek ellenem. Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem. Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna száradok. De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre. Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje! Hisz szolgáid szeretik köveit, és romjait fájdalommal látják. De félik majd nevedet a nemzetek, Uram, s a föld minden királya fölségedet. Mert felépíti az Úr Siont, és megnyilvánul dicsőségében. Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket. Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt. Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak; Hogy hirdessék Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak. Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. Így szóltam: „Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak. Kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek. Azok elmúlnak, de te megmaradsz; Mint a ruha, mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak. Te azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el. Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.”
Mk 8,27-33 - Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők azt felelték neki: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Péter felelt neki: „Te vagy a Krisztus.” Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: „Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”
Nem hiszem el, hogy látom; nem hiszem el, hogy hallom; hogy tapinthatom, és, hogy Vele járok. Csak azért, mert hitem gyenge. Még akkor is, amikor tudom, de hitemmel nem bírom. És akkor, egy földhöz ragadt keresztény elengedi a hitét, és ragaszkodik evilági tapasztalataihoz, és abból, tudatosságával, hiszékenységével, érzékiségével, fantáziájával, és sajnos, evilági idealista szentimentalizmusával kezdi el kialakítani a maga istenképét. Ez a hitérzékenységemről való lemondás. ’Nem győzködöm magam, majd én megmagyarázom - magamnak – mit jelent az, hogy hiszek. Mert én meg tudom mondani, hiszen tanultam, hogy mit kell jelentsen az, hogy hiszek.” Ez nem igényel sok energiát, időt, ezt agyasan lehet csinálni, egóból. És ez, az Embernek könnyen megy. Mindemellett élheti a jól bevált, ismerős, és mások által is „preferált” világi életet. A helyett, hogy dolgozzon az Ember a lelki fejlődésén, a hitbéli megigazulásán. (Na, ez is: ’hitbéli megigazulás’, műszó csupán?) Ami a legértelmesebb, leghasznosabb, a világ kötődésétől távolodó életforma. Mert elutasítom azt a könnyed életformát, melyhez nem kell elköteleződés, elég csak sodródni vele. Az elköteleződés, ezzel szemben egy állandósult ébrenlétet, szüntelen kontrol alatti létet jelent. Nem engedem meg magamnak, hogy ezzel a létformámmal elégedett legyek. Többre vágyom! Mert van, létezik az a többlet, amit én, magamnak soha sem szerezhetek meg. Mégis részesedhetek benne!
Amikor az ember nem engedi meg magának, hogy Isten mutatkozzon meg a maga életében, ragaszkodik hozzá, hogy önmaga határozza meg Isten istenségét, nos, ez a vallásosság kicsúfolása, amit bigottsággal fejezünk ki. És észre sem vesszük, nem is merünk erről beszélni, hogy van ilyen. De miért nem merünk beszélni erről? Amiért ez az általános vallásos magatartásunk, sajnos. Ráismerünk erre a viselkedési módunkra? Amikor nem az Isten dolgaival törődöm, hanem az emberekével. Igen, bennem van mindkettő: az, ami az isteni, de az is, ami az emberi. Erre rendelte Isten az Embert, a szabad akarat tulajdonlásával, hogy képessé lehessen eldönteni, mihez ragaszkodik jobban: az emberi, vagy az isteni énjéhez?
Az önrendelkezési jog, bizony egy álságos dolog. Ne akarjon az ember önrendelkező lenni! Pontosabban, amit például a Magyar Alkotmány (8 §.) biztosít az egyén számára, azt az egyénnek azért adja, hogy önmagával szabadon rendelkezhessen. Úgy, ahogy azt, az Isten is megadja az embernek! Ami arra való, hogy az én, eldönthesse, melyik úrnak akarok szolgálni: Önmagamnak, vagy Istennek?! Igen, ebben az esetben mind a kettőt nagybetűvel kell írnom. Nincs harmadik verzió. Mert ha azt állítom, hogy a másik embert szolgálom, akkor azt azért teszem, mert az engem elégít ki. Így tudom elérni, hogy önmagammal békességben legyek.
Nem lehet egy kicsit ide, egy kicsit oda szolgálósdit játszanom. Abba bolondul bele az ember, ha képtelen dönteni, és állandóan csak megfelelni akar mindenkinek: egy kicsit magamnak, egy kicsit másoknak, és egy kicsit – talán – még Istennek is. Amíg észre nem veszem, vagy rá nem döbbenek arra, hogy ebben az esetben az isten is én vagyok. Sürgősen ki kell mondanom – ebben az esetben -, hogy „Távozz tőlem, Sátán!” Azaz: a rosszabbik énemtől, mely gúzsba köt, leigáz, és földhöz vonz, vagyis, hiányos - beteges énemtől szabadulni akarok! Jézus, amikor csodákat tesz, akkor ettől a beteges éntől menti meg az embert. Látunk a szentírásban olyan példákat is, amikor tömegesen gyógyít! Mert az Embernek ez a betegsége népbetegsége!
Bizony, szabad feltennem azt a kérdést is: kinek tartom magam? Kinek tartanak engem az emberek? Amikor én Krisztushoz akarok tartozni, Őt akarom kifejezni önmagamból, és nem a katekézis ismeretei szerint, hanem önismeretemből, önazonosságom ismeretéből, akit Istennel való egységemből, Vele való közösségemből ismerek meg.
Nem válhatok evangéliumi lénnyé, evangelizátorrá, ha csupán önmagamat fejezem ki! Ha általam nem Istent engedem kifejeződésre jutni!
Arról a szövetségről, amiről a mai szentlecke beszél, arról kell, hogy tudomásom legyen. Kell, hogy értsem a szivárványt, és emlékeztessen engem arra, hogy engem Isten, a Vele való szövetségbe vont. E szövetség sorsa élő szövetség, melynek megtagadására, vagy elfogadására van módom, nekem, az Embernek. Személyemben! Rajtam áll, hogy akarom tudomásul venni e szövetség létét, vagy sem! Isten világossága, sokszínű csodálatos szépsége, gazdagsága, nagyvonalúsága, pazarló bőkezűsége, pontosan a szivárványban mutatkozik meg a világ számára, a teremtés mindensége számára! Mert Isten a szivárványban is ki akarja fejezni a maga elkötelezettségét velem, az Emberrel!
„Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. [Jn 1,9-14] Értem én már végre János szavainak értelmét? Vagy még mindig értetlenül állok előtte? Vagy éppen hogy átsiklok felette, mert nem veszek rá bátorságot, erőt, és időt, hogy értésemmé legyen, hogy akarjak és merjek Istenből megszületni?
Amikor hallom Péter szavait, kifejeződését, amit talán Ő maga sem értett akkor, amikor kimondta, mert a Lélek mondatta ki vele, akkor én azokat a szavakat miként értem? „Te vagy a Krisztus”. E szavaknak milyen jelentést tulajdonítok én? Jelentését tőlem várja, nekem megengedi az Isten! Sőt, azt kéri, hogy én próbáljam meg, életem során, időről időre, újra meg újra, e szavak jelentését kibontani. Csupán a magam számára. Nekem van szükségem rá, hogy Isten előtt állva, Isten jelenlétében elcsendesedve próbáljam meg értelmezi: ki az én számomra Jézus?
Mennyei Atyám! Benned vagyok, létezem, Belőled, Általad, de Veled akarok létezni minden időben, míg időtlenségedbe be nem fogadsz engem, azt meg nem osztod velem. Hiszem, e hitben van csupán életem, hogy mindez megtörténik és meg fog történni! Ha ezt a hitet nem bírhatom, akkor Jézust sem tudom értelmezni, felfogni, Vele közösségre lépni, hogy a Vele való közösségből juthassak el a Veled való közösségemre. Ebben a hitemben kérem, hogy erősíts, segíts kibontakozni, míg egészen képessé nem lehetek a Szeretet teljességének megélésére, Aki Te vagy! Ámen
