Ennek a vak embernek voltak közbenjárói

Ter 8,6-13.20-22 - Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ezután kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára - ugyanis viz volt még az egész földön. - Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöldlevelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.”

Zs 115 - Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: „Nagyon nagy megalázás ért!” Elkeseredésemben azt mondtam: „Hazug minden ember!” Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

Mk 8,22-26 - Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: „Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.” Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: „A faluba ne menj be!”

Ennek a vak embernek voltak közbenjárói! Talán Jézus tanítványai közül voltak azok, akik, ahogy ismerték már Jézust, ismerték a vak ember szándékait is. De, mert vak volt, egyedül alkalmatlan volt rá, hogy Jézustól kérjen segítséget, a maga számára. Voltak olyanok azonban, akik kiálltak érte!

Aztán, ez a vak ember, képes volt rábízni magát Jézusra, aki kivezeti abból a helységből, mielőtt bármit is tett volna érte. Vajon ez az ember így tudott bízni minden emberben? És Jézus megteszi az emberrel azt, amit kértek tőle a közbenjárók. Lehet, hogy Jézus azért vezette ki, azt az embert, mert nagy volt a zaj, és ott nem tudott szót váltani az emberrel? Lehet, hogy azért, hogy ne legyen tanúja annak, amit tenni akart?

De nézzük meg azt, hogy az evangélium és a szentlecke között mi a párhuzam? Talán, akkor világosabb lesz az evangéliumi történet is.

Mondjuk, hogy Noé a vak ember, aki hisz Istenben, követi parancsait, de szüksége van a madarakra, a bölcsességére, ahhoz, hogy tudja, mikor minek jön el az ideje. A holló és a galamb Noé közbenjárói. Amit nem lát, azt látni szeretné, de szüksége van a tisztánlátáshoz a közbenjáróira.

Talán az a vak ember is hallotta már Jézust, a tanításait, és tudta, megérezte lelkében, hogy Ő a megmentője, de szüksége volt közbenjárókra. Mert tisztán akart látni, őszintén akarta az Igazságot. Vágyakozott a megtérésre, még ha nem is tudta, hogy ezt, én így fogom nevezni! Talán, arra is gondolt ez a vak ember, hogy ő olyan bűnös, hogy méltatlan rá, hogy megszabadítsa vakságától Jézus. Talán pontosan ő kérte Jézust, hogy szeretne Neki valamit mondani, ezért vezette ki Jézus a vakot a teremből. Meg akarta talán vallani bűneit, azokat a gondjait, melyeket a vakságának okául meg kellett vallania. Lehet, hogy nem is az ő bűne volt az, amiért szenvednie kellett. Lehet, hogy mások bűnéért kellett elszenvednie vakságát. Lehet, hogy az volt a bűne, hogy nem tudott megbocsátani annak, aki miatt a szenvedést magára kellett vennie. Talán gondolhatott arra is, hogy neki is szól az ígéret: „Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.”

De, talán ez a vak ember azt értette meg Jézus tanításaiból, hogy neki is meg kell térnie. Neki kell megértenie azt, hogy ne azt okolja a maga bűnhődéséért, akinek bűne sújtja őt. Azonban, neki kell kiengesztelődnie azzal, vállalni a közbenjárást azért, akinek bűnét elszenvedi!

Mert ismerjük Jézus tanítását, például ezt: „Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: »Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.« Aztán ezt a példabeszédet mondta: »Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ‘Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?’ De az így felelt neki: ‘Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.’« [Lk 13,1-9]

Jézus, a csodáival is csak esélyt tud teremteni arra, hogy az Ember megtérjen. Miről hiszem el a csodát? Mit tartok a magam életében csodának? Mi az, ami engem megtérésre tud elvezetni? Az egyedül azon múlik, hogy én mennyire akarok megigazulttá lenni! Aminek érdekében hajlandó vagyok felcserélni a magam kényszerű erőlködéseit, a magam azonosulásait, az Istennel való azonosulásért! Sokszor, ha magamat eléggé istennek tartom pláne, nehéz felismerni, ki az, aki én vagyok, és ki az Isten, Aki bennem és engem szólít meg.

Segíts Istenem a józanság kegyelmével, a tiszte lelkűség erejével, a Veled való közösségre! Ámen