A mai történet úgy került lejegyzésre

Ter 3,9-24 - Az Úr Isten azonban szólította az embert: „Hol vagy?” Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.” Erre megkérdezte tőle: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?” Az ember azt felelte: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.” Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: „Miért tetted ezt?” Ő így felelt: „A kígyó rászedett és ettem.” Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” Az asszonynak pedig azt mondta: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!” Ádámnak pedig azt mondta: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, - mert por vagy, és visszatérsz a porba!” És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőrköntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: „Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!” Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Zs 89 - Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te lettél a mi menedékünk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek lettek, a föld és a világ születtek, te öröktől fogva és mindörökké vagy, Isten! Te visszatéríted az embert a porba, azt mondod: „Térjetek oda vissza, emberek fiai.” Hiszen szemed előtt ezer esztendő olyan, mint az eltűnt tegnapi nap, vagy mint egy őrváltásnyi idő éjszaka. Elragadod őket, olyanok mint az álom, mint a reggel kiviruló fű: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad. Elenyészünk ugyanis neheztelésed miatt, rettegjük haragod. Magad elé állítod gonoszságainkat, titkainkat arcod világossága elé. Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást, bevégezzük. Éveink száma a hetven esztendőt ha eléri, vagy az erőseké a nyolcvanat, és azok nagyrésze is munka és fájdalom, gyorsan elmúlnak és mi elmegyünk. Ki ismeri haragod erejét és félelmetes felindulásodat? Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket. Fordulj meg, Uram, végre valahára, légy irgalmas szolgáidhoz. Tölts el minket kora reggel irgalmaddal, hogy ujjongjunk és vigadjunk egész életünkben. Örvendeztess minket annyi napig, mint amennyin megaláztál minket, s annyi évig, mint amennyin nyomorúságot láttunk. Nyilvánuljon meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!

Mk 8,1-10 - Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.” Tanítványai azt felelték neki: „Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?” Ő pedig megkérdezte őket: „Hány kenyeretek van?” Azok azt felelték: „Hét.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.

A mai történet úgy került lejegyzésre, hogy ez már Jézus második csodás kenyérszaporítása. Máténál is olvashatunk erről, de ott a 15. fejezetben hangzik el. Jóval az után történik ez, hogy már kiválasztotta a tizenkettőt a tanítványai közül. Azon is túl vagyunk már, hogy az apostolokat felkészítette arra, hogy önállóan képesek legyenek a küldetésükre. El tudják viselni a kudarcot is, a megpróbáltatást is, de az erő szolgálatát is (Mk 6,12-13). Már megtapasztalták Jézus csodatetteit, hallották a zsinagógákban tanításait, példabeszédeit, melyeket utóbb, apostolainak mindig megmagyarázott (Mk 4,34). Azt hihetnénk, hogy már teljesen egyként lehettek az apostolok gondolkodni Jézussal. Mégsem. Itt olvashatjuk, hogy ebben a második kenyérszaporítási történetben sem hiszik el az apostolok azt, hogy történhet olyan dolog, ami lehetséges, de mégsem szokványos. Bizonyosnak tartom, hogy Jézusból áradt valami elementáris erővel valami olyan bizonyosság, mely képes volt meggyőzni a legmerészebb kételkedőt is. És lám, az apostolok számára mintha nem ment volna át ez a bizonyosság. Vagy, már annyira benne voltak ebben az állapotbéli változásban, hogy belülről észre sem vették azt, hogy a világtól idegen közegben vannak. De az is lehet, hogy a tömeghatás összezavarta őket. Még nem voltak képesek mit kezdeni azzal a kontraszttal, ami Jézus, és a világ tömegvonzása között feszült.

Jézus megteremte azokat az eseményeket, elvégezte azokat a munkákat – tanítás, példabeszéd, csoda, elvonulás, személyes vezetés, gondolatátvitel, új látásmódra nevelés, és még ki tudja mi az, amivel nevelt, tanított, alakította a tanítványait – melyek felkészíthették a Hozzá közelállókat arra, hogy legyen majd miből meríteni tanúságtételükhöz. A későbbi történések, Jézus szenvedése, halála, feltámadása, és megdicsőülése bele voltak kódolva működésébe. Amikor Jézus kilép e világból, eltávozik, és az apostolokra hagyja a folytatást, akkor ők, Jézus bizonyított hatalmát, megváltói művét, messiási szerepét pontosan azokra az élményekre hivatkozással magyarázhatták, melyeket Vele közösségben megtapasztaltak. Utólag váltak Jézus tettei értékké, felbecsülhetetlen ismeretanyaggá.

János evangéliuma, az Apostolok cselekedetei, a Páli levelek, illetve a többi levél mindegyike, ha jól megfigyeljük, Jézusról szólnak. Ugyanakkor Jézus tanításaiban, példabeszédeiben Isten országáról beszélt. Vagyis, azt mondhatjuk, azt vonom le tanulságnak, hogy az, aki Jézus tanítványa, az Jézusra mutat, ráirányítja a figyelmet, azért, hogy Tőle halljuk, és Tőle fogadjuk el az Isten országáról, az atyáról szóló tanítást, a kinyilatkoztató szót. Mert ember nem képes többet, és igazabbat elmondani Istenről, a szándékáról a tettek és a tapasztalások értelméről, mint maga Jézus, aki az Isten Fia. Aki a világba jött, akit a világ nem fogadott be. Mégis azért jött közénk, hogy életünk legyen és békességben legyen. Hogy egyekké lehessünk az Atyával, ahogy Ő és az Atya egy! És folytathatjuk, felfedezhetjük az Írásból mindazt ami Jézus küldetése hozzánk, emberekhez, azért, hogy üdvösségünk legyen. „Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.” [Jn 3,17] Péter hitvallása, tanúsága legyen számunkra vezérlő fonalunk: „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.” [ApCsel 4,12]

Figyeljük jól meg, Pál apostol hogyan mutat Jézusra: „Mivel tehát elnyertük a megigazulást a hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” [Róm 5,1-5]

Atyám! Add meg számunkra, hogy a Szent Könyvek tanúsága erősítse meg hitünket abban a szentségben, Aki Te vagy, és Akivel közösségre akar elvezetni bennünket Krisztus és a Lélek! Ámen