Nekem nem kell erőlködnöm

Zsid 13,15-17.20-21 - Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát [Zsolt 50,14], azaz ajkunk gyümölcsét [Óz 14,3], amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust [Iz 63,11; Zak 9,11; Iz 55,3], a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen.

Zs 22 - Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Mk 6,30-34 - Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5], és sok mindenre kezdte őket tanítani.

Nekem nem kell erőlködnöm azon, hogy üdvösségemre juthassak. Nekem azon kell szorgoskodnom, arra kell alkalmassá lennem, hogy az legyek, akinek az Isten szánt engem, amikor elgondolt, amikor akarta, hogy legyek. - A reggeli imádságban ezt az üzenetet kaptam. Köszönöm Istenem, Atyám!

Ahogy Jézus – mint emberben megtestesült Isten – személyében Isten felforgatni kész volt a világot, átstrukturálni képessé lehetett. Így akar minden egyes emberben, akit bemutatnak Neki, és akit Ő megszentelni, kiválasztani készséges a maga szolgálatára – bárhogy, és bármilyen módon is -, bizony, azzal felforgatni, átstrukturálni akarja a világot. A teremtett egészet megújulásra késztetni akarja Isten azokon keresztül, akik arra készségesek!

Megint; újra, meg újra lenyűgöznek Pál szavai! Az sem hoz zavarba, ha azt állítják, hogy a zsidókhoz írt levél nem Pál szavai, vagy nem Pál tollából maradtak ránk. Mert az Ige az, ami élő, és nem Pál, nem is Barnabás, de nem is Péter, András, vagy Jakab, …

Az Ige, Isten Igéje az, ami megszólít, ami lefoglalni akar, ami életre kelni akar az emberben. Mert teremtményében él az Isten! És Isten készséges. Ahogy készséges Jézus is rá, hogy Isten nyájának pásztorává legyen! Felfigyelek a mai evangéliumban rá, hogy Jézus szándéka, eredetileg más volt. Szerette volna félre vonni az apostolokat, és egy kicsit kivonulni a tömegből, hogy, talán a bennük kavargó tüzet, lendületet, izgatottságot, vagy értetlenséget, csalódást, esetleg kétségeket kicsit helyre tegye. De, észleli, felfogja, hogy most nem ennek van itt az ideje. Ezt hagynia kell máskorra, talán másra, a Lélekre (?), Aki mindenkiben sokkal személyesebbé tud lenni, mint amilyen lehetne Jézus velük, közösségben.

Sem Pál, sem Márk nem tartoztak a tizenkettő közé. Jézusnak alázatáról, szolgálatáról, személyes és mégis közösséget teremtő erejéről hitelesen János tud beszámolni. De hiszem, azért számol be Jézus tanításáról nekünk, hogy higgyünk, és életünkké lenni legyen képes Krisztus élete! Nézzük csak, az éppen ide illő, talán a bárkában elhangzó szavakat, míg az apostolokkal átkelt a túlpartra, ahol már újra a tömeg várta őket, mint „a pásztor nélküli juhok”. Akkor, Jézus már tudva, és megengedőn teszi azt, amiről még a bárkában tanította apostolait: „»Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek a hangját nem ismerik.« Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott. Jézus ekkor ismét szólt: »Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” [Jn 10,1-10]

Erről ismerhető fel valaki, hogy pásztor-e, vagy tolvaj. Követik őt, vagy sem. Felismerik-e a hangját, tud előttük menni, vagyis rendelkezik-e vezetői képességekkel? Aki elől elfutnak, mert idegennek tartják, az nem a pásztor. Majd, amikor Jézus magára mutat, felhívja apostolai figyelmét arra, hogy Benne kire találjanak – erről jövök rá, hogy hozzájuk beszél, és nem a tömeghez -, kit fogadjanak el, akkor ezt azért teszi, mert a maga feladatát ossza ki rájuk is! Értésükre akarja adni, milyen feladatot kell magukra venni. A jó pásztor nem oson, nem rafinált, és nem akciózik. De nem is képmutató, és nem is lehet álságos, hamis, vagy öncélú és önérdek érvényesítő. Neki tudnia kell, hogy szolgálatot lát el, és nem is a juhok szolgálatát, hanem annak a szolgálatát, Aki Őt küldi! „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut – a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat –, mert béres, és nem törődik a juhokkal.” [Jn 10,11-13]

Krisztus közössége, mely egyben Isten közössége, vezetőt követel! Kell a vezető a népnek, hogy ne tömeg legyen többé, hanem közösséggé váljon. A közösséget Isten Lelke teremti meg, de ahhoz pásztorrá kell lenni annak, akit a juhok képesek felismerni, vezetőjükként! Akit nem szolgálni kényszerültek a juhok, hanem, akiket szolgálni képes a pásztoruk!

Istenem, bennünk juhokat és egyszerre pásztorokat is akarsz látni, és láttatni! A Te rended legyen köztünk és bennünk, melyet féljünk és féltsünk! Legyél Atyánk, és Teremtő erőd járjon át bennünket! Ámen