2017.01.16.
2017. január 16. írta: Kovász

2017.01.16.

Jézus és én, lehet egy örök barátság

Pál olyan dologról, Jézusnak olyan emberi vonatkozásairól beszél

 www_tvn_hu_42f8f064c29619aa8048867525fdb682.jpg

Zsid 5,1-10 - Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4]. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G], - mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint [Zsolt 110,4].

 

Zs 109 - Dávid zsoltára. Szólt az Úr az én Uramnak: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” Hatalmas jogarodat kinyújtja az Úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében; a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged. Megesküdött az Úr és nem bánja meg: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Jobbod felől az Úr áll, királyokat tipor össze haragjának napján. Ítéletet tart a nemzetek között: halomba rakja a halottakat, fejeket zúz össze a széles földön. Patakból iszik útközben, azért emeli magasra fejét. ALLELUJA!

 

Mk 2,18-22 - János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”

 

Pál olyan dologról, Jézusnak olyan emberi vonatkozásairól beszél, amiről máshol nem emlékszem, hogy olvastam volna: „Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta (…) Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett”. Jézus képes volt érzelmekre, olyan emberi érzelmekre, amelyekre én magam is: a fájdalomtól üvölteni, sírni, zokogni, szenvedni. Olyan dolgok ezek, melyek a belső, lelki fájdalmakat fejezik ki. Nem a test gyötrelmét, vagy pontosabban a test már csak átveszi a lélek gyötrődését, tehetetlen fájdalmát, mert elviselni kénytelen azt, amire nem készült, amire nem vágyott, ami a jóra való léleknek ellenére van, de mégsem tud tőle elvonatkoztatni, szabadulni. Meg kell élni azt, amit nem vágyott, nem kívánt, és nem is akart, mégis kénytelen. Ilyen az az élmény is, amikor az ember nem kívánja bűnét, mégis el kell hordoznia, mert az a közeg, melyben lennie kell, az a bűnének hordozására készteti. Kénytelen osztozom más, mások bűnében. Aki megélt már ilyen élményt, bírja az efféle tapasztalatot, csak az érti ezt. Bár, úgy gondolom, hogy sokkal többen vagyunk azok, akik már megéltek ilyent, legfeljebb nem mindenki képes azonosítani az ilyen élményt lelki fájdalomként.

Azt vallom, hogy van olyan, amikor osztozunk mások bűnében, és büntetjük azzal magunkat, de, hogy elviselni képessé legyünk, mást is büntetünk azzal a ránk rakott bűnnel. Bűnössé lett büntetlenségünkkel ártunk. Mert kevés vagyok ahhoz, hogy elhordozzam mások bűnét. Mert nincs bennem, nem él bennem Isten végtelen bölcsessége, szeretete, mely képessé tehetne arra, hogy kioltsam a bűn erejét! Ez a bűn valósága, hogy Isten szeretetét nem vagyok képes olyan mértékben hordozni, abból táplálkozni, hogy a környezetem által felhalmozott bűnt képessé lehessen általam Isten kioltani! Ebben a képtelenségünkben nagyon sokat neveltetésünk. A nevelésnek kell kiterjednie arra, hogy a világgal való viszonyom egészségesen alakulhasson ki. Ne áltassam felnőtt koromban olyan dolgokkal magamat, melyekre nem kaptam mintát, vagy eligazítást. Bár, arra is fel kell készülni az embernek, hogy a világ, képes mindig, szinte szüntelen olyan helyzeteket teremteni az egyén számára, melyekre nem lehetett felkészülnie.

Jézus példáiban, szinte mindig ilyen dolgokra mutat rá. Ha azt mondjuk, hogy a vallásos ember, ahogy Jézus korában a zsidóság, a farizeusok példája is mutatja, könnyen esik bele abba a hibába, hogy valamilyen feltételezett, vagy dogmaként lefektetett igazságában megmerevedik, akkor az már nem szeretet nyelvként lesz képes működni, végül, hanem elutasításként. Tehát, nem valamiért ragaszkodom a kereteimhez, hanem valami elleni tiltakozásként. Ami már nem szeretet, ha tiltakozás, hanem ellenségeskedés, félelem attól, hogy nem tudok megfelelni a velem szemben támasztott elvárásoknak.

Jézus éppen ezért nem elvárásokat fogalmaz meg az emberrel szemben, hanem a hitemre, a bizalmamra építkezik, mely a szeretetre irányítja az ember figyelmét. Fókuszáljak arra a belső, jóra való szándékomra, aminek megfelelni szeretnék, hogy békességem legyen, belső békém. Ami nem azonos azzal a békességgel, amit akkor érzek, amikor másokkal próbálok kompromisszumot kötni. Mert ez a külső békességteremtés, okozhat számomra belső békétlenséget. Hányszor tapasztalom ezt meg: megalkuvóvá válok, és elveszítem a belső nyugalmamat, békétlenné teszem magam, ami miatt e külső békéért másokkal kerülök békétlenségbe. Bizony, amit ma úgy nevezünk, hogy frusztráltak vagyunk.

Jézus milyen frappáns tud lenni, nagyvonalú, elegáns, és bölcs, amikor egyszerűen ezt a választ képes adni: „Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz.” Erre a mesteri válaszra senki sem tud mondani ellenvetést! Azt tudja erre válaszolni az ember, hogy valóban, igazad van Jézus!

De mit is akar ezzel Jézus kifejezni, sokkal szélesebb összefüggésben, mint amit az adott esetre érthetnek hallgatói? Mert többet akart mondani Jézus e bölcsességével, hiszen kétezer éve ismételgetjük, idézzük! Tudnom kell lecserélnem énemet, és nem foltozgatnom! El kell engednem dolgokat, és nem hitegetni magam, hogy majd jobb lesz, majd változik a dolog, nem nekem kell változtatnom, változnom. Önámítás! Csak az változik az én életemben, amiben én változom! Az persze nem mindegy, hogy változásra miért késztetem magam. Vagy kiért vagyok képes változni?

Ha hiszem Isten a Te Igazságodat, és hitemben kutatni vagyok képes szüntelen, megőrizve reményemet, hogy minden megismerésben Hozzád juthatok közelebb, akkor biztos lehetek abban, hogy helyes irányban változhatok, amiben nem hagysz magamra, és megsegítesz engem. Csak tartsam meg ebben hitemet és reményemet mindvégig! Kérlek, segíts meg ebben! Ámen

A bejegyzés trackback címe:

https://eleszto.blog.hu/api/trackback/id/tr612129153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása