Ha nem a mi dolgunk tudni, akkor mi dolgunk e tanítással?

Jel 18,1-2.21-23; 19,1-3.9a - Ezek után egy másik angyalt láttam leszállni az égből, akinek nagy hatalma volt, és a föld felragyogott dicsőségétől [Ez 43,2]. Hangos szóval így kiáltott: „Elesett, elesett a nagy Babilon [Iz 21,9], ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakásává. Egy erős angyal követ vett föl, olyat, mint egy nagy malomkő, a tengerbe dobta, és ezt mondta: „Ilyen erővel döntik le Babilont, azt a nagy várost, és többé már nem találják meg! [Jer 51,63-64; Dán 4,27; Ez 26,21] A hárfások, zenészek és fuvolások hangja és harsona nem hangzik fel többé benned; semmiféle művészet mestere nem található többé benned, és malom zörgése nem hallatszik többé benned; és lámpavilág nem fénylik többé benned, és a vőlegénynek és menyasszonynak szava [Jer 25,10] nem hangzik fel többé benned, mert kereskedőid a föld fejedelmei voltak, s a te varázslataid miatt jutott tévútra minden nemzet [Iz 23,8; 47,9];

Ezek után mintha nagy sokaság hangját hallottam volna az égben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak az ő ítéletei [Zsolt 19,10], mert ítéletet mondott a nagy parázna asszony fölött, aki paráznaságával megrontotta a földet, és számon kérte szolgáinak vérét a kezéből!” [2 Kir 9,7] Azután pedig ezt mondták: „Alleluja! És a füstje felszáll örökkön-örökké!” [Iz 34,10] Ekkor így szólt hozzám: „Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” Majd ezt mondta nekem: „Ezek Isten igaz igéi.”

Zs 99 - Zsoltár. Hálaadásra. Ujjongjatok Istennek, minden földek, örvendezve szolgáljátok az Urat, járuljatok eléje lelkendezve! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és az övéi vagyunk az ő népe s az ő legelőjének nyája. Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; Örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.

Lk 21,20-28 - Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek [MTörv 32,35], hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok [Zak 12,3], míg be nem telik a nemzetek ideje. Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”

Ha nem a mi dolgunk tudni, akkor mi dolgunk e tanítással? Nem elfelejteni, emlékezetünkben megőrizni, tovább adni, hogy akkor, amikor elérkezik, csalhatatlanul az idő, akkor az, akinek kell, felismerni képessé lehessen!

Ugyanakkor nem kell huhogni, jajongni, és minduntalan „farkas után kiáltani”. Nem a jelek a legfontosabbak, hanem a hit, melyet, jaj, ha nem talál az Úr, mikor megérkezik. „Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” [Lk 18,8] Úgy tűnik, hogy még csak nem is az igazság a legfontosabb. Hanem a hit! A hit az én feleletem Isten kinyilatkoztatására, míg a jel, és az igazság olyan dolog, mely arra való, hogy én hitemben fejlődhessek, vagyis: eszközök csupán! A hit fényében lehet esélyem rá, hogy az idők jeleit megértsem.

Egy részletet idéznék ide Adalbert Hamman, Így éltek az első keresztények c. könyvéből (Szent István társulat 2016), talán nem áll messze a mai evangélium tanításától, és értelmezni segít abban, hogy mi legyen számomra a lényeges: „A mindennapi feladat, amelyet a keresztény ember családjában, hivatásában, városában betölt, mindenekelőtt nem személyes alkotótevékenységének felmagasztalását jelenti, hanem azt, hogy szabadságát abba a gazdagságban illeszti bele, amelyet Isten irányít. Ami a keresztény embert és üzenetét alkotja, szüntelenül meghaladja az emberi megvalósításokat, mégha azok az apostoloktól is származnak. A kereszténység a remény egyházaként jelenik meg, vagy pedig elveszti létének célját.

A jelen és a jövő, a hétköznapi élet és az ígéret közti feszültségben élő keresztény ember Ireneusz szerint csak abban a mértékben alkot tartósan, amennyiben egész lényével azután áhítozik, hogy Istent lássa és vele találkozzon. Ennek a reménynek a súlya nem akadályozza a földi kötelességeket, hanem áthelyezi súlypontjukat, hogy ahhoz a láthatatlan kézhez kösse őket újra, amely kezdetüket és végüket jelenti.

Ignátios és Blandina, Jusztinosz és Perpetua, az összes névtelen lyoni, római vagy karthágói tanú lehetővé teszi, hogy megértsük: a keresztény esemény rendkívülisége nem a csoda, amely annak ellenére bőven előfordul a „pasiókról” szóló elbeszélésekben, hanem a hit, mely átragyog a hétköznapi életben és át is alakítja, s a remény, mely megszelídíti a tragédiát és áthatol az éjszakán.

Aki az első keresztény nemzedékekkel, különösen a naponta fenyegetett, a holnap felől teljes bizonytalanságban levő vértanúkkal találkozik, életörömük s ugyanakkor a halál színe előtti derűjük döbbenti meg. Ahol a filozófia csak sűríteni tudja a szorongást, az evangélium az éjszakán túl „felkelti a hajnalt”. Sem a lyoni pogányok, sem Marcus Aurelius császár nem tudták vagy nem akarták elolvasni ezt a tanúságot.”

A felelősségünk tehát, nem az idők végezetére eljutásunkról szól, hanem arról a hitből fakadó cselekvő életért, ami nem takarja ki szemünk elől a mindenség működését és értünk való létét. Közösségben kell lennünk és maradnunk, minden időn túl, Istennel! Erre kell felnevelnünk, segíteni felnőni, minden soron következő nemzedéket. A folyamatosság és a szüntelen megújulás képességének a megőrzése, mely a hitben kap esélyt és reményt, ez az üzenete a mai evangéliumnak!

Magamévá tenni, magunkénak ismerni segíts Istenem a tanításodat, hogy hitünkben növekedni, Hozzád egyre közelebb és Veled közösségre lépni képesek legyünk! Ámen