Az embert, ha lendület viszi
Jób 3,1-3.11-17.20-23 - Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: „Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: „Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
Zs 87 - Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek. A „Mahálát” szerint. Éneklésre. Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok. Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre. Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik. A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége. A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből. Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába. Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat. Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem. Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet: Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Vajon hirdetik-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén? Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén? Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat? Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott. Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid. Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek. Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam.
Lk 9,51-56 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.
Az embert, ha lendület viszi, csak a fizika törvényeinek engedelmes, de attól, még nem Istennek lesznek tettei, gondolatai kedvesek!
Erre bizonyíték Jóbnak, és a tanítványoknak indulatos kifakadása is. Az első gondolatok, melyek a csalódás érzelmeiből fakadnak, az emberről árulkodnak, aki az evilági gondolatok, lendülete szerint ítéletre képes! Nem szabad itt megállni! Mert a fizika törvényei csupán törvényszerűségek, de ezek felett áll a szeretet. E világ törvényei szerinti ítéleteim – a kísértés gyümölcsei - nem Istennek lesznek tetszésére!
Ha nem így volna, ugyan, miért adott volna Isten, gondolkodásra képességet, a szabadság – a szabad akarat – mellé? De a gondolkodás még önmagában kevés, az ember számára! Pál apostol mondja, mi kell ahhoz, hogy az élet ne váljon számomra hiábavalósággá: „lelkiismeretünknek az a bizonysága, hogy egyszerű módon és istenfélő őszinteséggel, nem emberi bölcsesség szerint, hanem Isten kegyelmével jártunk a világon” [2Kor 1,12]! Az is igaz, hogy ezt, csak utólag lehet képes az ember nyugtázni, ha sikerült. Jézus mondja: „a bölcsesség igazolást nyer a tettei által.” [Mt 11,19] A „felülről való bölcsesség”, azt állítja Jakab apostol, hogy, mert kegyelemből való, bizony, felismerhető! Vannak jegyei: „Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők.” [Jak 3,17-18]
És lám, Jakabnál lelem meg az igazi bölcsességet is! „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez. Az állhatatosság pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és hibátlanok legyetek. Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki.” [Jak1,2-5]
Tanítványod Uram, ha lehetek, bölcsességeddel tölts el engem! Ámen
