Elgondolkodtat a mai nap szentje

Sir 15,1-6 - Aki Istent féli, jót cselekszik, és aki kitart az igazság mellett, el is nyeri azt. Az igazság elébe siet, mint tiszteletreméltó anya, és mint ifjú hitves, úgy fogadja őt.

Táplálja őt az élet és értelem kenyerével, és a bölcsesség üdvöt adó vizével itatja. Az istenfélő támaszra talál a bölcsességben, és meg nem inog, benne reménykedik és meg nem szégyenül. A bölcsesség felmagasztalja őt az emberek előtt.

Amikor megnyitja száját a gyülekezetben, betölti őt a bölcsesség és az értelem, és a dicsőség ruháját adja reá. Elárasztja örömmel és ujjongással, és örök hírnévvel ajándékozza meg.

Zsolt 118

ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló!

Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló!

Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló!

Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló!

Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett.

Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem?

Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet.

Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni.

Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni.

Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk!

Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk!

Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk!

Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem!

Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm.

Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: »Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!«

Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.

Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak.

Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat.

Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta.

Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél.

A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.

Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben.

Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta!

Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert!

Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket.

Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig.

Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged.

Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Jn 17,20-26 - Az utolsó vacsorán Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: „Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.

Egy legyenek mindnyájan. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.

Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.

Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.

Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.”

Elgondolkodtat a mai nap szentje. Szent Bernát. Ezt írja róla a Szentek élete:

Tüzes természetével -- ami ,,ijesztő és emberfeletti tekintélyt kölcsönzött neki” -- vetette bele magát kora vitáiba. Clunyben élő, lelkileg alvó szerzetestársainak ilyen szemrehányást tett: ,,Ha beszélgettek, soha nem a Szentírásról, vagy a lelkek megmentéséről van szó köztetek, hanem csak nevetséges dolgokról fecsegtek. Étkezésnél az egyik fogást a másik után tálaljátok fel. Hogy a hústalan ételekért kárpótoljátok magatokat, egymás után kétszer is hoznak az asztalhoz kitűnő halat, és minden étkezés közben kétszer vagy háromszor hozzák a félig töltött borospoharat. Kidagadt erekkel és elnehezült fejjel keltek föl az asztaltól, s utána már nem lehet mást tenni, csak aludni... Igazán mondom, láttam egy apátot, akit több mint hatvan lovas követett. Inkább törekszünk a hívők adományaira, mint javára. Aranytól roskadozó ereklyeszekrények előtt nyílnak meg az erszények. Megmutatjuk a nagy szenteket az embereknek, és azt hisszük, hogy minél színesebbek, annál szentebbek. Mindenki odasiet, csókolgatják a szobrot, mint magát a szentet. Drágakövekkel ékes lámpákkal díszítjük a templomainkat. Ám hiúságok hiúsága! Az Egyház ragyog az épületeiben, de meghal a szegény emberek lelkében... Az Istenre kérlek titeket, hát nem szégyellitek magatokat mindezért? De legalább a kiadások miatt szégyenkeznétek!”

III. Jenő pápának a következő figyelmeztetést küldte: ,,Most a vincellér metszőkésére van szükség, és nem jogarra. Nem uralkodást, hanem szolgálatot bíztak ránk. Egyszerre képtelen vagy minden rosszat kijavítani, ezért légy okos, és lépésenként haladj előre. Fogd be a hazugok száját, akik igazságtalanul szólnak, és mindig készen állnak arra, hogy igazolják a hazugságaikat. Legyen gondod az özvegyek és az árvák ügyére, akik neked nem tudnak semmit viszonozni. A többi ügyet pedig nyugodtan bízd másokra. Az intrikus bajkeverőket ne hallgasd meg, hanem ragadj ostort, és verd ki őket, ahogyan Krisztus tette...”

Bernát szólt a világi rendek lelkiismeretéhez is: ,,Ti, mai lovagok, igazolhatatlan tévedésekben vagytok, és a kegyetlenségtek tűrhetetlen! Nagy költséggel és fáradsággal háborúztok, s bűnnel és halállal fizettek érte. De háborúitoknak csak a féktelen gyűlölet, a dicsőség utáni vágy és a kincsek utáni sóvárgás az oka. Ilyen indokok alapján nem ölhetitek meg nyugodt lelkiismerettel a felebarátot!”

Amikor az arabok meghódították Edesszát, III. Jenő pápa meghirdette a keresztes háborút, és Bernátot bízta meg azzal, hogy prédikálva hirdesse meg a szent háborút Európában. Bernát teljes szívével Isten |gye mellé állt: Franciaországban kezdte, s a német birodalomban folytatta keresztes prédikációit. Bárhová érkezett: Konstanzba, Freiburgba, Strassburgba, Speyerbe, Koblenzbe, Kölnbe, Aachenba vagy Lüttichbe, mindenütt meghúzták a harangokat, és özönleni kezdett a nép, mert mindnyájan hallani akarták Isten emberét. Néha a pillantásától betegek gyógyultak meg, s bár nem beszélte a német nyelvet, mindenki értette a prédikációit. Még mielőtt a tolmácsok lefordították volna a szavait, az emberek kiáltva kérték a keresztet, jelezvén, hogy részt akarnak venni a hadjáratban.

Frankfurtban a dóm úgy megtelt, hogy beszéde végeztével Bernát képtelen volt elhagyni a templomot. Végül a hatalmas termetű császár karjába kapta, és ő vitte ki a kis szerzetest.

E prédikációs körútjának csúcspontja a speyeri birodalmi gyűlés volt. Itt Konrád császár a nép tomboló tetszésnyilvánítása közepette magára vette a keresztet; a régóta ellenségeskedő Staufok és Welfek kibékültek, és együtt indultak a keresztes háborúba. A kijárathoz odavittek egy béna gyermeket. Bernát megérintette, és így szólt hozzá: ,,Járj!”, és a gyermek elindult. A csoda láttára a nép magán kívül volt a lelkesedéstől, Bernát pedig a császárhoz fordult, és azt mondta neki: ,,Miattad történt ez a csoda, hogy megtudd: Isten veletek van, és tetszésére szolgál a vállalkozástok.”

Nem sokkal ezután azonban mély belátásra jutva így írt: ,,Mi békét hirdettünk, és most nincs békénk. Győzelmet ígértünk, és vereséget szenvedtünk. Semmi kétség, Isten ítélete igazságos.” Mainzban véres üldözés tört ki a zsidók ellen. Jesua ben Meir később így nyilatkozott Bernátról: ,,Ha ez az igaz ember nincsen, egyikünk sem menekült volna meg!”

Halálának évében Bernát még egyszer megjelent a nyilvánosság előtt. Viszály támadt ugyanis Metz városa és a lotaringiai herceg között. Végső szükségében a trieri érsek Clairvaux-ba ment, és felkérte békeközvetítőnek Bernátot. A halálosan beteg apát összeszedte utolsó erőit, és a távoli csatatérre indult. A csapatok már ott álltak egymással szemben, ütközetre készen a Mosel folyó két partján, Bernát pedig tárgyalni kezdett a két szembenálló sereg vezérével hol az egyik, hol a másik parton. Végül sikerült elérnie, hogy a vezérek a Mosel egyik szigetén találkozzanak, és aláírják a békeszerződést. Ennek megpecsételéséül Bernát meggyógyított egy beteg asszonyt. Ezt látva a nép és a katonák oly hevesen ünnepelték Bernátot, hogy majdnem agyontiporták. Ezért a nagy tömegből észrevétlenül eltűnt, és egy csónakon elhagyta a szigetet.

Amikor eljött utolsó órája, több püspök és számos szerzetes vette körül. Utolsó szavait lesve figyelték, s ő így szólt: ,,Három dolgot ajánlok nektek, amiket életem során legjobb képességeim szerint megfigyeltem: Kisebb hitelt adtam a saját véleményemnek, mint mások ítéletének. Nem lobbantam haragra a másoktól kapott bántások miatt. Senkit nem akartam haragra ingerelni, s ha mégis, amennyire tudom, kibékültünk.” Valamennyien sírtak, ő maga is könnyezett, de hamarosan derű öntötte el az arcát. Később Aquinói Szent Tamás így magasztalta: ,,Istentől kiválasztott ember, akinek arany szája volt, és édes borával megitatta az egész földkerekséget.”

Ma, megint kellenek ilyen emberek! De, vajon, csak pap lehet, vagy szerzetes? Másra nem figyelnek fel az emberek? Ma már a pap, nem bír oly tiszteletet, mint akkor. Aki szólni bír, és mer, ha Isten nevében teszi, talán ma is csodákat tehet! Hogy higgye nép, király, császár, püspök, és minden szenny, hogy hatalom csak Istentől ered! Mert mára már mindent elönt, mételyez, ami a világ számára teher. Pedig, Isten, mit jónak nevezett, nem erre gondolt. Remélte, hogy az ember, teremtésében társa lehet, nem kell küzdenie ellene. Vajon, Te, Istenem, ma sírsz, vagy az embert neveted? Bírod még a terhedet, vagy végleg elveted, velem is szándékodat, ki már szenvedem, hogy én is vétettem ellened?! Többé nem akarok. Legyek bár ítéleted, elviselem. Csak Te győzz ott, hol az élet reménytelen. Aggasztó, szégyenletes. Mert az ember úgy elaljasult, hogy reményét veszíteni kénytelen. És Te megengeded, ha már hinni Neked, Benned, Általad képtelen! Én megértelek, de mit tehetek? Ha bármit, akkor vezess, és én engedem. Csak adj társakat, kik elviselik, kipótolják gyengeségemet! Ámen