Azt hiszem, hogy e mai ünnephez való
Jel 11,19a; 12,1-6a.10 - Ekkor megnyílt Isten temploma az égben, és láthatóvá lett a szövetség szekrénye a templomában [1 Kir 8,6]; villámok, zúgás, földrengés és nagy jégeső támadt [Kiv 19,16G; 9,24].
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. Aztán egy másik jel tűnt fel az égen: íme, egy nagy, tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt [Dán 7,7], és a hét fején hét királyi korona. A farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre sodorta őket [Dán 8,10]. A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet [Iz 66,7; Zsolt 2,9G]. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt.
Zs 44 - A karvezetőnek. A „Liliomok” szerint. Kóré fiaitól. Maszkíl. Szerelmes ének. Szívem ünnepi szózattól árad, a királynak zengem dalomat. Nyelvem, mint a gyorsíró vesszeje. Ékesebb vagy az emberek fiainál, kedvesség ömlik el ajkadon, azért áldott meg téged örökre az Isten. Kösd fel derekadra kardodat, te hős, dicsőségedet és ékességedet. Kelj útra ékességedben és haladj diadallal a hűségért, a szelídségért és az igazságért. Csodákra tanítson jobb kezed: hegyes nyilaid népeket terítenek le eléd a király ellenségeinek szívébe hatolnak. Királyi trónod, Isten, örökké áll, kormánypálcád az igazság pálcája. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel téged Isten, a te Istened, az öröm olajával, társaid felett. Mirha, áloé és kasszia árad ruháidból, elefántcsont-palotákból hárfa gyönyörködtet. Királyleányok vannak díszes udvarodban; jobbodon a királyné áll, Ofír aranyától ékesen. Halljad, leányom, figyelj, hajtsd ide füledet, feledd el népedet és atyád házát. Íme, a király kívánja szépségedet. Hiszen ő a te urad, hódolj előtte. Ajándékkal esdik majd tekintetedet Tírusz leányai, s valamennyien a nép gazdagjai. Belül csupa szépség a király leánya, kívül arannyal átszőtt ruha takarja. Hímzett öltözetben vezetik a királyhoz, szűz társnői követik, hozzád vezetik őket. Örvendezve, ujjongással bevezetik őket, bevonulnak a király házába. Atyáid helyébe fiaid születnek, az egész világ fejedelmeivé teszed őket. Megemlékezem nevedről mindenkor, nemzedékről-nemzedékre, s dicsérni fognak érte a népek mindenkor és örökkön-örökké.
1Kor 15,20-26 - Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Azután jön a vég, amikor majd átadja az uralmat az Istennek és Atyának, miután megsemmisített minden fejedelemséget, minden hatalmasságot és erőt. Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti [Zsolt 110,1]. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg.
Lk 1,39-56 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben [Hab 3,18], mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát [1 Sám 1,11]. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék [Ter 30,13], mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas [MTörv 10,21], és Szent az ő Neve [Zsolt 111,9]. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik [Zsolt 103,13.17]. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket [Zsolt 89,11]. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt [Zsolt 147,6]. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat [Zsolt 107,9]. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról [Iz 41,8-9; Zsolt 98,3], amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre” [Ter 17,7]. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.
Azt hiszem, hogy e mai ünnephez való protestáns kétségeimet – kérve a Szentlélek bölcsességét – sikerült most megragadnom. Mert Mária tisztelete számomra fontos, és mégis, egy aggódó féltés motoszkál bennem, hogy miért akarja a világ, a katolikus világ – környezetem – ezt a tiszteletet elvenni tőlem, a magéval felcserélni?
Eredendően, társadalmunkban már szinte minden példakép, minden minta, korrodálódott, elértéktelenedett. Felületessé lett, és lélektelenné. Mintha ezt tennénk Szűz Máriával is. Már annyi Mária ünnepet teszünk a naptárainkba, ami azt sugallja, hogy azért kell mindig találni valami újabb indokot rá, hogy ünnepeljük Őt, mert mindegyiket kiüresítjük. Ahogy tesszük ezt minden egyes emberrel, akit valami oknál fogva tisztelhetnénk, példaképként.
Mi emberek vagyunk azok, akik leértékeljük azt, akit tisztelnünk, és mintaként követnünk kellene. De azért tesszük ezt, egyrészről, mert olyan dolgokkal próbáljuk felékesíteni az általunk bizonytalanul tisztelt személyt, amiben mi magunk sem hiszünk igazán, de hitetni szeretnénk, és remélni szeretnénk, hogy ha mások elhinni képesek lesznek, akkor talán nekem magamnak is sikerül majd hinnem abban. Ráerőltetjük Istenre a mi vallásunkat, abban reménykedve, hogy majd Ő bizonyosságot ad róla, hogy nem tévedünk.
Bevallom, hogy feltételezésem összeesküvés elméletként is megállja a helyét, mégis a mi vallásosságunk hitpótlékként alkalmazását ártalmasabb dolognak tartom, mint azt, hogy az egyház törvényeit nem vesszük komolyan. A felülről vezérelt egyházi ünnepek bizonyos mértéken túli ajnározása, babusgatása, generálása egyházunknak több kárt okoz azzal, hogy a néphitet erősíti, a személyes Istenkapcsolatot háttérbe szorítva.
Tulajdonképpen ott hibázzuk el a dolgot, hogy ünnepeink is rólunk szólnak, és nem arról, akinek a tiszteletét szolgálni hivatott az ünnep. Pedig, mi nem érdemeljük meg azt, hogy ünnepeljük magunkat! Nincs miért ünnepeljük magunkat! Méltatlanok vagyunk rá, hogy ünnepeljük magunkat! Hol jövök én Szűz Máriához, vagy II. János Pál pápához, vagy Kalkuttai Teréz anyához, vagy Maximilian Kolbe atyához, vagy keresztszülőmhöz, nagyszülőmhöz, bárkihez, Aki életével igazolta már azt – számomra -, hogy méltó Krisztussal a közösségre?! Ha minden ünneplésemben én magam vagyok az, aki kiszolgálom a magam ünneplésének vágyát, kényszeredetten magamra vonva a tisztelet általam értelmezett módját, és álságos alázatot mutatok az ünneplés iránt, ugyan mit ünneplek?
Ha az, akit azért akarok tisztelni, csodálni, és ismerni, mert benne felismertem mi az, ami számomra is, jellemem és képességeim alapján, hozzá hasonlóvá tesz, Isten előtt, ezért válhat ő számomra példának, követendőnek, akkor ünnepléséhez nekem nem kell csinnadratta, sok pénz, sok külsőség. Csak a Vele való közösség, mely a mindennapok szelídségében, csendességében, önvizsgálatomban, kiemelkedő képességeinek minduntalan felemlítésében, dicséretében lesz ünnepelhetővé. Vajon, keresztény, katolikus ünnepeink bármelyikében jelen valóként találom ilyen módon lelkületemet? Képes vagyok így tisztelni és szeretni másokat? Nem kényszerítve másokat, és nem követelve meg másoktól, hogy azt tiszteljék, amit én Istennel személyes kapcsolatomban eszköznek fedeztem fel, a másik emberben?
Merjük megvallani, felismerni és elviselni azt, hogy bűnösök vagyunk, mi mindannyian. Azok is, akik az Egyház vezetői, éppen ezért méltatlanok rá, hogy olyan ünnepeket kreáljunk, melyek dogmákként hirdettetnek a világ számára. Mert ezek nem lesznek többé hitelesek, ha mi magunk hiteltelenekké lettünk a világ szemében! Nekünk vissza kell vonulnunk bűntudatunk és bűnbánatunk terébe, és onnan hirdetni meg, hogy szegények vagyunk, méltatlanok ünneplésre! Nekünk újra kell megtalálnunk, keresnünk, kutatnunk Istenhez tartozásunkat, hogy felismerve benne hiányosságainkat, újra felismerhessük azokat a személyeket, akik hiányosságaink pótlásában bennünket, magunkat kisegíthetnek, bátoríthatnak rá, hogy erőtlenségünkben, gyengeségeinkben fog bennünket Isten megtalálni, és önmagával kiegészítve alkalmassá tud tenni rá, hogy a Szentlélek templomaivá válhassunk!
Mária, Istenanya, fogadj el engem is, ki felajánlom magam úgy, ahogy Szent István király felajánlotta Neked a reá bízottakat! Segít, és vezess el, a Te anyai szereteteddel Szent Fiad tanításának értésére, és benne önmagam megismerésére: mi az, ami Istentől való, és mi az, ami gonoszság, álságosság, képmutatás, és csalás! Nem akarok hiteltelen lenni, Téged és Krisztust megcsalni, Isten szándékát lerontani, csak mert magamat imádom, istenítem! Ámen
