Milyen együgyű, sajnálatra méltó az ember

Mik 2,1-5 - Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: ,,Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: ,,Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.'' Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.’’

Zs 9B - A karvezetőnek. A ,,Mút labbén’’ dallama szerint. Dávid zsoltára. Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet. Örvendezem és ujjongok benned, zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet! Mert ellenségeim meghátráltak, színed előtt meginogtak s elpusztultak. Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki igazságosan ítélsz, trónodra ültél. Megdorgáltad a nemzeteket, elpusztítottad az istentelent, nevüket eltörölted mindörökre. Ellenségeim csatát vesztettek, eltűntek, romba döntötted városaikat, velük együtt tűnt el emlékük is. Íme az Úr mindörökké trónol, ítéletre készen tartja trónusát. Megítéli igazsággal a föld kerekségét, méltányosan ítéli meg a népeket. Az Úr lesz az elnyomott menedéke, szorongatásai között alkalmas időben segítője. Bízzanak is benned, akik megismerték neved, mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram. Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, tetteit hirdessétek a nemzetek között. Mert megemlékezett róluk, aki számon kéri a vért, nem feledte el a szegények szavát. Könyörülj rajtam, Uram, nézd, szorongatnak ellenségeim! De te fölemelsz a halál kapuiból engem, hogy hirdessem teljes dicséretedet, Sion leányának kapuiban ujjongjak szabadításodon. A nemzetek beestek a maguk ásta verembe, a tőrben, amelyet elrejtettek, saját lábuk akadt meg. Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz. Az alvilágba térnek a vétkesek, minden nemzet, amely megfeledkezett Istenről! Mert nem marad örökre elfeledve a szegény, nem vész el végleg a szegények reménye. Kelj fel, Uram! Ember ne legyen elbizakodott, színed előtt ítéletre kerüljenek a nemzetek. Bocsáss rájuk, Uram, rettegést, hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek! Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem? Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején? A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt; Fogják meg őket saját kigondolt terveik! Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz, és magára mond áldást a fösvény. Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz, ,,Nem keresi; nincs Isten!’’ Egyre csak ezt forgatja fejében. Útjai szerencsések minden időben. Túl magasak neki ítéleteid, mind megveti ellenségeit. Mert így szól szívében: ,,Én nem ingok meg, baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.’’ Szája csupa átok, erőszak, álnokság, nyelve alatt fájdalom és gonoszság. Lesben áll az utakon, titokban öli meg az ártatlant. Szeme a szegényt kémleli, mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén. Leskelődik, hogy a szegényt megragadja, elragadja a szegényt, hálójába fogva. Ráront lelapulva, és a nyomorultak csak hullanak karja erejétől. Mert így szól szívében: ,,Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja többé őket!’’ Kelj föl, Uram, Isten! Emeld föl kezed, ne feledd el a szegényeket! Miért gúnyolja a gonosz az Istent? Miért mondja szívében: ,,Nem kéred számon.’’ Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet, juttasd tehát kezeidbe őket! Terád bízta magát a szegény, az árvának te lettél a segítője. Törd össze a bűnös és a gonosz karját; keresheted majd gonosztettüket, de nem találod. Király az Úr örökkön-örökké, kipusztultak országából a pogányok. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram. Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled, hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy, hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.

Mt 12,14-21 - A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: ,,Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek [Iz 42,1-4].

Milyen együgyű, sajnálatra méltó az ember, mikor Isten Igéjét halhatja, mégis, ahelyett, hogy magára vonná, azokra vonatkoztatja, kik meg sem hallhatják.

Minden szó, mely Isten ajkáról való, azt akarja megszentelni, aki hallgatni, meghallani kész! De, „Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek”, miközben hallaniuk kéne Isten szavára.

Hol a nép, aki megengedő Isten szavának? Ki az a szegény, akiért a Zsoltáros szava ma felsóhajt Istenhez? Ki az, aki elfogadni kész Isten szolgájának áldozatát? Aki úgy él, mint megroppant nád, mint a pislákoló mécses, vágyva, vágyakozva, készen rá, hogy Isten szolgája kiközvetítse, elhozza számára Isten irgalmát, könyörületét, megszabadító jobját. Mert már semmije sincs e világban, mihez ragaszkodna, miben remélhetne.

Még én is, ha őszinte vagyok, akkor be kell látnom, hogy e világhoz ragaszkodom, e világban építgetem azt a bizonyosságot, mellyel igazolom, igazolni próbálom magamat Istennek. Hitemet, hitelességemet. Még azon az áron is, hogy bűneimet fényezem. Aggódásaink, törődéseink, többnyire mind, e világ dolgaiért valók. Pedig, Ő, Isten szolgája, Jézus, világosan beszéli számunkra, hogy mi a helyes sorrend. Mire kell ügyelnünk, mi legyen a legfontosabb? Ezt sem azoknak köti a lelkére, akik meg sem hallják Őt, hanem az én lelkemre beszél, aki kereszténynek vallom magam!

Kereszténynek mondom magam, mégis e világ értékrendjéhez igazodom inkább, mint a Krisztus által tanítotthoz. Anyagi mivoltomból ítélem meg Isten szavát. Nem pedig Isten szavához igazítom e világi létemet, viselkedésemet. Kollaboráns vagyok, inkább, mint hogy kompromisszumra kényszeríteném a világot – piciny világomat – Istennel. Szegénnyé lenni vágynom, segíts Istenem, mintsem eláruljalak téged, farizeusként igazságomért harcoljak, még igazságod ellenében is! Ámen