Jézus a legfőbb parancsról beszél

Bölcs 10,10-14 - Egyenes úton vezérelte a bátyja haragja elől menekülő igazat, megmutatta neki Isten országát, és megadta neki a szent dolgok ismeretét. Vesződsége közepette jóléthez segítette, és fáradságát bőséggel jutalmazta. Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben, és gazdagsághoz juttatta, megőrizte ellenségektől, megóvta üldözőktől, és kemény viadalban neki juttatta a győzelmet, hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél. Ez nem hagyta cserben az eladott igazat, hanem megóvta a bűntől, leszállt vele a verembe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát s a hatalmat elnyomói fölött. Meghazudtolta az ellene vádaskodókat, és örök hírnevet szerzett neki.

Zs 111 - Boldog az az ember, aki az Urat féli, és nagy tetszését leli parancsaiban! Utóda hatalmas lesz a földön, áldott lesz az igazak nemzedéke. Dicsőség és gazdagság lesz házában, és igazsága mindörökre megmarad. Világosságként ragyog fel a sötétségben az igazaknak az irgalmas, a kegyes, az igaz. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsönt ad, aki a törvény szerint intézi dolgait, mert az soha meg nem inog. Örökké emlékezetben marad az igaz, rossz hírtől nem kell félnie. Erős a szíve, bízik az Úrban, rendületlen a szíve, nem fél, amíg le nem nézheti ellenségeit. Osztogat, adakozik a szegényeknek; Igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik. Látja a bűnös és bosszankodik, fogát csikorgatja és emészti magát. A bűnösök kívánsága meghiúsul.

Mt 22,34-40 - Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Jézus a legfőbb parancsról beszél, mely a Szeretet parancsa. Két irányra világít rá, de, mely két irány egymás nélkül értelmetlen már a szellem síkján is, hát még a cselekvés, a tettek során.

Az egyik, az maga a szeretet, Aki az Isten. Vagyis, ha Isten fogalmamat önmagam számára nem tisztázom, Krisztussal közösségben, akkor a szeretetről semmit sem tudok, éppen ezért, szeretet dolgában semmit sem lehetek képes tenni!

A másik lényeges dolog, amiről Jézus beszél, az az, ami minden vallás felett álló személyes dolga az embernek. Az embert most úgy értem, mint aki teremtetett, Isten szándéka szerint, és Istennel közösségre! Éppen ezért, a Biblia, vagy Szentírás, személyes üzenet Istentől, a számomra.

Tele tanáccsal, iránymutatással a Biblia arra, hogy a magam személyét – ha már valamelyest ismeretről, önmagamról, már rendelkezem – bele tudjam ágyazni Isten cselekvőképességébe, teremtő szándékába, mely szeretet, egészen, teljesen. Az ember, aki az „én”, nem elvonatkoztatott, szubjektum ebben a számomra érthetetlen, és talán időnként képtelen világban. De, sajnos rá kell ismernem, hogy attól érthetetlen, és képtelen, amiért Isten szándékaitól elvadultan, idegenül, magunkból kiindulva, és magunkat és a világot is Istentől elvonatkoztatva értelmezzük, használjuk, illetve próbálunk mindenből hasznot húzni.

Amikor a Bibliát, mint személyes üzenetet említem, szándékosan nem hozom szóba a törvény és parancs fogalmát. De azért, amiért a szeretet dolgában egészen más értelmet kap, vagy nyer e két fogalom, mint amit mi emberek tulajdonítunk azoknak.

Nagyon nehéz egy olyan közegben beszélni Isten szeretetéről, magáról az Istenről, Aki önmagában a „parancsoló”, mely értelemben alkotó, kigondoló, megvalósító, ugyanakkor mindezt olyan teremtményére bízza, akit felruház egy olyan mérvű szabadsággal, melyben semmi sem kötelező a számára, mégis elvárná tőle a teremtője, amiért Ő tudja jól, hogy mi válik az én javamra! Mindeközben Ő, a Mindenható – Aki pontosan mindettől válik mindenhatóvá – képes a teljes teremtést, a maga rendjében működtetni, kiigazítani azt, amit a szabad akaratú ember félreértésből is elhibázik, elront, megváltoztat.

Bárcsak érteném Isten parancsát! Vagy, tulajdonképpen nem is fontos értenem, sokkalta inkább kellene követnem szándékát. Ahogy nekem, úgy minden embernek is, csak azért, hogy …

De, tulajdonképpen, most jut az eszembe, hogy hiszen az is A Szeretet eredménye, cselekményének következménye, hogy bár semmit sem értünk, mindent félreértelmezünk, és elhibázunk, az élet mégis van! És lehet, minden újabb született teremtmény számára is!

Ha Isten magára hagyta volna már ezt a világot, és csak az emberen múlna a teremtés jövője, bizony, szerintem, már széthordtuk volna e földet, e bolygót, és talán már el is pusztítottuk volna, csak nehogy a más hasznára legyen e gazdagság, mely a természet sajátja, és mely az embert gazdagítja! Vagy, legalább is, úgy vélem, hogy Isten szándéka szerint a teremtésnek, a természetnek az volna a feladata, hogy minden embert gazdagítson.

Bár, mi, még ezt az embertől való, és emberért – mint anyagi tényező - való szót is egészen sajátosan értelmezzük, hogy „gazdagít”. Mert ami az ember evilági létét gazdagítja, az egyáltalán nem biztos, hogy természetfeletti létének gazdagságát fogja szaporítani! Isten gazdagságára, örökségünkre tesz bennünket méltóvá.

Bizony, én úgy vélem, hogy még a vallás sem próbál bennünket, embereket, gondolkodásmódunkban segíteni arra, hogy Isten szándékára eljussunk. Isten gondolatai legyenek a mieinkké. Isten útjai legyenek kedvesebbek a mi számunkra is -, talán, azt merem mondani, hogy bármely iroda utazási ajánlatánál kedvezőbbé és kedvesebbé.

De, nem is lehet azzá, ezt nem árt felismernünk. Amiért a vallás a tömegeket szeretné érdeklődővé tenni. A vallás dolga annyi, hogy tanítvánnyá tegyen. Megértesse a felnőtté váló emberrel, hogy neki Krisztus tanítványává kell válnia. A tanítványi lét, azonban egy személyes, Krisztussal való személyes közösség. Csak Ő lehet a Mester, nincs közvetítő ott, ahova Krisztus hív el személyesen! De, ezt a személyes kontaktusból szerzett ismeretet kell valahogy átadnunk azoknak, akik tanítvánnyá szeretnének lenni. Segíteni kell – a vallási közösségben – azt a tisztulási folyamatot, amiben eljuthat rá ő is arra a lelki érettségre, amikor meghallja Krisztus hívását: „jöjj, kövess engem!” Vagyis, legyél tanítványommá, hogy elküldhesselek, akár a világ végéig is!

De, akit elhívtál, vezess, hogy tanítványoddá lenni lehessek, és mehessek a Lélek kegyelmeivel felszerelkezve arra az útra, melyet Te mutatsz! Ámen