Lángoló hit, tüzes buzgóság

2Kir 2,1.6-14 - Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Majd azt mondta neki Illés: „Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.” Ő azt mondta: „Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.” Elmentek tehát mindketten együtt. Ötven ember azonban követte őket a prófétafiak közül, s amikor ők ketten a Jordán mellett megálltak, messziről, velük szemben azok is megálltak. Ekkor Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon. Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: „Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt elvesznek engem tőled.” Azt mondta erre Elizeus: „Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam.” Ő azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg.” Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe. Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: „Atyám, Atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!” Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: „Hát most hol van Illés Istene?” Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment.

Zs 30 - A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: „Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.” Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: „Elvetettél szemed elől engem!” Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Mt 6,1-6.16-18 - Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Lángoló hit, tüzes buzgóság. Kell, ennek szükségét fejezi ki Ferenc pápa, hogy jellemezze Krisztus egyházát. Elsőre ezt olvasom ki a „Iuvenescit Ecclesia” (Az egyház megfiatalodik) kezdetű, a Hittani Kongregáció hierarchikus és karizmatikus egyházról szóló dokumentumából.

„A Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentum a püspököket szólítja meg, és rajtuk keresztül az egész egyházat. Alapvető kérdésként a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatát elemzi, melyek az egyház életét és küldetését szolgálják.” – írja a Magyar Kurír tudósítása, e dokumentum bemutatásának kommentálásában.

Ferenc pápa nem csak a karizmatikus közösségeket buzdítja arra, hogy evangelizálják püspökeiket is, de önmaga is példát mutat ebben, amikor e dokumentumot átnyújtja az Egyház számára. Persze, ez az én személyes látásom, következtetésem, amikor összeillesztem magamban azokat az információkat, melyek rendelkezésemre állnak.

Mindenesetre, egy ilyen dokumentum, leteszi voksát amellett, hogy bár hierarchikus egyházról van szó, azonban ez nem jelenti azt, nem szabad, hogy azt jelentse, hogy a hierarchia a Lélek működését megpróbálja korlátozni. Ezzel Ferenc pápa nem kíván többet deklarálni, mint ami az Egyház feladata, hogy vezesse Isten népét, de ne váljon Isten kerékkötőjévé. Vagyis, nem kívánatos az, hogy az Egyház adminisztratív, vagyis világi szervezetté megkövesedjen. Talán látja Ferenc pápa, hogy az európai egyház megfeneklésének oka valahol itt lehet. Amikor az Istenbe vetett hitet a rendszer békjójába gyömöszölik bele, többé már nem lehet a Lélek kegyelmi ajándékává. Azt a szabadságot korlátozza ebben az állapotában az Egyház, ami Isten teremtő szándéka szerint, mint legfőbb jó, a szeretet irgalmasságának kifejező módja akar lenni.

Tulajdonképpen ez az elvilágiasodott egyház problémája, amikor az emberi méltóságot azon a címen, hogy azt óvja, éppen az emberi együgyűség révén alázza meg. A hierarchia, mely maga a fa, e fától nem látja az erdőt. Beleszédül saját hatalmi lehetőségébe, mely egzisztenciális igényeként válik – nem is önmaga, mert az csupán egy személyes kudarc volna, hanem – az Egyház sérülésévé, mely aztán képtelen gyógyulni, hegesedni, inkább elgennyesedik. Amiért önmaga kontrolljának senkit nem ismer el, nem fogad el, mely pedig, az egyedüli gyógymódja lehetne a sebnek! És ez egyszerűen emberi dolog, hogy az ember nem látja be, mi az, ami alázatát, szelídségét igényelné, követelné. Én ezt látom okát annak, hogy egyházon belül is, egyre több az elszigetelődés, a személyes út keresése. Míg a világiak esetében egyre több az egyház elhagyó, „hitehagyó”.

Itt kell magunk elé idézni azt a szentírási történetet, amikor Jézus kioktatja a Zebedeus fiakat, Jakabot és Jánost, akik oda akarnak tülekedni a két oldalára, előnyt szerezve önmaguk számára mások ellenében. Ekkor Jézus nem csak e kettőt, de a tizenkettőnek tanítja egységesen: »Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.« [Mk 10,42-45] Vajon ez a szentírási tanítás milyen helyet foglal el, milyen szerepet kap a papnevelésben? Pedig, a papnevelésben ennek sokkal nagyobb szerepe lenne, mint a világi életben! Amiért Krisztus nem társadalmi vezetőket akar belőlünk nevelni, hanem tanítványait, akikből Isten országának mesteremberei kellene, hogy legyünk!

Időnként, a felkent hivatások számára újra és újra kötelezővé kellene tenni az önvizsgálati lelkiségi alkalmat, amikor arról elmélkednek, hogy a szolgálat, melyet vállalnak, hol válik átértelmezéssé, átlényegüléssé, hogy hatalomként kezdi maga alá gyűrni az embert. Míg végül el nem tűnik az ember, és marad a felruházott hatalom. Amikor már azért viselem az engem megkülönböztető öltözetet, hogy valakit lássanak, ha már az ember összetöpörödött benne. Ez a hatalmi károsodottság állapota. Sajnos, ez azon mérhető le – már csak, és későn – hogy megjelennek azok a bűnök, melyeket már a társadalom is elítél a hivatások körében! Ez bizony jelzés arra, hogy az egész test romlásnak indult. Még reménykedünk abban, hogy ha egyes beteg sejtjeit kivágjuk, még életképes maradhat. De ez tüneti kezelés, ami nem elég! A betegség okát kell felfedni, diagnosztizálni, majd kezelni, az egész testet kell gyógyítani! A kérdés az, hogy a beteg vállalja-e a fájdalmas kezelést, vagy feladja, hazudva önmagának egy darabig még, mert jól esik húzni az időt, mintsem belátni, hogy baj van!

Az Egyház testében az igaz lángoló hit, a tüzes buzgóság, melyet a karizmatikusok élesztgetni igyekeznek, bizony szükséges, elkerülhetetlen, kell. Még akkor is, ha a hierarchia ebben a helyzetben a klerikus hatalmát veszélyeztetve látja. Ha már veszélyeztetve látja, akkor az már elég bizonyítéka annak, hogy van mit féltsen, vagyis, hatalmát nem akarja engedni ki a kezéből, mert már csak az van - amire azért van szüksége, hogy igazolja azt, amire már nem képes, a szolgálat alázatára, és szelídségére. Tehát, már nem a szolgálat számára az első, amire felesküdött, hanem az a hatalom, amit megszerzett a maga számára! Nekem fájdalom ezt leírnom, és szenvedve írom le ezeket a mondatokat, de ki kell írnom magamból, hogy enyhüljön fájdalmam.

Ferenc pápát is szenvedteti e probléma, tapasztalom. Hiszen így nyilatkozik, vagyis kibuggyan belőle is a fájdalma, nehezen viseli: „A Szentlélek, akit a keresztségben kapunk, arra indít, hogy induljunk el, bátran és türelemmel vigyük el a keresztény üzenetet. A Szentlélek a főszereplője annak, amit az egyház tesz, ő a motorja. Sok keresztény nem is vesz róla tudomást. Ellenkezőleg: az egyház számára az egyik veszély a klerikalizmus. Ez olyan bűn, amelyet kettesben követnek el, olyan, mint a tangó! A papok klerikalizálni akarják a világiakat, a világiak pedig kérik, hogy klerikalizálják őket, kényelemből.” (http://www.magyarkurir.hu/hirek/milyen-keresztenyseg-kell-europanak-interju-ferenc-papaval-la-croix-francia-napilapban#lightbox[%27g69717%27]/0/) Bizony, ez az emberi motívum jelen van minden pici egyházi sejtben! Amit a pápa nagyon jól lát, érzékel. Nem véletlen az, hogy az elmúlt időkben sorra, soron kívül, személyes audiencián fogadta a karizmatikus közösségek vezetőit. Közvetlenül szerzi információit az Egyházról, Krisztus közösségétől, átnyúlva – ha annak szükségét látja – a püspökök feje felett is. Nem érzéseire hagyatkozik, a bizonyosságokat szerzi be saját érzései bizonyítására. Józan lelki ember, nem engedi magát orránál fogva vezetni. Jézus szavaiból él: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok.” [Mt 10,16], és érti is azokat! Ahogy Jézus azon szavait is a helyén tudja: „mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” [Lk 16,8]

Tudomást kell vennünk róla, hogy a bajt, amit együtt hozunk össze, együtt is kell kijavítanunk! Aki nem ismeri be a maga felelősségét a bajban, az képtelen annak orvoslásában is részt venni! Ne hagyj magunkra Istenünk, inkább Lelked őrködjön felettünk, hogy Egyházad és mi mind józanok, őszinték, szelídek és alázatosak tudjunk lenni önmagunk beismerésében és a Te szándékod szolgálatában! Ámen