A tegnapi közösségi esténken

1Kir 17,7-16 - Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.” Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: „Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.”„ Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó - az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.

Zs 4 - A karvezetőnek. Hárfára. Dávid zsoltára. Meghallgatott igazságom Istene, amikor segítségül hívtam. Szorongatásomban tágas teret adtál nekem. Könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat! Emberek fiai, meddig lesz nehéz a szívetek? Miért szerettek hiábavalóságot, hajszoltok hazugságot? Tudjátok meg: az Úr csodát művel szentjével, meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok. Bár haragudtok, ne vétkezzetek, rejtsétek azt szívetekbe nyugvóhelyeiteken, és békéljetek meg. Áldozzatok igaz áldozatokat és bizalmatokat az Úrba vessétek. Sokan mondják: „Ki mutat jót nekünk?” Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét, Uram! Több örömöt öntöttél szívembe, mint amikor a búza és a bor bőven terem. Éppen azért békében alszom és megnyugszom, mert te, Uram, különösen megerősítettél a reménységben engem.

Mt 5,13-16 - Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

A tegnapi közösségi esténken valami ilyesmi forgott a fejemben. Egy közösség, aki csak akkor találkozik, amikor kéthetente van egy előre ütemezett önképzői estje, az vajon, mennyiben közösség? Talán nem is az, csupán emberek találkozási pontja, ahova mindenki eljön, valamilyen önös, személyes okból, de ez az ok nem fontos, hogy közös érdek mentén, közös érdekből váljon azzá! Azért mondom ezeket a bíráló szavakat, mert úgy gondolom, hogy Krisztus emberének nem önmagában van az ereje. Tulajdonképpen nem is képezhet erőt önmaga, egy olyan közegben, melyben az egoizmus, és a mindenkire érvényesített önmegvalósítás a jellemző. Éppen ezért senki senkire nem figyel oda, hiszen teljesen természetes, és normális dolog, hogy mindenki másképpen csinálja!

Ezzel szemben áll a mai evangélium tanítása, és Jézusnak ezzel párosul az a tanítása is, hogy „közöttetek ne így legyen!” [Mk 10,43]

Hogy ne, és hogyan legyen közöttünk? Egyáltalán, hogyan értsük a ’közöttünk’ szóhasználatot Jézus szájából?

Erre a közöttünk -re vonatkozik az, hogy „Ti vagytok a föld sója”. Meg az is, hogy „Ti vagytok a világ világossága”.

A Mk 10,43-ban elhangzó Jézus szavai ott hangoznak el, amikor Jakab és János kiváltságos elbírálást akar a maga számára megszerezni, a többiek ellenében, Jézusnál, illetve a Mennyei Dicsőségben. Ezt meghallva a másik tíz, haragra gerjedt. Ekkor Jézus magához hívja őket, és ezt a tanítást adja számukra: »Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.« [Mk 10,42-45]

Úgy gondolom, hogy előbb el kell időzni e szavaknál, hogy majd a mai tanításra értő fülekkel térhessünk rá!

Isten kinyilatkoztatásának, személyes megnyilvánulásának eszköze Jézus. Jézus nem hatalomra készíti fel népét! Jézus nem hatalmat képvisel! Nem arra motivál, hogy egymás vállán, hátán felkapaszkodva jussunk el olyan magaslatra, amire így, már, a többi el sem juthat. Jézus krisztusi közösséget próbál építeni apostolaiból, és azokból, aki népéhez szeretnének tartozni. Vagyis, egy olyan közösséget, akiknek ereje abban áll, hogy Vele válnak közösséggé! Együtt válhatunk világossággá, együtt adhatunk ízt a világnak, együtt tehetjük ízessé a világot!

Jézus ebben a példabeszédében azt a ritka esetet villantja fel, amikor önmagát állítja példaként elénk: „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”! A szolgálatot adó ember nem hatalom embere, nem az a megmondó ember, aki dirigál, és számon kér, vagy kijelenti, hogy ki tartozhat közénk és ki nem. Számára nincs követelmény, de van szabály, amihez önmagát méri, és önmagát viszonyítja! Mennyire vagyok szolgálatra kész? Mit vagyok képes tenni? Tevékenységem nem azért való, amiért nekem tetszik, vagy szükségem van rá, hanem azért teszem, mert Isten, az Atya jelenlétében tapasztalom meg azt, hogy mit szeretne, hogy meg tegyem! Ehhez az erőm abból származik, hogy látom a többiek szolgálatát, és nem akarok kevesebb lenni, mint Te, vagy Ő. Közétek akarok tartozni, Veletek egy közösséget akarok alkotni. Ugyanakkor hűségemet másképpen Krisztushoz – a Fiúhoz, az Atyához, a Szentlélekhez, nem tudom másképpen kifejezni, csak azzal, ha szolgálatot teljesítek! Azt a szolgálatot, ami az enyém! Amit nekem kell megtennem!

Bizony, ehhez önismeret, önazonosság feltétlenül kell! De azt is tudnom kell, hogy önazonosságomat csak és egyedül Isten ismeretében tökéletesíthetem, fejleszthetem, munkálhatom ki. Éppen ezért törekszem Krisztus által felfedezni, megismerni és egyre jobban megérteni az Atyát!

Hűség! Hogyan lehetek hűséges, amikor azt sem értem, hogy mihez és kihez, és hogyan lehetek hűségessé? Igen, ezért kell tisztázni magamban és Krisztus közösségében is azt, hogy hogy nem, és hogyan legyen bennem és közöttünk a hűség, továbbá, a személyes lelki vezetésnek is az a szerepe, hogy megértsem én azt, hogy nekem hol a helyem a közösségben. Személyiségem alakítása, szolgáló szeretet személyiségévé nem megy magányosan, azt lelki vezetővel lehetséges megvalósítani. Azzal a személlyel, aki a közösségnek lelki vezetője, vagy, lelki vezetői! Bizony, ez változóban van manapság. Ezt a változást pedig fel kell ismerni. Arra gondolok, hogy minden közösségnek kell legyen lelki vezetője, aki nem biztos, hogy felkent személy, amiért ennek a változásnak a felismerésére úgy vélem, hogy a papság sem jutott még el! Persze, kell legyen minden krisztusi közösségnek felkent vezetője. Csakhogy, ma már, ez a személy azt kell, hogy felvállalja, hogy távollétében legyen a közösségből olyan világi személy, aki a közösség lelki vezetésében pótolhatja. Vagyis, a felkent személynek kell kegyelmi állapotába beoltania világiakat, akik átruházható erőkkel, tisztelettel, és méltósággal bírnak a közösség számára, tudva, hogy Isten kiválasztottaiként kapják, bírják e szolgálatot a közösség javára! Mennyei Atyám, a Te kegyelmed áradjon, és erősítse meg helyi közösségeinket, papjainkat, szerzeteseinket abban a hitben, mely ízt és világosságot teremhet a világban, a Te dicsőségedre, a Fiúval közösségben és a Szentlélek által! Ámen