Csak ennyi

1Pét 2,2-5.9-12 - és mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr [Zsolt 34,9]. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt [Iz 28,16G]. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit [Kiv 19,5kG; Iz 43,20k], aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek [Óz 1,6.9; 2,3]. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.

Zs 99 - Zsoltár. Hálaadásra. Ujjongjatok Istennek, minden földek, örvendezve szolgáljátok az Urat, járuljatok eléje lelkendezve! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és az övéi vagyunk az ő népe s az ő legelőjének nyája. Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; Örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.

Mk 10,46-52 - Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Csak ennyi: ,,Menj, a hited meggyógyított téged.’’ Ha meghallom kérdését, meghívását, és én képes vagyok őszinte vágyamat, szükségemet kérésbe foglalni!

Azért mondom ezt, amiért Péter azt mondja: „növekedjetek az üdvösségre”. Vagyis: arra fel kell cseperedni, hogy meg tudjam fogalmazni szükségemet. El kell jutnom arra a helyes önismeretre, amikor már képes vagyok önmagam megítélésére, elfogulatlanul. Persze, képtelenség. Ahogy az embernek képtelensége eljutni önmaga teljességére is. Mégis, Krisztus tanítása, pontosan arra irányul, hogy törekedjünk a jóra, az igazra, megtartva a reményt, nem feladva a bizalmat, Istenben, Akivel közösségben minden lehetséges számomra. Még az is, ami számomra már a csoda kategóriájába tartozik. Ráadásul, minden a javamra válik!

(Engem ma mélyen megérintenek Péter szavai, éppen ezért e szavakkal elmélkedem tovább, ami nem független az evangélium történésétől. Úgy gondolom.)

Ez a kifejezés is, hogy „miután megízleltétek, milyen édes az Úr”, nem kevesebbet akar mondani – bár, talán szokatlan számunkra -, mint azt, hogy ’megérintett’, a Vele való találkozás, mely megtérésetekre lett alkalommá. De, mert a megtérés csak a kezdet. Ezért folytatja így, megerősítve bennem azt az élményt, amit megtapasztaltam, hogy az nem véletlen, nem egy kósza érzés, Jézussal, a Krisztussal kapcsolatosan, hanem bizony találkozás, amit ők, az apostolok mind átéltek, megtapasztaltak már: „Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz”, akit „Isten kiválasztott és megtisztelt”. Tiszteletre méltatott, tisztelettel kezelte, Akiben megosztotta önmagát az Emberrel, mert méltónak találta rá! Ezeknek a szavaknak a súlya abban áll, hogy Isten, ahogy Krisztusban „megtisztelte” az embert, úgy tartja tiszteletben mindegyikünket, személyesen, mert Isten végtelenül személyes Isten!

Igen, ezt a gondolatot rejti az, amikor Péter ezt mondja: mert, „Ti is, mint élő kövek”, vagyis, Isten szemében egyenértékűek, Vele testvérek vagyunk, ha tapasztalatunk nyomán, képesek vagyunk ezzel a közösséggel azonosulni! Ne legyen ez teher a számomra, inkább végtelen öröm, boldogság, és minden hála gyökere! Erre a Krisztusra építhetünk! Rá épülhetünk!

És megint, a szavak, melyek itt következnek, arra bátorítanak, bíztatnak bennünket, embereket, hogy ennek a Krisztusnak bátran szavazhatunk bizalmat. Péter számunkra most az ajánló, a mentorunk. Ő tapasztalatból beszél. Ő tisztában van azzal, hogy milyen esendő, gyenge, gyarló ember, és mégis kegyelemre talált Istenben, Jézus Krisztus által! Ez a tapasztalata, és ebből a tapasztalásából veszi a bátorságot rá, hogy bennünket is bátorítson, segítsen elköteleződni. „… épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által”! Bizony, én, az esendő, gyarló, együgyű és bűnös ember, Krisztus által válhatok megszentelő kegyelemmé, lelki házzá, Isten templomává, megszentelő áldozat bemutatására alkalmassá válhatok! Melyek kedvesek Istennek, Jézus Krisztus által. Tehát nem én vagyok a főszereplő! Hanem a Lélek, mely feltörni, kibuggyanni, megnyilvánulni akar a világban általam, és belőlem, mikor megérint Isten nagysága és teljessége Krisztus által.

Bizony, nagyon fontos szavak következnek Péter szájából: nem elfeledni; visszafordulva látni, és láttatnom kell magam előtt azt, ami voltam, és ami lehettem, amitől kezdve a Vele való találkozás alakított, formált! Mert nem magamtól vagyok az, aki vagyok! Pál gyönyörűen volt képes ezt az élményét kifejezni: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” [Gal 2,20] Mivé lehetek Valaki által, aki nem önmagáért való, hanem nekem szenteli magát?! „aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.” Ezekre a kifejezések csak akkor képes eljutni az ember, ha időt szán arra, hogy elcsendesedve, kiüresítve önmagát, kívülről tekintsen rá önmagára és dolgaira, melyek formálják, alakítják, befolyásolják. Amikor az ember az idejét oda szánja annak az időtlenségnek, mely nem követel a maga számára teret. Csak egyszerűen lenni akar, hogy csodálattal és imádattal szemlélhesse teremtőjét, aki kérés nélkül is viszi magával, elragadja, hogy teljességéből majd megajándékozhassa!

Péternek a záró gondolata, mely óvni próbál a testi elragadtatástól, és buzdítani akar a lelki harcaink megvívására, vagyis erőt akar belénk önteni, és bátorítani próbál, azt szeretné sugallni felénk, hogy Ő már bírja azt a bizonyosságot, hogy miért és mit érdemes az embernek magára venni, ha önmagát tartja valakinek, és valamire érdemesnek. Ahol az a valami, nem is csekély, de szerénységgel szólunk róla, mert tisztelni akarjuk, próbáljuk. Ami már abból fakad, hogy képesek vagyunk tisztelni azt az életet, amit élhetünk, amire Isten érdemesnek tart bennünket! Istenhitünk nélkül semmire sem mehetünk, még a megtapasztalásra sem juthatunk el, és így, a megtérés élménye sem segíthet bennünket a lelki fejlődésben! Ami nem önmagunkért való, hanem azért, hogy általunk azok is dicsőíthessék Istent, akik addig erre még gondolni nem lehettek képesek, bármi okból!

Segíts Istenem, hogy, ahogy Ferenc pápa mondja, azok az apró megtéréseim, amit ebben a ma reggeli elmélkedésben is megélhettem, soha ne hagyjanak el engem! Vezessenek Hozzád, és az Örök boldogságba! Ámen