Ma reggel az az érzés kerített hatalmába, hogy …

Jak 3,13-18 - Ki a bölcs és képzett közületek? Az ilyen mutassa fel az igaz élet tetteit bölcs szelídségben. De ha keserű irigység van bennetek, és viszálykodás a szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok, meghazudtolva az igazságot. Mert az ilyen nem felülről jövő bölcsesség, hanem földi, érzéki, ördögi. Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők.

Zs 18B - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

Mk 9,14-29 - Amikor visszaértek a tanítványokhoz, nagy tömeget látott körülöttük, és írástudókat, akik vitatkoztak velük. Amint az egész néptömeg meglátta Jézust, egyszerre mindnyájan elcsodálkoztak és megrettentek, majd odasiettek hozzá és köszöntötték őt. Jézus megkérdezte őket: „Miről vitatkoztok egymással?” A tömegből valaki ezt felelte: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, mindenütt megragadja őt, a földhöz vágja, ő pedig tajtékzik, a fogait csikorgatja és elsorvad. Szóltam már tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Ő így szólt hozzájuk: „Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide!” Erre odavitték hozzá. Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett. Ő megkérdezte az apját: „Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?” Az ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.” Jézus így szólt hozzá: „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.” A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: „Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: „Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!” Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. A gyermek pedig olyan lett, mint a halott, mire sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus pedig kézenfogva fölemelte őt; az pedig fölkelt. Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Azt felelte nekik: „Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által.”

Ma reggel az az érzés kerített hatalmába, hogy milyen jó volna személyes, közvetlen, érző, barátságos, halló távolságba, úgymond: „testi közelségbe” kerülni az Atyával! Lehetséges lehet ez ember számára? Valami olyan hasonló módon, ahogy Jézus képessé lehetett? Nagy kérdés az ember számára! Az én válaszom e kérdésre az, hogy, ha Jézus példa, minta, az embernek arra, hogy Isten fiúvá válhasson, akkor igenis, lehetséges. Ez egy állítás. De ezen állításom igazolására megpróbálok egy elméletet felvázolni.

Két ember, amikor egymással örök szövetségre lép, már nem két független személyiség. Hanem tudomásul veszik, megengedik, és ápolják is azt a vágyukat, hogy saját személyiségük a másik személyiségével összhangban változzon, alakuljon. Ami nem történhet kompromisszumok nélkül. Legelőször is kompromisszumot az embernek, ilyen esetben önmagával kell megkötnie. Álmait, idealizmusát, fantáziáját az életről, és az élethez való maga viszonyáról kell megváltoztatni. Megengedőn arra, hogy az úgy változzon, ahogy az kettőjük közös igényéhez, jövőről festett elképzeléséhez alkalmazkodó lehet. Talán, ebben az állapotban először felerősödik az a vágy, hogy én azt tegyem, amit a másik szeretne, ami az ő kívánsága. Ami később – ha mind a kettő ebben találja meg vágyainak kiteljesedését – átalakulhat olyan együttműködéssé, amiben mindegyik lesi a másik vágyát, igényét. Mígnem, már sajátjukká lesz a másik szüksége.

Ehhez legelőbb is meg kell ismerni a másikat. El kell engedni azt az ideát, illúziót, hogy őt a magam képére alakítom, alakíthatom, formálhatom. Tisztelettel kell viseltetni a másik iránt. Tisztáznom kell, hogy ahhoz, hogy megismerhessem, meg kell tanulnom kérdezni, visszakérdezni. A kimondott szavak motivációját, indítékát, okát kell ismernem ahhoz, hogy érthessem, mikor miről beszél, és miért beszél arról, egyáltalán: mire gondol, milyen gondolkodás teremtette a szót, mely kijelent, állít, utasít, kér, vagy csak egyszerűen úgy érzem, hogy belém avatkozik? A másik közléseiben nem magamat kell keresnem – mit akar tőlem, vagy mit jelentenek a szavai számomra, esetleg: már megint mire akar rákényszeríteni, vagy nevelni? – hanem róla kell információt kapnom. A szeretet kommunikációja bizony igényes. Igényli a türelmemet, a figyelmemet, az időmet, és azt, hogy közös térben legyünk. Ami nem azt jelenti csupán, hogy egy helyiségben legyünk, hanem azt is, hogy egy szellemi térben kommunikáljunk egymással. Vagyis az én gondolataimat ne más probléma vonja el attól, amelyik szellemi térben van Ő, és közléseket intéz felém, hozzám!

Ahhoz, hogy én és ő, vagy ő és én közösségre jussunk, akár csak egy beszélgetés erejéig is (ami a teljes testi és lelki vonatkozásra is igaz), bizony személyem orientációját, irányultságát, magamról a másikra kell átpolarizálni. Érzékennyé kell tenni magam a másik érzékenységére! Mert Őt akarom érzékelni, érteni, megismerni, felfedezni. Nem a magam értelmezésére keresek igazolást, vagy ellenvéleményt!

Egy emberi kapcsolatépítés is ennyire bonyolult. Akkor, mennyire lehet bonyolult egy olyan személlyel az embernek a kapcsolat építése, aki Lélek? Akinek testbeszédét, hangját, nem vagyok képes regisztrálni, és azzal kibővíteni a szerzett információkat, róla, melyeket az írott, kimondott, vagy olvasott szavakon keresztül közöl velem! Kell legyen az Istennel való kapcsolatteremtésemhez más olyan eszköz rendszer, mely pótolja a testi közelséget! És ezt Ő, maga az Isten az, aki rendelkezésemre bocsátja, önmagát, önmaga helyett, a Szentlélekben, kegyelmek által! Isten érthetővé és érzékelhetővé akar válni a számomra. Ezt az állításomat a hit által, már a Szentlélek kegyelmein keresztül igazolja Isten, a számomra. Személyesen, és azért, hogy egyedüli, személyes, közvetlen és baráti találkozásainkra odaérhessek, ha akarok, és vágyakozom rá! Márpedig, vágyom Rád Istenem, hogy Atyámmal, Teremtőmmel, Jézus Krisztus nevére, ismeretére, az Ő megtapasztalása által erre a személyes közösségre újra, meg újra, eljutni képes lehessek! Ámen