Nekünk belülről kell megújítanunk Krisztus Egyházát
ApCsel 8,26-40 - Ezek után az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj föl és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le!” Az fölkelt tehát, és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni, visszatértében kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. Ekkor a Lélek így szólt Fülöphöz: „Menj oda, és szegődj ahhoz a kocsihoz!” Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?” Az így felelt: „Hogyan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: „Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön” [Iz 53,7-8]. Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?” Ekkor Fülöp megnyitotta száját, s ebből az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. Amint haladtak az úton, egy vízhez értek. Erre az udvari tiszt így szólt: „Íme a víz; mi gátol abban, hogy megkeresztelkedjem?” Azután megállította a kocsit. Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az udvari tiszt, és megkeresztelte őt. Mikor a vízből feljöttek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Az udvari tiszt nem látta őt többé, s örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Asdódban termett, körüljárt, és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett.
Zs 65 - A karvezetőnek. Ének. Zsoltár. Ujjongjatok az Istennek, minden földek, mondjatok nevének éneket, dicsőségét dicsérve zengjétek. Mondjátok Istennek: „Milyen félelmetesek műveid, hatalmad nagysága miatt ellenségeid hízelegnek neked. Az egész föld imádjon és dicsérjen téged, zengjen nevednek dicséretet.” Jöjjetek és lássátok az Úr tetteit, félelmetes, amit végbevitt az emberek fiai közt. Szárazfölddé változtatta a tengert, gyalog keltek át a folyóvízen; Örvendeztünk akkor benne. Uralkodik hatalmával örökre, szemmel tartja a nemzeteket, hogy fel ne fuvalkodjanak magukban a lázongók. Áldjátok Istenünket, ti nemzetek, hallassátok dicséretének szavát; Ő adott életet lelkünknek, és nem hagyta meginogni lábunkat. Mert próbára tettél minket, Isten, megvizsgáltál minket tűzzel, mint ahogy az ezüstöt vizsgálják. Tőrbe is vezettél, nyomorúságot tettél hátunkra. Engedted, hogy emberek gázoljanak a fejünkön, tűzön és vízen mentünk keresztül, de te kivezettél minket az enyhülésre. Égő áldozatokkal jövök házadba; Megadom neked, amiket fogadtam, amit megígért ajkam, amit szám fogadott nyomorúságomban. Kövér égőáldozatokat mutatok be neked; Jóillatú áldozatul kosokat mutatok be neked, bikákat és kecskebakokat. Ti mind, akik félitek Istent, jöjjetek, halljátok, elbeszélem, milyen nagy dolgokat cselekedett velem! Számmal hozzá kiáltoztam, nyelvemmel őt magasztaltam. Ha gonoszság lett volna szívemben, az Úr nem hallgatott volna meg. Ám Isten meghallgatott engem, figyelembe vette hangos könyörgésemet. Áldott az Isten, aki nem vetette el imámat, s nem vonta meg irgalmasságát tőlem.
Jn 6,44-51 - Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek” [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
Nekünk belülről kell megújítanunk Krisztus Egyházát! – hallom a belső hangot. Erre ma, olvasom a Magyar Kuríron: Családpasztorációs papi találkozó – Pasztorális megtérésre van szükség! Szeretettel teli örömmel olvasom a cikket. Mégis azt mondom, hogy hiányos! Mert a Családot nem lehet kiragadtan, önállóan pasztorálni! A pasztorális megtérésnek mélyebbre kell hatolnia.
Bíró püspök úr, így foglalta össze Ferenc pápa most megjelent buzdítását: „A Szentatya azt keresi, hogyan tudunk a tartalmainkat megőrizve kommunikálni, hogyan tudunk inkulturálódni a modern kultúrába, nem feladva magunkat. Ez az inkulturáció a helyi egyház, a lelkipásztor önállóságára és felelősségére is figyelmeztet.”
Igaz, de nem csak a papságnak szól, hanem, ahogy arra, e cikkben is megszólaló Tomka Ferenc is mondja: ez minden keresztény evangelizációs feladata. Tulajdonképpen erre kell alkalmassá nevelni egyént és közösséget, keresztény szellemiséggel és lelkiséggel!
Az inkultúráció szó jelentéséről így fogalmaz a Magyar Katolikus lexikon: „az Evangélium beépítése a népek kultúrájába.” Baj, ha az idegenszavak alkalmazása közben elveszítjük a szó jelentését! Mert szépet akarunk mondani és jót, miközben a lényegest elfedjük, mert nem úgy fejezzük ki a szót, ahogy azt nyelvünk ismeretében mi érthetnénk, felfoghatnánk, és életté válthatnánk. Merjünk e szón elgondolkodni. Hiszen, ha az inkultúrációról a maga értelmezésében beszélünk, akkor rá kell jönnünk, hogy az Evangélium beépítése kultúránkba, jóval túlhaladja a Család problémáját, sőt rávilágíthat arra is, hogy mi a család valós problémája. Honnan kell nekikezdeni a család pasztorálásának? A személy, az egyén életigenlését kell megreformálni, új alapokra helyezni, azért, hogy a keresztény ember a Krisztusi modellből valósítsa meg önmagát, integrálódjon a társadalomba! Vagyis, a keresztény ember méltósága ne a társadalom elvárásaitól legyen szabályozott! Hanem nyűgözze le a társadalmat a keresztény ember méltósága, és segítse kérdéseinek megoldásában, illetve feloldásában!
A hivatalos egyháznak azt kell tudomásul vennie, hogy ma, a hívek többsége, a társadalmi közegből keresőként jut el a vallási közösség irányába egy fel nem tárt, tehát ösztönös szomjúsággal és éhséggel. Ezt az embert, mert hiányt szenved, érzékenységében kell legelőbb is szeretni, elfogadni, barátságunkról, megértésünkről biztosítani, majd ez után lehet tőle időt kérni, hogy idejét és energiáját majd képes lehessen a maga ütemében lassan-lassan más irányok felé dimenzionálni, miközben már átértékeli önmaga jelentőségét. A kötelesség, a felelőssé, és a feladatok ellátására képes áldozatból válhasson a szeretet szolgálójává.
Ehhez volna szükség mesterekre, közösség vezetőkre.
Minden keresőnek személyesen van szüksége arra, hogy ráismerjen arra, hogy hol tévedt el, mikor és miben hibázott. Arra, hogy a saját felelőssége az, hogy olyan erdőben kószált eddig, melyet nem ismert, és önmagával sem volt összhangban. A diagnózis felállításában kell segítség, de a helyes diagnózist meg kell engedni mindenkinek magának, hogy fel tudja ismerni. Ennek a személyes küzdelemnek kell olyan életteret, hátteret biztosítani, közösségi szinten, keresztény közösség szintjén, mely a világból ismert környezetével való szembehelyezkedéshez erőt ad a személynek, a személyen keresztül pedig a családnak, a családoknak, melyben az új életek személyiség formálása kell, hogy megtörténjen! Amihez biztonság, bizonyosság, hit, szelídség, és állhatatosság kell, mely Isten szeretetéből táplálkozva juthat eredményre. Ehhez a személynek egy biztonságos – megtartó és megerősítő - közegre van szüksége, melyből erőt meríthet személyes küzdelmeihez. Amely küzdelmet elsősorban mindenkinek magában kell megvívnia. Ráadásul, itt találkozhat szembe az egyén a generációk közötti problémával is. Akarom mondani: ebben a szülő sem biztos, hogy képes segítségére lenni a fiataloknak, mert a problémát a rettenetes gyorsasággal változó világ generálja, amire ott és akkor kell a válaszoknak megszületniük, ahol azok felmerülnek.
Az ifjúsági közösségeknek ebben van, vagy legalább is itt lenne nagy szerepük, hogy érzékeljék már időben mi a különbség a világ, velük szemben támasztotta igénye és a személyes, és önmagukért, valamint e világban betöltött történelmi szerepük elvárásai között. Ahol az utóbbihoz, a Szentíráson keresztül minden hívőt személyesen megszólító Istentől vannak hívószavak, melyek ellentétesek, és ütköznek, legtöbbször vitatkoznak a világból érkező és megtaláló hívószavakkal! Ebben van lényeges szerepe a lelkek megkülönböztetésének! Én, a személy, melyik lélek felé orientálódom, mit kell hallanom, és mivel kell felvennem a magam küzdelmét?!
Mennyei Atyánk! Ehhez a küzdelemhez kérem küld el mindegyikünkhöz segítő angyalaidat, a Szentlélek kegyelmét, hogy bölcsességed átvilágítson gyengeségeinket, és a világból ránk áradó hívószavakon, melyek tőled elcsábítani, eltávolítani próbálnak, valamilyen kicsinyes, és személyes érdekből! Legyen rajtunk óvó és védelmező tekinteted! Ámen
