Zavar támad bennünk és közöttünk

ApCsel 2,14.22-32 - Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem összes lakója! Tudjátok meg ezt, s halljátok szavamat! Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem, és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem” [Zsolt 16,8-11]. Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról! Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára [Zsolt 132,11; 2 Sám 7,12-13], a jövőbe látva Krisztus feltámadásáról beszélt: hogy sem az alvilágban nem maradt, sem a teste nem látott rothadást [Zsolt 16,10]. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.

Zs 15 - Miktám, Dávidtól. Óvj meg engem, Uram, mert tebenned van reményem! Mondom az Úrnak: „Te vagy az én Istenem, nagyobb javam nincsen nálad.” A szentekben, a jeles férfiakban, akik a földön vannak, bennük van minden gyönyörűségem. Sok gyötrődése van azoknak, akik más istenek után futkosnak. Nem veszek részt véres áldozataikban, nevüket sem veszem ajkamra. Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze: te adod vissza örökségemet. A mérőzsinór pompás részt juttatott nekem, valóban pompás nekem az én örökségem. Áldom az Urat, aki értelmet adott nekem, veséim még éjjel is figyelmeztetnek engem. Szüntelenül az Úr van szemem előtt, meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is reménységben pihen: Mert nem hagyod az alvilágban lelkemet, s nem engeded, hogy szented romlást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké.

Mt 28,8-15 - Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. Ekkor íme, Jézus jött velük szemben és így szólt: „Üdv nektek!” Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte. Akkor Jézus azt mondta nekik: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.” Amikor elmentek, íme, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt. Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak, és azt mondták nekik: „Mondjátok azt: „A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk. „ Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.” Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket.” Ez a dolog el van terjedve a zsidóknál mind a mai napig.

Zavar támad bennünk és közöttünk, amikor összekuszálódik az addigi ismeret azzal, amire képessé válhatna az ember. Ha, megengedné a maga számára, hogy higgyen Isten kinyilatkoztatásának. Mert ebben az életben egyedül a hit teheti arra képessé az embert, amire Isten szánja őt. A hit pedig kegyelemből van. „Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka” [Ef2,8]

Nem véletlen az, hogy így szól az Ige: „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.” [Jn 1,16-18]

Ez a zavarodottság ül az emberen, amiért az Istenbe vetett hitnek nem engedi alávetni magát! Mi minduntalan és szüntelen viaskodunk az Ige és a világ dolgai között ott feszengünk. Nem vagyunk képesek dönteni, mi fontosabb a számunkra. Az Ige, vagy a magam tapasztalása a világról? Féltjük igazunkat, az Igazság ellenében! Eközben rá sem merünk gondolni arra, hogy ezen veszthetünk a legtöbbet. Nem csupán mi magunk, de általunk az utókor minden egyes tagját is vesztésre ítéljük! Nem vagyunk képesek a megváltottságunkat komolyan venni!

Még a papok sem hiszik el azt, hogy ebben a dologban ők lehetnek a legnagyobb vesztesek, amiért farizeusi lelkületükkel gátat szabnak a kegyelemnek!

Istenünk irgalmadra oly nagy szükségünk van, hogy azt fel sem vagyunk képesek fogni! Oltalmad alá futunk, bár futni képessé lehetnénk! Ámen