Amikor egy kultúra ilyen mély válságba kerül

Kiv 12,1-8.11-14 - Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: „Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!

Zs 115 - Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: „Nagyon nagy megalázás ért!” Elkeseredésemben azt mondtam: „Hazug minden ember!” Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

1Kor 11,23-26 - Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Jn 13,1-15 - A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: „Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: „Nem vagytok tiszták mindnyájan.” Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: „Mester” és „Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

Amikor egy kultúra ilyen mély válságba kerül, mint ma a kereszténység Európában, akkor csak a gyökeres újraértékelés segíthet rajta. Mindent mi felszínessé lett, mi kiüresedett, új tartalommal kell megtölteni, vagy tudni kell elengedni, megszabadulni attól a külsőségtől, mely már nem képes értéket hordozni. Nekem erről szól a mai ószövetségi írás is. Isten is erre tanít: legyünk képesek mindattól megszabadulni, megválni, ami a lényeget, az Igazságot, az Istent, a tisztát, a Szentet elhomályosítja, beszennyezi. Időnként tűzre kell vetni azt, ami bennünket félrevezet, mert olyanokhoz ragaszkodunk, ami nem fontos, de biztonságot ad.

A világ dolgai, ha biztonságot adnak, mert hozzájuk ragaszkodunk, akkor lehet, hogy nem leszünk képesek arra a megújulásra, mely szükséges minden nemzedéknek ahhoz, hogy lélekben felnőhessen a maga üdvösségére!

Kereszténységünk központi gondolatához kell visszatérnünk, és onnan újra építeni Krisztus közösségét. Krisztusét, Aki az egyetlen láncszem, Aki közösségbe kapcsolja az embert Istennel, az Atyával! Krisztusban, az Isten ajánl szövetséget az embernek! Előszeretettel nevezi e napot a papság a maga ünnepének. Én úgy gondolom, hogy ez egy rossz beidegződés egyházunkban, amitől minél előbb meg kell szabadulni. Mert, ha ez a nap nem válik az egész kereszténység születésnapjává, akkor súlyos hibát követünk el. Isten által kínált szövetség nem lehet egy kaszt, egy réteg kiváltsága, az vagy mindenkié, vagy senkié!

Egy Új Szövetséget hirdet meg Jézus! Ami azt jelenti, hogy ez még sosem volt, hogy az Úr, az Isten önmagát áldozza oda a teremtményéért, a Teremtéséért! Nem véletlenül mondja Jézus, hogy „Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” [Jn 10,17-18]

Nekünk ezt kell hirdetnünk, a Krisztusi kérügma ez: a test és vér közössége a Lélekkel válhat egyedül a javunkra! A világ üdvösségére! A test és a vér önmagában halott. Nincs mit visszavenni annak, akit nem a Lélek tart össze. Az a Lélek, Aki az Isten!

Az előző három nap mindegyikén egy-egy ember, más-más személyiség személyes közelségét szemléltük Jézushoz. Ma mi történik? Jézus az, aki odatérdel tizenkét, más-más személyiségű ember lába elé, egyenként kezébe veszi lábukat, és megmossa. Azét az emberét is, akiről tudja, hogy el fogja árulni!

János vigyázz nagyon, hogy pontosan fogalmazzon. Nézzük meg, hogy vezeti fel a lábmosás történetét?

„A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve.” Majd, amikor befejezte a lábmosást, így beszéli el János: „Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: „Mester” és „Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”

Manapság divatja lett annak, hogy nagycsütörtökön a papok megmossák 12 ember lábát, akiket a közösségből választanak ki. Sajnos, színjáték lett ebből a történetből! Azért mondom ezt, amiért a pap magát tekinti Istennek ebben a szerepben! Egyről sem hallottam még, hogy e cselekmény bevezetéseként tanúságot tenne arról, hogy amit tesz, miért teszi, és hogyan teszi azt meg! A papok sem értik azt, hogy mit tesznek ebben a helyzetben! Nem képesek lelkileg megélni az eseményt! Nem bírják, e leli terhet viselni, hordozni, és átadni a hívek számára, hogy közös élménnyé lehessen! A cselekményből az a tartalom veszik el, amiről kell beszélnünk!

Ezért tartottam fontosnak János szavait ide idézni. Az Atya Isten és az Ember között most megkötött Új Szövetség része a lábmosás! Vacsora közben történik, aközben, amikor elhangoznak, hogy „amint én tettem, ti is úgy tegyetek”! Ebben a szövegkörnyezetben az „én”-nek roppant nagy súlya van! János, amikor felvezeti a történetet, jól körülírja azt, hogy Jézus milyen lelkiállapotban tette mindazt, amit tett. Egy ördögtől megszállott is van Jézus társaságában. Ez nem bontja meg Jézus és az Atya egységét, mely meghatározza Jézus cselekvését. Jézus nincs egyedül! Jézus megjeleníti az Atyát, ott és akkor! (Ami soha máskor nem történik meg, és nem történhet meg, csupán emlékezetét idézzük minden szentmisében. Felidézzük, oda idézzük, ha a pap ennek méltóságára elvezetni képes bennünket!) Ebben a pillanatban Jézus, mert az Atyával teljes egységében cselekszik, a legvalóságosabb Isteni személyként, a Fiúként látható, mégis a legvalóságosabb Szentháromságos Egy Isten cselekvő részeként teszi, amit tesz! János nem képes jobban szavakba formálni, érzi, hogy nincs szava rá, hogy kifejezze a Szentháromságos jelenlétet. Maga az Isten mossa meg az apostolok lábát! Ezt nem lehet, nem szabad a papnak úgy utánozni, egy szent liturgiában úgy elvégeznie, mintha Ő volna az az Istenség! Ennek a liturgiája mind a mai napig nincs kidolgozva az Egyházban! Éppen ezért veszélyes dolog ezt beemelni a Nagycsütörtöki szertartásokba! Előbb fog kiüresedni a történet, hogy elnyerhetné mélységét!

Jézus, mint a háromszemélyű Egy Isten megszemélyesítője, mit is akar cselekvésével szövetségi szintre emelni? Nem kevesebbet, mint azt, hogy nincs helye hatalomnak a földön, csak szolgálatnak! Egy percre sem szabad az embernek megfeledkeznie arról, hogy ki az, aki szolgálatot vállal neki és érte, azért, hogy egymás szolgálata se válhasson hiábavalóvá. Emlékezni és emlékeztetni kell magát az embernek erre! Ahogy Isten szolgálja az Ember, úgy illeti meg Istent, hogy szolgálja Őt az Ember! Ez a szövetség Isten és Ember, Ember és Isten között! Erről szól ma a kereszténység? Nem így érzem, és nem így tapasztalom. Itt valami játék folyik. Talán senki sem érti, csak érzi, hogy valami nem áll így össze. Még nem képes és éppen ezért talán nem is akarja senki sem, hogy értse a világ.

A szövetség megőrzése, ápolása, megújítása, és szentségének sérthetetlensége fölött kell munkálkodnia szüntelen! Mindent ennek kell alárendelni!

Isten lehajol az emberhez, hogy felemelje magához. Azt az embert, aki fel akar nőni Istenhez! A többit elengedi, megengedi, hogy elvesszen, ha nem kéri Istenének kegyelmét. Ilyen egyszerű. És ezt, nekünk is meg kell engednünk, egymásnak, hogy ha nem kell, akkor ne vedd el, ami a tied. Nem kényszer, de akkor ne is követeld, és ne is panaszkodj! Köszönöm Istenem, hogy lehajolni kész vagy hozzám, és értem! Ámen