Legigazibb az volna, ezen a héten

Iz 42,1-7 - Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.

Zs 26 - Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: „Téged keres tekintetem!” A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

Jn 12,1-11 - Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?” Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: „Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

Legigazibb az volna, ezen a héten, hogy egy szót sem szólni. Elvonultan, teljes figyelmemet Istenre szegezni: Uram, lehet, hogy ez a Húsvét, itt, a készület idején – e világban, az utolsó számomra? Mi van, ha többé nincs már módom rá, hogy átéljem, mit jelent készülni, az örök Húsvétra?

Mi az, amire eddig nem figyeltem oda eléggé? Nem helyeztem rá elég hangsúlyt? Mi az, amire életemből nem a Te trónusod mellől néztem vissza? Mi az, amiről még nem beszéltem Veled, én a tékozló fiú, az Irgalmas Atyjával, Aki visszafogadsz, és mindennel kész vagy megajándékozni, bűnös, elrontott, elhibázott életemért cserébe?

(E gondolatot gyakran értelmezik úgy, hogy vádolom önmagam. Biztos, hogy benne van, és helyesen, benne is kell, legyen az egészséges önvád, azért, amit én magam hibájából követtem el. De ennél sokkal több kell, hogy benne legyen. Arra gondolok, hogy arról is szól egy elrontott élet, amikor jó szándékkal, de utólag belátva hoztam meg a rossz döntést, csak mert sürgettem, időt akartam nyerni a magam számára. Úgy gondolom, hogy az is benne van, amikor akarva, akaratlan, de olyan döntéseket kellett meghoznom, amivel magam teret és időt nyertem, egy helyes döntés meghozatalához, vagy talán csak tapasztalatot szereztem arról – mert megadatott, hogy szerezzek (!), hogy a rossz döntéseim ellenére is szeret az Isten (!), de ezzel másoknak mély sebeket okoztam eközben. Tudva, hogy felelős vagyok mindenki más üdvösségéért, de senkit sem vonhatok felelősségre a magam üdvösségéért.)

Már semmit nem szeretnék visszatartani magamból, Tőled Atyám!

Mária lelkében, ugyan mi játszódott le akkor, miközben hajával törölgette Jézus lábát? Mit tudott? Vagy, mit sejtett? Talán arra gondolt, hogy ez az utolsó esély rá, hogy beismerje, mennyire sok kétség volt benne Jézus miatt, akinek a zsidók a vesztét kívánják, de sokak pedig isszák szavait.

Bárhogy is, még egyszer ez a Húsvét nem lesz az életem során. Mi most a dolgom Uram? Mi dolgod van velem Uram?

Ebbe a személyes közelségbe kerülni ezen a héten Jézussal, amilyenre képes volt eljutni Mária!

Jézus biztos, hogy engem sem fog eltolni magától! És nem azért, amiért Neki, az én kedveskedésem kell, jólesik, vagy élvezi. Hanem azért, amiért biztosítani akar engem arról, hogy megért. Nem kedveskedni akarok! Velem vállal közösséget, viszonozva azt, hogy nyitottnak mutatkozom az isteni jó befogadására, követésére!

Tudom, én már annak ismeretét bírom, hogy milyen hét várt Jézusra akkor. De azt is tudom, hogy az embert a fájdalmak, a bizonytalanság, a csalódottság, a kiszolgáltatottság, a megvetés, az elutasítás, mennyire veszik igénybe; jobban fél, retteg, irtózik attól, ami várhat rá. Amikor az embert körülveszi a dicsfény, az elismerés, a siker, a békesség, az öröm, amikor béke van benne, akkor a már korábban megélt fájdalmak is megszépülnek, elcsitulnak. Az ember élete olyan, hogy egyszer fenn, és egyszer lenn, hogy végül a mérleg nyelve egyensúlyt mutathasson. Az életet meg kell élni ahhoz, hogy kidolgozzuk magunkból azt, amire teremtve lettünk! Nekünk van módunk mindenből tanulni. Levonni a következtetést, hogy a legvégső döntést el ne hibázhassuk, ha addig minduntalan hibáztunk is!

Jézus közelségét nem azért vágyom, keresem, mert a szenvedése vonzó a számomra. Hanem azért, mert szeretném teljesen tisztán érezni, átélni annak az embernek a közelségét, Aki isteni mivoltát nem tartotta olyan dolognak, hogy ahhoz ragaszkodjon, csak azért, hogy az emberek elismerését kivívhassa magának, karriert csináljon! Azért is keresem Jézus közelségét, mert Krisztussá lett! Emberségét fel tudta adni Isten-mivoltáért, engedelmességként az Atyának, azért, hogy nekem is példát mutasson: meg lehet tenni, ha a feltámadás öröme vonzóbb számomra, bármi földi érdemnél, vagy kínnál! E példája az, amivel el tud vezetni engem, ha megengedem Neki, az Atyával való közösségre, teljességemre! Ezt a hetet ennek a gondolatnak szeretném szentelni. Nem elégszem meg egy vallási eseménnyel. Számomra a Húsvét úgy kell, mint találkozás Krisztussal, a Feltámadottal! Nem az a kérdés, hogy én bűnös vagyok vagy sem. Az egyértelmű, hogy nem lehetek bűn nélkül való! A csodálatot érdemlő az, hogy én, ebből az állapotomból hova juthatok el, ha Jézust választom barátnak, Mesternek, Tanítómnak, mintának, példaképnek. Tudom, hogy kiválasztottál barátodnak, tanítványodnak engem. Segíts, hogy erre a szeretetre érdemessé lenni lehessek! Ámen