Újra felhangzik Jézus szájából

2Sám 7,18-19.24-29 - Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: „Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten! Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük. Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál, hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: „A seregek Ura az Istene Izraelnek” - s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt. Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: „Házat építek neked”, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád. Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat! Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.”

Zs 131 - Zarándok-ének. Emlékezzél meg, Uram, Dávidról, és minden gyötrődéséről, arról, hogy megesküdött az Úrnak, fogadalmat tett Jákob erős Istenének: „Nem lépek be házam sátorába, nem megyek föl fekvőhelyem nyugalmába, nem engedem szememet aludni, pilláimat szunnyadozni, amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob erős Istenének!” Íme, hallottuk, hogy Efratában volt, és rátaláltunk Jaár mezején. Lépjünk be az ő hajlékába, boruljunk le lábának zsámolyához! Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és a te hatalmad ládája! Papjaid öltözzenek igazságba, szentjeid pedig ujjongjanak. Dávidért, a te szolgádért, ne vesd meg fölkentednek színét! Igaz esküt tett az Úr Dávidnak s azt nem másítja meg: „Ágyékod gyümölcsét ültetem királyi székedbe. Ha fiaid megtartják szövetségemet, s e törvényeimet, amelyekre megtanítom őket, fiaik is mindenkor trónodon ülnek majd.” Mert Siont választotta ki az Úr, lakásául azt választotta. „Ez lesz a nyugvóhelyem mindörökre, itt lesz a lakásom, mert ezt szeretem. Özvegyeit áldva megáldom, szegényeit jóllakatom kenyérrel. Papjait felruházom segítségemmel, s ujjongva ujjonganak majd szentjei. Dávid hatalmát itt növelem meg, fölkentemnek fáklyát készítek. Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta azoban ragyogni fog koronája.”

Mk 4,21-25 - Aztán így szólt hozzájuk: „Vajon arra való a gyertya, hogy véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem arra, hogy a tartóra tegyék? Mert nincs rejtett dolog, amely ki ne tudódna, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek. Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.”

Újra felhangzik Jézus szájából: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!’’. Nekem, most ez úgy hangzik, ismételve, hogy Jézus türelmetlenül szorgalmazza, elvárja az apostoloktól, hogy megértsék mit vár tőlük. Nem hiába áldozza rájuk idejét. Nem véletlenül vonja be őket egészen személyes dolgaiba.

„A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.”

Jézus tettei, szavai azért vannak az apostolok számára, hogy megtermékenyítse őket!

Nem azért, hogy meghallgatva, megtapasztalva a Jézussal való közösséget, visszatérjenek korábbi, evilági gondok közé, illetve világi dolgaikhoz.

Jézus azt akarja, hogy az, aki megtapasztalta a vele való közösséget, azt követően soha többé ne tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi.

Az, aki kapott, az tudja, tudatosítsa a maga számára mit kapott, hogy képes legyen élni vele. Ha élni, akkor köszönetet, és hálát is mondani azért, amije van. Ez nem jelenti azt, hogy büszkévé, önteltté legyen, hiszen, ha így fogom fel azt, amim van, akkor érdememnek tartom, de nem ajándékomnak. Ami helytelen. Éppen azért mert helytelenül, rosszul él azzal, amije van, nem is az övé, nem válhat sajátjává, nem vált sajátjává, ezért elveszíti azt! Így beszél erről Jézus: „akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.’’

Ez is, a szeretet törvényének a része. Jézus, e szavait ebben a környezetben mondja: ,,Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek." Jézus minden szavának meg van a maga súlya és értelme. „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!"

Meg kell hallania, a maga javára, hasznára. Meg kell hallanom a magam javára, hasznomra! Isten mindig személyes, az adott személy üdvösségén keresztül akar másokat is üdvözíteni! De, erre senkit sem kényszerít. Senkit sem üdvözít önmaga ellenére, még akkor sem, ha ellenemre, másokat üdvözíthet, általam! Ez az a bölcsesség, mely Istentől való, mely Istené, és amely jó, mert mindenség javára való! Ámen