„Kegyelem nektek és békesség Istentől …”

2Sám 1,1-4.11-12.19.23-27 - Miután Saul meghalt, Dávid pedig az amalekiták megverése után visszatért, és már két napot Szikelegben töltött, történt, hogy a harmadik napon megszaggatott ruhában és porral behintett fővel megjelent egy ember, aki Saul táborából jött. Amikor Dávidhoz ért, meghajtotta magát, és arcra borult. Dávid megkérdezte tőle: „Honnan jössz?” Az ember azt felelte: „Izrael táborából menekültem.” Dávid tovább kérdezte: „Mi történt hát? Mondd el nekem!” Az ember azt válaszolta: „Megfutamodott a nép a harcban, és sokan elestek és meghaltak a népből, sőt maga Saul és Jonatán, a fia is meghalt!” Erre Dávid, és mindazok az emberek, akik vele voltak, megragadták és megszaggatták ruháikat. Napestig jajveszékeltek, sírtak és böjtöltek Saul és a fia, Jonatán, valamint az Úr népe és Izrael háza miatt, hogy a kard által elestek. Izrael, megölték a dicsőket hegyeiden! Miként estek el a hősök! Saul és Jonatán, akik életükben úgy szerették, becsülték egymást, holtukban sem váltak el egymástól. Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál vitézebbek voltak! Izrael lányai, sirassátok Sault, aki bíborral titeket gyönyörűn ruházott és ruhátokra arany ékszereket rakott. Mint estek el a hősök a harcban! Jonatánt megölték halmaidon! Fájlallak, testvérem, Jonatán, oly kedves voltál nekem, szeretetem nagyobb volt irántad, mint szerelmem feleségeim iránt. Mint az anya szereti egyetlen fiát, úgy szerettelek én téged. Mint estek el a hősök, és vesztek el a harci fegyverek!”

Zs 79 - A karvezetőnek. „A törvény lilioma” szerint. Ászáf zsoltára. Figyelj ránk, Izrael pásztora, aki Józsefet nyájként vezérled! Aki a kerubok felett trónolsz, ragyogj fel Efraim, Benjamin és Manassze előtt! Ébreszd fel hatalmadat és jöjj, szabadíts meg minket! Isten, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Uram, seregek Istene, meddig haragszol még néped könyörgése ellenére? Könnyek kenyerével etetsz minket és bőséggel adod nekünk italul a könnyet. Civódás tárgyává tettél szomszédaink előtt, s ellenségeink gúnyolnak minket. Seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt, nemzeteket űztél el és elültetted őt. Utat egyengettél előtte, elültetted gyökereit, s betöltötte a földet. Árnyéka elborította a hegyeket, vesszői az Isten cédrusfáit. Kiterjesztette indáit a tengerig, hajtásait a folyamig. Miért rontottad le kerítését, hogy szaggassák mind, akik elmennek mellette? Pusztítja az erdei vadkan és lelegeli a mezei vad. Seregek Istene, fordulj vissza hozzánk! Tekints le az égből, hogy meglásd és meglátogasd e szőlőt! Oltalmazd, amit jobbod ültetett, s az emberfiát, akit magadnak naggyá neveltél. Tűzzel égették feldúlták, vesszenek el arcod feddésétől! Legyen kezed jobbodnak férfián, az emberfián, akit magadnak naggyá neveltél. Nem távozunk el tőled, te éltetsz minket és mi segítségül hívjuk nevedet. Uram, seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk.

Mk 3,20-21 - Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor övéi ezt meghallották, elmentek, hogy elvigyék őt, mert azt mondták: „Megháborodott.”

7. nap – EGYÜTT IMÁDKOZVA

1Pt 4,7b-10 - Legyetek bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.)

⁷Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és ügyeljetek, hogy helyesen imádkozzatok! ⁸Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar! ^{(Péld 10,12) 9}Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül! ¹⁰Mindegyiktek, ahogy kapta a kegyelmet, úgy adja tovább másnak is, mint jó intézői az Isten sokféle kegyelmének.

Jn 4,4-14 – (Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.)

⁴Át kellett mennie Szamarián. ⁵Megérkezett tehát Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob a fiának, Józsefnek adott. ⁶Ott volt Jákob kútja. Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. ⁷Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« ⁸Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek. ⁹A szamariai asszony erre azt mondta neki: »Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeznek a szamariaiakkal. ¹⁰Jézus azt felelte: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ‘adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.« ¹¹Az asszony így szólt: »Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet? ¹²Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, amelyből ő maga, fiai és jószágai is ittak?« ¹³Jézus azt felelte: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, ¹⁴de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.«

„Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!” Pál, leveleit a szentekhez, talán mindig e szavakkal kezdi. Ma Péternél ez hangzik el: „Mindegyiktek, ahogy kapta a kegyelmet, úgy adja tovább másnak is, mint jó intézői az Isten sokféle kegyelmének.” De, Jánosnál is olvashatunk egy nagyon mély gondolatot: „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.” [Jn 1,16]

Vajon, képesek vagyunk mit kezdeni ezekkel a szavakkal? Vennünk kell rá a fáradtságot, az időt, és önmagunknak is a türelmet, és ezeken a szavakon úgy eltűnődni, átimádkozni, hogy bennünk életre fakadjanak, méltóságunkká válhassanak. Mert kincseink vannak e szavakban, csak fel kell tárnunk azt!

Majd az Isten kegyelmi gazdagságának méltóságával tekinteni egymásra, és tisztelni egymást, ugyanúgy önmagunkat - vajon elég merész és mély a hitünk Benne? Amiért, és amivel bennünket felruházott, hogy mi, egymást gazdagabbá tegyük, kiegészítsük, mi több, segítsük életre, és éltetővé lenni. Mert előbb vagyunk gyengeségeinkben megbotránkozva, vagy megítélők, elmarasztalók, mint elfogadók a kegyelemre. Mely Isten irgalmasságának megnyilvánulásaként bátorítani akar arra, hogy gyengeségeink, bűnösségünk dacára, merjük magunkat az Ő szeretetére bízni, hagyatkozással! Hiszen ez a záloga annak, hogy ahogy magunkkal, úgy egymással is szövetségesekké válhassunk. Egy célért tudjunk és bátorkodjunk élni: miránk akarja építeni Isten az üdvözítő tervét! Ezért bizalmába fogad, elveszi bűneinket, ha érte égő bizalommal hajlandók vagyunk eltávolodni azoktól, csak azért, hogy Neki élhessünk! Nem is egy jövőbeni ajándék reményében, hanem azért, amiért elhisszük, hogy egyedül az Ő szeretete az, ami csodát tehet ott, ahol az ember szinte már minden lépésénél - hitének hiányosságából - hibázik. Beismerve: szeretném a jót tenni, mégis „a rossz áll hozzám közel”. [Róm 7,21]. Igen, keresztény alázattal, szelídséggel viseltetni egymás iránt, megbocsátással és megbocsáttatva, hogy egyet gondolva és akarva tudjunk közösen imádkozni, egymásért imádkozni, és közösen a jót szolgálni.

Teremtő Istenünk, ki mindeneknek Atyja vagy, józansággal segíts ki bennünket, hogy rátaláljunk az igaz útra, a magunk kegyelmeire, hogy egymás számára lehessünk azok, akiknek rendelsz bennünket, hogy dicsőségedet ünnepelhesse az egész teremtés! Ámen