Tegye az imádságos élet mindennapjainkat ünneppé!

1Sám 8,4-7.10-22a - Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába és azt mondták neki: „Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.” Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: „Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.” Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz. Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle, és azt mondta: „A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi. Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja. Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak. Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja. Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek. Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.” Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: „Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.” Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára. Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: „Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.” Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: „Egyelőre menjen mindenki a maga városába.”

Zs 88,16-19 - Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram. Nevedben egész nap ujjonganak, s felmagasztalódnak igazságosságodban. Mert te vagy erejük és ékességük és jóságod emeli magasra fejünket. Mert az Úré a pajzsunk, s Izrael Szentjéé a királyunk.

Mk 2,1-12 - Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: „Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: „Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?” Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: „Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: „Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj föl, vedd ágyadat és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - ekkor a bénához fordult: - Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!” Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

Tegye az imádságos élet mindennapjainkat ünneppé! Jól hangzik. De tulajdonképpen a hittel végzett imádság, a mennyeiekkel való kapcsolattartás, az égiekhez való ragaszkodás kiszakítja az embert a földi élet gondjaiból, bajaiból. Ráébredhet arra olyankor az ember, hogy az evilági életen túli lehetőségek, számára enyhülést jelentenek már a mában is, a mának bajaira is.

Amikor Jézus csodáira kicsit távolabbról tekintünk, nem engedve meg a magunk számára azt, hogy kombináljunk, csak egyszerűen rácsodálkozni lehetünk képessé, minden okoskodás nélkül, akkor bele érezhetünk abba, hogy van a törvényességen felül, a racionalitásokon túl valami olyan esély a létre, ami felszabadít, szabaddá tehet.

De mire is kell az embernek szabaddá tenni magát?

Feltehetem a kérdésemet úgy is, hogy mi az amitől, és miért jó az, ha attól el tudok szabadulni? Miért jó? … amiért a jótól eltávolít, távol tart az a valami. De mi lehet az a valami? Úgy gondolom, hogy mindaz, ami a tiszta, szelíd megfontoltságra, az őszinte szeretetképességben megakadályoz. Éppen ezért, sem magammal, sem mással, de a dolgaimhoz sem vagyok képes őszintének lenni. Ugye értjük azt, hogy szerepeket játszunk? Szereplői vagyunk az életnek, de nem önmagunk! Azt reméljük, abban bízunk, hogy becsaphatunk mindenkit, legfőképpen önmagunkat. Tulajdonképpen ártunk ezzel magunknak és emberi kapcsolatainknak is. Mert lerí rólunk, hogy nem vagyunk őszinték.

Márpedig, ha jót eljátszani akarjuk, … Ne higgyük magunkat olyan jó színésznek, hogy azt reméljük, hogy sikerülhet jól eljátszani. Persze, van akit rá lehet szedni, ideig-óráig, de a csalódás nem kerülhető el. És akkor következik az összeomlás, a tragédia: becsaptam magam, becsaptak engem, átvertek, kijátszották az éberségemet, stb. Ilyenkor sérül az ego, és az emberhez való viszonyaim, az önmagamhoz való viszonyom is. Ráadásul azért káros ez a dolog, amiért eredendően a jóra vagyunk motiváltak, és a jót szeretnénk kapni. Általában az ember idealista, éppen ezért jóhiszeműek vagyunk. Amikor megjátsszuk magunkat, akkor pontosan a jóhiszeműségünkkel és egymás jóhiszeműségével élünk vissza. Bizony, akkor ez már bűnös cselekedet. Erre mondjuk azt, hogy a gonosz mesterkedik, pedig, valójában mi nem vesszük a fáradtságot rá, hogy merjünk őszinték lenni, önmagunkkal és egymással. Merjük belátni hibáinkat, töredékességünket, neveletlenségünket, félreismert önmagunkat, hogy csiszolhassuk aztán. Felnőtté kell lennünk önmagunk neveléséhez, jóra való alkalmassá tételéhez, amiről tudnunk kell, hogy Isten csodái nélkül kevesek vagyunk rá.

Az igazi öröm az lehet a számunkra, ha képessé tudunk lenni Isten csodáinak a befogadására, elfogadására, amit velünk képes tenni azért, hogy az örökkévalóságra végül alkalmasakká lehessünk! Ehhez az is kell, hogy ne váljunk elfogultakká, büszkévé, önteltté, elbizakodottakká akkor, amikor észrevesszük, hogy Isten kiigazít bennünket! Tudjunk alázattal, szelídséggel örülni annak, ha sikerül felismernünk Isten végtelen irgalmát önmagunkon! Áldassék Istenünk, aki ki akarja hozni belőlünk a legjobbat, a legtöbbet! Ámen