Zakariás jövendőt mond

2Sám 7,1-5.8b-11.16 - Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: „Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?” Azt mondta erre Nátán a királynak: „Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.” Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.”

Lk 1,67-79 - Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt: „Áldott az Úr, Izrael Istene [Zsolt 41,14], mert meglátogatta és megváltotta az ő népét [Zsolt 111,9]. Az üdvösség szarvát támasztotta nekünk, Dávidnak, az ő szolgájának házában [Zsolt 18,3; 132,17], amint megmondta szentjeinek ajkával, ősidőktől fogva prófétái által. Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket [Zsolt 106,10]; hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy majd megadja nekünk [Zsolt 105,8; 106,45; Lev 26,42], hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünknek minden napján. Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni: mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját [Mal 3,1], és népét az üdvösség ismeretére tanítsd, bűneik bocsánatára. Istenünk mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságból felkelő, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek [Iz 9,1; 42,7], s hogy lépteinket a békesség útjára igazítsa” [Iz 59,8].

Zakariás jövendőt mond. Miután dicsőítette Istent, az általa megtapasztalt jóért, a kegyelemért. Teszi ezt azokkal a szavakkal, melyek meg vannak írva!

Majd Jánost prófétának mondja, akinek feladata, hogy előkészítse az Úr útját, és a népet urának fogadására. E kijelentések után tudatja, hogy Isten jóságát nem tekinti érdemnek, inkább bizonysága az isteni irgalomnak, mely arra szolgál, hogy az embert eligazítsa a békesség útján. Azt az embert, aki tudja magáról, hogy halál vár rá, de ez nem kell, hogy örök legyen, hiszen Isten a világosság ura, és nem a sötétségé. Vajon Zakariás szavait korának embere érthette így? Mindenesetre, úgy tűnik nekem, hogy Zakariás a történteket igyekezett szolgálatnak felfogni, a szolgálatát alázattal végezni.

De akkor, az is kimondható Zakariás kapcsán, hogy az ember szolgálata során is megdicsőülhet, ha szolgálatával Istent dicsőíti! Úgy vélem, hogy bizony, ez is az ember méltóságának egy kifejeződése. Az ember Istenben nyerheti el méltóságát!

Gyönyörű gondolat számomra. Egyben örömömre is szolgál. Az Istennel való közössége az embernek, miközben az emberrel teremtődik meg közössége, méltóságára való! Csodálatos Isten a Te bölcsességed! Ámen