Isten nem maximalista

Ter 49,2.8-10 - Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán - ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek.

Mt 1,1-17 - Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.

Isten nem maximalista, de nem is kényszeredett. Mert aki szeret, az nem lehet ilyen. Ő pedig szeret!

Mondom ezeket azért, amiért azt írja ma az írás, hogy eljön majd az, „akinek a népek engedelmeskednek”. Amire az első reakcióm az volt, hogy Jézusnak ugyan, hol engedelmeskednek a népek? Aztán megszólalt bennem a Hang: ’én nem követelem meg, nem is várom el, ahogy tőled sem soha, hogy a népek engedelmessége alatt bárki is azt értse, amit te gondolsz magadban.’ - Mert én azt gondolom, hogy e kifejezés azt kellene, hogy jelentse, amit a szó számomra kifejez: a népek engedelmessége azt kéne, hogy jelentse, hogy kivétel nélkül, egy népből mindenki, feltétel nélkül, válogatás nélkül, és teljesen. De, ugyan miért kéne, hogy ez így legyen? Nem ilyennek ismertem meg Istent, hogy kényszerrel akarna bárkit is magához láncolni, és aki ezt nem fogadja el, azt sanyargatná. Nem!

Aztán, az is eszembe jut, hogy mennyire fontos vajon az, hogy ki meddig tudja visszakövetni a maga családfáját, származását? Hiszen Jézus esetében, lám azt próbáljuk igazolni, hogy a jövendölések mennyiben teljesednek be Jézusra vonatkoztatva? Mintha ezzel akarnánk igazolni állításunkat, azt, hogy Jézus az Isten fia, Aki az Atyától jött.

Nem bizonyítottak számomra Jézus tettei, tanítása, élete és halála, melyről azt állíthatom, hittel elfogadva szavaihoz a hűséget, hogy Ő az, Aki az Atyában van, és Akiben van az Atya? Az igéket, amelyeket én hallok Tőle, nem magától mondja, hanem az Atya által szól, aki benne lakik, hogy Ő cselekszi a tetteit? Bennem vajon, elég erős ez a hit? El tudom képzelni, és meg is értem, hogy a zsidó nép számára ezek a dolgok fontosak lehetnek. De, az újszövetségi ember számára ezeknek a dolgoknak a jelentősége már elhomályosul. Már másodlagos, vagy csupán történelmi jelentőséggel bíró dolgok. A különböző tudományoknak élő személyek bizonyos, hogy ezeken a tételeken jót elidőznek, és ezzel tölthetik idejüket, de számomra, hívő keresztény számára nem lényeges dolgok. Jézus a Krisztus, Aki az Atyával egylényegű, mégis Mesterem, kinek tanítványa lehetek – a Szentlélek erejéből -, hogy az Atyához eljuthassak. Ők számomra testesítik meg az Isteni erőt, mely nekem fontos, melyre szükségem van. Szükségem? Voltaképpen, arra van szükségem, hogy hitem legyen abban, hogy az élet egy teljességből részem, mely teljesség hatalmában vagyok, mely megtart, felemel, méltósággal, én kiben lehet önbecsülésem. Melyre magamtól nem volna érdemem. De még jogom sem, és meg sem tudnám magyarázni, ha volna is, hogy mitől van.

Igen, az embernek szüksége van azonosságtudatra, hogy el tudja helyezni magát egy rendben, egy koordináta rendszerben ahhoz, hogy önmagával békességben lelhessen, békére leljen. El sem tudom képzelni, hogy hogyan élhet bárki ember fia önazonosság tudat nélkül.

Akkor, amikor a történelemről kiderül, hogy sokféle képen lehet értelmezni, és így el lehet bizonytalanítani ténynek tűnő dolgokat, amikor a miértek és a hogyanok szubjektívvé válnak, akkor bizony jól jön az, ha talál az ember egy biztos pontot, melybe bele kapaszkodhat. Melyet nem vonhat senki kétségbe, mert az a pont az emberiségen kívüli, tőle független és elhazudhatatlan. Ugyanis nem ténykérdés, hanem hit kérdése. Hiszem Isten létét, és a Teremtés csodáját? Olyan dolgok történését, melyek az élettani törvényszerűségek felett álló dolgok? Mert az anyagi világon túlról hoznak üzenetet a világ számára: pontosan olyan üzeneteket, melyek a lét létkérdését rögzítik ahhoz a ponthoz, melyet ember nem képes befolyásolni, elhazudni, megmásítani, vagy önző, személyes érdekei szerint alakítani.

Ez lehet létezésünk számára biztonságot és egyúttal bizonyosságot nyújtó tény, melyet a hit, a remény és a szeretet hatalmában lehet csak elfogadni és bizalmat szavazni annak, Aki ezeket az erőket képes uralni.

De jó, hogy Istenemként, Uramként tisztelhetlek Benneteket, kiket a Fiú hoz el nekem, és kikkel a Fiú köt össze engem! Köszönöm, hogy Atyám vagy, ki Lelket adsz Nekem, a magadéból így részemmé leszel, hogy Benned találjam meg békességemet! Köszönöm, és hálálkodom mindörökké, hogy dicsőséged általam is terjedjen! Ámen