Jézus első boldog mondása ez
Iz 45,6b-8.18.21b-25 - hogy megtudják napkelettől napnyugatig: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr, és nincs más! Én alkotok világosságot, és teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt; én, az Úr, cselekszem mindezeket. Harmatozzatok, egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele! Én, az Úr, teremtettem azt.” Mert így szól az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta és megalkotta, ő, aki megalapozta, és nem pusztaságnak teremtette, hanem azért formálta, hogy lakjanak rajta: „Én vagyok az Úr, és nincs más. Hirdessétek és adjátok elő, tanácskozzatok is egymással! Ki adta tudtul ezt kezdettől fogva? Ki hirdette régóta? Nemde én, az Úr? Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító Isten nincs kívülem. Forduljatok hozzám, és megszabadultok, a földnek határai mind, mert én vagyok az Isten, és nincs más! Önmagamra esküdtem, igazság jött ki számból, szó, amely nem tér vissza: előttem hajlik meg minden térd, énrám esküszik minden nyelv.” Azt mondják: „Csak az Úrban van igazság és erő!” Hozzá jönnek és megszégyenülnek mind, akik pereltek vele. Az Úrban lesz igazzá és dicsekszik Izrael minden ivadéka.
Lk 7,18b-23 - Mindezeket hírül vitték Jánosnak a tanítványai. János erre odahívott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket Jézushoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Amikor ezek a férfiak odaérkeztek hozzá, így szóltak: „Keresztelő János küldött minket hozzád, hogy kérdezzünk meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Éppen abban az órában sok embert megszabadított betegségétől, szenvedésétől vagy a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadta a szeme világát. Ezt felelte nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot [Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1]. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
Jézus első boldog mondása ez: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
Nézzük meg ilyen módon, Jézus oldaláról az életet. Amikor az ember, így jómagam is, mindazt, ami szokatlan, ami addigi törvényszerűségektől idegen számomra, elsőre elutasítással, kritikával, ellenérzéssel fogadom. Engedem a magam számára, hogy megbotránkozzak azon a dolgon. Miért van így Uram? Egy biztos: helyén való az, hogy figyelmeztetsz erre. Köszönöm! De, valóban, így vagyok azokkal a dolgokkal is, amiket Veled kapcsolatosan tapasztalok meg? Vagy, csak akkor vagyok így a vallásos eseményeknél, amikor a hitelességet nem vagyok képes felfedezni a dolgok mögött?
Végül is, megértem Jézus korának zsidóságát is. Akik talán ugyan abban a helyzetben lehettek, mint mi, ma élő keresztények: keressük a hitelességet, a kultúra mögötti lelkiséget, de nem sikerül felismerni, lejárattuk, megtettünk mindent azért, hogy elértéktelenedjen Jézus által egyetlen értéknek bemutatott áldozat. Túl sokat bízunk egymásra, túl sokat várunk egymástól, túlzottan hagyatkozunk egymásra, és túlzottan egymásnak akarunk megfelelni! Jézus pedig egészen más koncepciót próbál értésünkre adni: pontosan ellentétes azzal, ami ember-ember közötti viszonyra vonatkoztatunk mi.
Jézus ezeket mondja:
- „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” [Jn 13,34]
-„9Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. 10Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. (…)12Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. 13Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. 14Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. 15Már nem mondalak benneteket szolgáknak, (…) Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. 16Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, (…) 17Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” [Jn 15,9-10; 12-17]
Szándékosan, azokat a gondolatokat idézem ide, melyek Jézus szájából hangoztak el, de hangoznak mind a mai napig (!), azért, hogy értésünkre adja, a szeretet kapcsolat irányát és minőségét! Az egyértelmű Jézus ajkáról, hogy Ő az Atya szeretetével szeret, mindeneket, nem válogatva adja tovább a szeretetet. Amikor azt mondja, hogy maradjatok meg szeretetemben, akkor azzal azt is mondja, hogy az Atya szeretetében maradhatunk meg így általa! De tovább megy, az ember és ember közötti szeretetről ismételten és megismételve beszél. Ahogy idézem a 13,34-ből, majd a 15,12-ből, és még egyszer mondja, hogy rögzítse a számunkra, a 15,17-ben. De, már a 13,34-ben hangsúlyozza, majd ezt is megismétli a 15,12-ben, hogy az egymás iránti szeretetünk abból a szeretetből legyen, amivel Ő szeret bennünket. Amiből azt a következtetést vonom le, hogy egyenesen az Atya szeretetét kell tovább adnunk, abból kell, hogy táplálkozzon minden ember iránti szeretetünk. Nem érzelem, és nem tutujgatás ez! Figyeljem csak meg jól, hogyan szeretet engem az Isten, az Atya, a Fiú és a Lélek által? Ha én nem vagyok rá fogékony, érzékeny, akkor nyugodtan mondhatom azt, hogy sehogy sem szeret engem az Isten. Nincs közünk egymáshoz, ha én nem ismerem fel magamon az Ő keze nyomát, az Ő irgalmasságát, kegyelmét, kiengesztelődését, a magam megváltottságát. És ezért nem truccol, nem méltatlankodik, nem hánytorgatja föl nekem, nem kéri számon. Csak egyszerűen szeret, gondomat viseli, éltet. Én tudom így szeretni bármelyik embertársamat, hogy nem várok visszaigazolást tőle? Ugye, hogy nem!
Jézus arról beszél, hogy ne direkt módon próbáljak szeretni bárkit és bármit is. De ne is önmagamért szeressek. Azért és abból szeressek, amit én kapok az Atyától, Jézus által!
Itt jön be a képbe az, hogy én milyen viszonyt ápolok Istennel? Imádságokkal hogy állok? Ugyanis, nem vagyok képes Jézus barátjává lenni, ha nem próbálom fürkészni azt, hogy valójában ki Ő, az én számomra. Mit kapok én tőle az Atyából?
Bárkiben megbotránkozhatok, de Jézus hitelességéig fel kell érnem ahhoz, hogy kétségem ne maradjon arról, hogy az atya szeretetével szeret, vagy próbál szeretni engem. Mint jó barát, életét értem is áldozva!
Én mit tudok hírül vinni másoknak, ha számomra nincs hír értéke annak, hogy szeret az Isten?! Irgalmas, hosszan tűrő, érdemtelen, mégis túlcsorduló, és pazarlón nagyvonalú szeretetével! Mert csodákat tesz velem! Még azt is megbocsátja nekem, amit se én, se más nem tud megbocsátani nekem! Mertem már egyáltalán elfogadni tőle ezt a szeretetet, vagy eddig, minduntalan visszautasítottam? Lehetek gőgös, fennhéjázó, büszke és kimért keresztény, aki az igazságot védelmezem, aki soha bűnt nem követ el – legalább is azt állítom -, mert nekem azt tanították, hogy a jó keresztény nem vétkezik! Ugyan, mertem bármikor is vitatkozni, kérdőre vonni Istent, bizonyosságot követelve tőle? Miért nem? Hol az én hitem? Mit ér az én hitem, amikor még soha sem tettem próbára, mert a magam biztos várfalai közé bezárkóztam, nehogy sérüléseket kelljen elszenvednem? Merek e így imádkozni, hogy „itt vagyok Uram, engem használj! Jobban szeretlek Téged annál, mint amennyire az ismeretlentől félek. Az elveszettek és néped iránti szereteted nagyobb bennem, mint önzésem és önelégültségem. Nem tagadok meg semmit tőled!” Ha máskor soha, most fogadd el Uram tőlem ezt az imát, miközben arra kérlek, hogy segít nekem, magamat komolyan venni, hogy a Veled való kapcsolatomat komolyan vegyem, és Veled lehessek képes minden embert komolyan venni, a szeretet könnyedségével, szabadságával, bátorságával és szelídségével. Amilyen szeretettel Te szeretsz engem bele az Atyába! Mert azt akarod, hogy egészen az Atyában éljem életem, Veled szeretet közösségben! Úgy vágyom rá! Ámen
