Nem rólunk szól a szentév

Iz 11,1-10 - Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében; megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli az istentelent. Igazságosság lesz derekának öve, és a hűség csípőjének kötője. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén. A csecsemő a vipera fészkénél játszik, s az áspiskígyó üregébe dugja kezét az anyatejtől elválasztott gyermek. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ez történik majd azon a napon: Jessze sarja a népek zászlajaként áll, őt keresik a nemzetek, és lakóhelye dicsőséges lesz.

Lk 10,21-24 - Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Nem rólunk szól a szentév, hanem értünk! „Akiknek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni”! Nekünk a gondolatainkat, szavainkat és tetteinket megengedővé kell tennünk Isten szándékának. Mert küldöttek vagyunk. Bennünket az Atya már a teremtéskor kigondolt, de nem önmagunkként, hanem úgy, mint akik a Fiú részei és részesei is vagyunk. De miért vagyunk mi erre rendelve?

Jézus azt mondja, azért jött, hogy hirdesse Isten országát. Ha Jézus az Atya megbízását teljesíti, és mi a Fiú megbízását teljesítjük, akkor mi is az Atya szándékára vagyunk. Tehát, országát építendő a dolgunk, mely nem kevés!

Ha Istentől van a feladatom, akkor, amikor a megbízás szerint cselekszem, akkor eszközökkel is elém siet. Azt mondja Pál: „az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel” [Kol 3,2] Azért mondja ezt, amiért Jézus azt tanítja, hogy „jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” [Mt 6,32-33].

Elég nekünk egyetlen dologra koncentrálnunk! Tudja a mi Atyánk, hogy többre úgy sem vagyunk képesek figyelni. Isten országára kell figyelmünket összpontosítani: hogyan lehetek képes, mire vagyok alkalmas, hogy általam is épüljön?! Alkalmasságomat, képességemet, Isten országáért kell művelnem, és személyiségemet ehhez formálni.

Tegyél Istenem velem csodát! Mert csak az segíthet meg engem, hogy képessé lehessek arra a feladatra, amire szánsz engem, hisz oly messze elkeveredtem e világban! Ámen