E szavak után, ha félelem él bennem

Dán 5,1-6.13-14.16-17.23-28 - Baltazár király nagy lakomát készített ezer főemberének, és az ezrek előtt itta a bort. Mikor aztán már-már ittas lett, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket atyja, Nebukadnezár hozott el a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. Erre előhozták a jeruzsálemi templomból elhurcolt arany- és ezüstedényeket, és ittak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. Itták a bort, és dicsérgették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből való isteneiket. Ugyanabban az órában ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, s emberéhez hasonló kéz írt a királyi palota falának felületére, a király pedig figyelte az író kéz ujjait. Ekkor a király arca elváltozott, és gondolatai megrémítették őt; csípőjének izma elernyedt, és a térdei egymáshoz verődtek. Be is vezették Dánielt a király elé, és a király azt mondta neki: „Te vagy az a Dániel Júda foglyai közül, akit atyám, a király, Júdából hozott ide? Azt hallottam rólad, hogy benned az istenek lelke van, és bőséges tudományt, értelmet és bölcsességet tapasztaltak benned. Ekkor azt hallottam rólad, hogy te a homályos dolgokat meg tudod magyarázni és a csomókat megoldani; ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod mondani nekem az értelmét, bíborba öltöztetlek, aranyláncot adok a nyakadba, és a harmadik fejedelem leszel országomban.” Felelt erre Dániel, és így szólt a királynak: „Ajándékaid maradjanak a tieid, s házad ajándékait másnak add; az írást azonban elolvasom neked, király, és az értelmét tudtodra adom. hanem felfuvalkodtál az ég Ura ellen: az ő házának edényeit hozták eléd, s te és a főembereid, a feleségeid és mellékfeleségeid bort ittatok belőlük, közben az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből való isteneket dicsérted, akik sem nem látnak, sem nem hallanak, sem nem éreznek, Istent azonban, aki kezében tartja leheletedet és minden utadat, nem dicsőítetted. Ezért küldte ő a kézujjat, amely ezt az írást ideírta. Az írás, amelyet írt, a következő: Mene, Tekel, Parszin. A dolog értelme pedig ez: Mene: megszámlálta Isten országodat, és véget vetett neki. Tekel: megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. Parszin: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.”

Lk 21,12-19 - Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

E szavak után, ha félelem él bennem, aggódás életem miatt e földön, annak ellenére, hogy azt állítom, hiszem Istent, az Atyát, a Fiút, a Szentlelket, a Bennük nekem kínált örök életet, akkor szavaim haszontalanok! Mi több káromló szavak, mert azt hazudtolom, ki azt mondja, azzal bátorít, hogy ha mindezek tudatában mégis képes vagyok bizalommal, félelem helyett szeretettel tűrni a meghurcoltatást a Nevéért, „állhatatossággal fogjuk megőrizni lelkünket”. Persze, erre nem úgy kell gondolnom, hogy ez közösségi aktus, ami érdememmé lehet akkor, ha a közösség bátorságáról tesz bizonyságot. Ez személyes ügy, az én hitem az, ami megmenthet, ahogy az én ügyem az, hogy hajlandó vagyok-e Krisztus munkatársaként, barátjaként, társaként, tanítványaként Isten tervének megvalósítójává válni, Isten országát építeni, vagy sem!

A hitem megvallása, akaratlagos cselekvés útján válik bizonyossággá Isten és ember előtt egyaránt. Jézus mai tanítása is azt a bizonyosságot hirdeti a számomra, hogy Isten kegyelme nem próbál átnyúlni az ember feje felett, hanem, azonban, kész társulni az ember elkötelezettségéhez. Mely arról szól, hogy megvallom, minden időben, önmagam, személyes érdeke ellenében is Istent, aki szándékából, szándékára és szándékáért van e világ és benne életem. Nem vagyok független, amit felismerek, és elfogadok, éppen ezért alárendelem magam annak, aki Van, Volt és Lesz mindörökké. Mert öröklétében akarok örökségemre eljutni!

Loyolai Szent Ignác számomra az a személy, aki Pál apostol után oly egyértelműen, gyönyörűen volt képes megfogalmazni Isten és ember közötti egyértelmű viszonyt:

„Önfelajánlás: Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd egészen, vedd értelmemet, akaratomat s emlékezésem. Mindazt amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen: visszaadok, Uram, visszaadok egyszerre mindent. Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed; csak egyet hagyj meg ajándékodul: szeretnem téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, s minden, de minden gazdagság enyém, más semmi nem kell.”

Ebben a megfogalmazásban kap az Isten által képviselt, a világra kiáradó szeretet is értelmet, és értékelhető viszonyulást is. Amit nem lehet, talán nem szabad, és felesleges, vagy, úgy is kifejezhetem, hogy leértékelő, rám nézve, visszautasítani.

Sírás kerülget, amikor arra gondolok, hogy én, az ember, mennyire nem értem, mennyire félre értem, és félre értelmezem Isten létét, értelmét, és szándékát, velem. Milyen kicsinyes tudok lenni, milyen buta, együgyű, amikor nem vagyok képes belesimulni abba a „tenyérbe”, abba a létformába, ami maga az Isten. Mert, tulajdonképpen Isten nem csupán valaki, Ő minden mindenben, így értem azt, hogy „ami”. Ami maga az Isten, abban van számomra hely, hogy Aki az Isten, azzal közösségben lehessen létem, most és mindörökké! Amikor én nem vagyok képes ezt az állapotomat magamra értelmezni, akkor én vagyok a fal, amit magam építek, és akadályként állítok mások elé, nehogy meglássák Istent azok, akiknek pedig rajtam keresztül kéne Őt felismerni. Ez az ember bűnös létállapotának a következménye! Ebből kellene kigyógyulnunk, és segíteni egymást is kigyógyítani. Ez mással nem megy, csak azzal a szeretettel, amire Szent Ignác azt mondja, hogy azon túl semmire sincs szüksége! A mindenek feletti érték, és ebben a mindenben vagyok én magam is.

Jézusom, Aki az Atyában vagy, és Akiben van az Atya! Legyen Lelked lelkemnek tápláléka, ereje és Mestere, hogy bölcsességed váljon számomra nyugtalanítóvá és éltetőmmé! Ámen