Mi keresztények, szerte a világon

Iz 53,10-11 - De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza.

Zsid 4,14-16 - Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Mk 10,35-45 - Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Mi keresztények, szerte a világon, egy nagy megszentelt élet közösségének vagyunk a tagjai. Igen, úgy gondolok erre, mint egy, egyetlen szerzetes közösség. De vajon, mi ennek a szerzetes közösségnek az Istentől, Urunktól rendelt missziós feladata?

Ferenc pápa így fogalmaz erről a missziós feladatról: „Jézus követése, amely meghatározta a megszentelt élet létrejöttét az egyházban (a világban), válasz a hívásra, hogy vegyük fel a keresztet, és kövessük Őt, vegyünk példát arról, ahogyan ő átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt a szolgálat és a szeretet tetteivel, ahogyan elveszítette életét, hogy újra megtalálja azt. És minthogy Krisztus egész élete missziós jellegű, az Őt szorosan követő férfiak és nők teljes mértékben magukra öltik ezt a jellegzetességét.”

Ferenc pápa, mert e gondolatát a szerzetes közösségekre vonatkoztatja, a megszentelt élet létrejöttét az egyházra szűkíti, én itt, a világiak vonatkozásában a világra cserélem e szót.

Válaszadásra vagyunk meghívva, Jézus meghívására! Merem ezt tenni a pápa szavai nyomán, azért is, amiért így folytatja elmélkedését: „Aki Krisztust követi, az mindenképpen misszionáriussá válik, és tudja, hogy Jézus „vele együtt jár, vele együtt beszél, vele együtt lélegzik, vele együtt dolgozik. A missziós feladat közben érzi maga mellett az élő Jézust” (Evangelii gaudium, 266) (…) Az egyházon belül mindenki meg van hívva az evangélium hirdetésére életünk tanúságtételével.”

Nem teljesen világos az a párbeszéd a számomra, ami a mai evangéliumban elhangzik, több szempontból sem. Nem ezzel foglalkozom éppen ezért. Megvárom, míg a meg nem értett szavakból megszólít az Isten. De az utolsó mondata fontos, amennyiben igaz az, hogy válaszra vár tőlem is Jézus. Itt kell vigyázni nagyon, hogy a válasz az enyém legyen, és ne olyan válasz, ami valamilyen elvárásból, mások által rám erőltetett, rám kényszerített elvárásból fogalmazódjon meg. Erre csak akkor válhatok képessé, ha képes leszek a magam személyes kapcsolatát kialakítani Jézussal. Elbeszélgetve, meg elmélkedve, megimádkozva ismerem meg magam, és az éppen most aktuális kapcsolatomat Jézussal, melyből kihallom, hogy éppen most milyen feladatot bíz rám, szán nekem, vár el tőlem.

Úgy gondolom, hogy a megszentelt életet élő személy olyan ember lehet, akiben megszületett már a krisztusi ember, a lelki ember, a maga függetlenségével és szabadságával, tudatosságával és alázatával, engedelmességével és szelídségével. Megengedni magamnak, hogy az én elszakadjon mások elvárásától, önmagam elvárásaitól is, hogy Istenem elvárásainak megfelelhessek, Isten és emberek számára egyaránt. Ne azért legyek, hogy nekem szolgáljanak, hanem azért, hogy én válhassak mások szolgálatára. De ez a szolgálat úgy váljon emberek szolgálatára, hogy Isten dicsőségére válhasson. A magam megváltottságából, kiengesztelődéséből Istennel, váljon a mindenség javára. Nagyképűnek hangzik, mégsem annak szabad lennie, hanem egy olyan szelídségnek, mely beleolvad abba a terve, mely Isten országának építését célozza meg. Követés tehát, megszentelődésben, folyamatos tudatossággal figyelésben arra, Aki előttem megy, hogy tartani tudjam az irányt, a ritmust, és a könnyedséget.

Ó bárcsak! Hogy sikerülhessen, Te légy Atyám a védnököm, és kegyelmet ontó vezetőm. Mert Krisztust követni csak a Léleknek engedve lehetek képes, vagy még akkor is csak talán! Kérem megszentelő figyelmedet rám! Ámen