Jézus, amit tanít tanítványainak

Jón 4,1-11 - Nagy szomorúság vett erőt erre Jónáson; haragra gerjedt, és könyörgött az Úrhoz és mondta: „Kérlek, Uram, vajon nem erre gondoltam-e akkor, amikor még otthon voltam? Ezért menekültem sietve Tarzisba, mert tudtam, hogy kegyes és irgalmas Isten vagy, türelmes és nagyirgalmú, aki megbánod a rosszat. Így hát, Uram, kérlek, vedd el az életemet tőlem, mert jobb nekem a halál, mint az élet.” Mondta erre az Úr: „Azt hiszed-e, hogy jogos a te haragod?” Jónás aztán kiment a városból, és a várostól keletre letelepedett, és ott hajlékot készített magának, és leült alatta az árnyékban, hogy lássa, mi történik a várossal. Erre az Úr Isten repkényt növesztett, és az Jónás feje fölé kúszott, hogy beárnyékolja fejét és megvédelmezze, mert elbágyadt. Jónás nagyon megörvendett a repkénynek. Másnap hajnalhasadtával az Úr egy férget rendelt oda, és az megszúrta a repkényt, úgyhogy az elszáradt. Mikor aztán felkelt a nap, az Úr forró, égető szelet rendelt oda, a nap pedig rátűzött Jónás fejére. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának, mondván: „Jobb nekem meghalnom, mint élnem!” Mondta ekkor az Úr Jónásnak: „Azt hiszed-e, hogy jogos a haragod a repkény miatt?” Mondta: „Jogos a haragom mindhalálig!” Mondta ekkor az Úr: „Te bánkódsz a repkény miatt, pedig nem dolgoztál érte, nem nevelted; egy éjszaka támadt s egy éjszaka elpusztult; és én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki nem tud különbséget tenni jobb és balkeze között, és számos állat?”

Lk 11,1-4 - Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

Jézus, amit tanít tanítványainak, ez csupán a kapcsolatfelvétel, az imádság kezdete. Amikor e szavakat elmondom, belehelyezkedem az Isten jelenlétébe, benyitok Hozzá, Aki a lelkemben várja jöttömet, hogy beszélgessek Vele, hogy tudja, most figyelni próbálok Rá. Vele lenni, imádságban, tisztelettel, figyelemmel. Akkor, amikor azt mondom, hogy „szenteltessék meg a Te neved”, akkor azt én mondom, úgy mint aki által szenteltessék meg! „Jöjjön el a Te országod” – nem csak, hogy akarom, de ki is akarom venni abból a részem. Cselekvője akarok lenni szavaimnak. Bizonyosságot akarok tenni arról, hogy valóban akarom, érteni, mi is az, és tenni is érte. Miután odaajánlottam magam szándékának, jöhet az az alázatos kérés, hogy bizalmamat megerősítem Benne, ami bár kérésként hangzik el, de ebben a kérésben bene kell lenni annak, hogy rád bízom ezt a dolgot. Nem én akarom halálra dolgozni magam, amiért úgy tartom, hogy nekem meg kell teremtenem az életben maradáshoz – önmagam és családom részére – mindazt, amire szükségünk van. Tudom, hogy ez nem sikerül, és mindig beleesek abba a hibába, hogy mindent én akarok megoldani, mindenről úgy gondolkodom, hogy csak az a biztos, és bizonyos, amit én megteszek, és amit én elintézek. De ez nem így van, mert hiába teszek meg mindent, ha azon nincs Isten áldása, akkor abban úgy sem lesz köszönetem. Ezért a tévedésemért, bizalmatlanságomért bocsánatot kell kérnem. No meg mindazért, amivel bűnt és hibát követek el, amikor bármit is Isten nélkül, vagy önzésemből, értetlenségemből, együgyűségemből, képtelenségemből követek el, mert nem vagyok képes rá, hogy megengedjem, hogy általam Isten akarata teljesüljön. Amiért kérem Atyám bocsánatát, és remélem is, tudva, hogy szükségem van rá, úgy kell nekem is megbocsátanom. Magamnak és embertársaimnak is. Mert akarom a kísértést elkerülni, még akkor is, ha nem sikerül!

Vagyis, minden imádságom kezdetén, szabaddá kell tennem magam rá, hogy Istenre képes lehessek figyelni. Mert az ima nem azt kell jelentse, hogy mi mindenre van szükségem, vagy bizonygassam, hogy mennyire szeretem Őt, nem. Az ima arra való, hogy magamat bírjam Isten szándékára megengedővé tenni. Eszközévé kell válnom!

Most ide idézek egy gyönyörű, nagyon mély, és tanító elmélkedést az imádságról. Ma találtam, amikor reggel kerestem Atyám szándékát velem, azzal, hogy mit szeretne ma tanítani nekem.

Kronstadti Szent János: Az imádságról

Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzés. Amikor imádkozunk, a Szent Lelket lélegezzük be, mert a Szent Lélekben imádkozunk (Jud 1,20). Így minden egyházi imádkozás a Szent Lélek lélegzése, lelki levegő a világossággal együtt, lelki tűz, lelki táplálék és lelki ruházat.

Amikor imádkozol az Úrhoz, szíved szemeivel nézz magadba, a tulajdon lelkedbe: az Úr ott van, gondolataidban és szíved igaz rezdüléseiben, de rajta kívül is mindenütt. „Közel van hozzád az Ige, a te szádban és a te szívedben” (Róm 10,8), nemcsak az égben és az alvilágban.

Az Isten igazság, ezért imádságomnak igaznak kell lennie, miként az életemnek is. Az Isten világosság, imádságomat a lélek és a szív világosságából kell felajánlanom. Az Isten tűz, imádságomnak és életemnek is lángolónak kell lennie. Az Isten szabad, ezért imádságomban szabadon kell kiöntenem szívemet. Micsoda gazdagsága ez az emberi léleknek! Imádság által elérhetem az Istennel való egyesülést, és Ő nálam időzik.

Milyen szépek az imádságaink! De megszoktuk őket. Úgy kellene vennünk, mintha először hallanánk és mondanánk őket.

Az imának mindig őszintének és szabadnak kell lennie, nem pedig erőtlennek és gúzsbakötöttnek a megszokástól és az ismétléstől. Legyen az ima a lélek szabad és tudatos kiöntése Isten színe előtt. Mert Isten állandó odafordulást vár tőlünk az imában, hogy – mivel elvadultunk és elfordultunk Tőle – magához vonjon, megtisztítson és átöleljen szeretetével. Hiszen így tesznek a jó szülők is rossz útra tért gyermekeikkel.

Hamar meghallgatja Isten két vagy három ember közös imáját, akik szívből, együtt imádkoznak. Ez tapasztalati tény.

Imádságod közben ne figyelj az ellenség kísértésére, hanem helyezd szívedet szilárdan az ima szavaiba, azzal a bizonyossággal, hogy azokban a Szent Lélek kincsi vannak elrejtve: az igazságosság, a világosság, az élő tűz, a bűnök bocsánata, a szív békéje és öröme, élet és üdvösség.

Imádság idején higgyed szilárdan, hogy minden gondolatod, minden szavad valósággá válhat, mert Istennél semmi sem lehetetlen (Lk 1,37) És ügyelj a szavakra, mert értékük van. „Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján” (Mt 12,36).

Ha valaki imádság alatt erőtlenné válna, lélekben és testben gyöngének érezné magát, és álom környékezné, tegye fel magának a kérdést: Kivel társalogsz, én lelkem? És ha felidézi magában az Úr képét, összeszedi magát, és könnyek között újra kezdheti imádságát. Ha nem mersz magas rangú emberekkel figyelmetlenül, szórakozottan beszélni, nehogy megsértsd őket, hogyan merészelsz az Úr előtt unottan és hanyagul szólni?

Egyetlen alkalmat se szalasszatok el, hogy imádkozzatok másokért. Az Úr gyönyörködve tekint szeretetünk imájára. Ezen felül a másokért mondott ima magának az imádkozónak is hasznos, mert megszilárdítja a hitet, a reménységet, az Istenbe vetett bizalmat, és eltölt bennünket szeretettel Isten és a felebarát iránt.

Tudd, hogy neked is kötelességed imádkozni az elhunytak lelkéért, nemcsak a papoknak. Nagy súllyal esik latba az Úr előtt a hit és a szeretet imája az elhunytakért.

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_469.html