Nincs visszaút!

Neh 2,1-8 - Niszán havában történt, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, hogy egyszer éppen bor volt előtte, s én fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Közben bágyadtnak tűnhettem fel előtte, mert így szólt hozzám a király: „Miért olyan szomorú az arcod? Tudtommal nem vagy beteg. Ok nélkül azonban ez nincsen! Szívedet, nem tudom milyen, de valami bánat emésztheti.” Erre nagyon megijedtem, és azt mondtam a királynak: „Örökké élj, ó király! Hogyne lenne szomorú az arcom, amikor a várost, atyáim sírhelyét lerombolták, kapuit pedig tűz emésztette meg.” Erre így szólt a király: „Mi volna a kívánságod?” Én ekkor a menny Istenéhez fohászkodtam és így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király és ha kegyben van előtted a te szolgád, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol atyáim sírja van, hogy újra felépíthessem azt.” Erre azt kérdezte tőlem a király meg a királyné, aki mellette ült: „Mennyi időt venne igénybe utad, és mikor térnél vissza?” Amikor megmondtam neki az időt, beleegyezett és elbocsátott. Majd így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király, adjon nekem írásokat a folyamon túli terület helytartóihoz, hogy adjanak kíséretet mellém, amíg Júdába nem érek, valamint levelet Ászáfhoz, a királyi erdőség felügyelőjéhez: bocsásson rendelkezésemre fát, hogy gerendával láthassam el a templom várának kapuit, a városfalakat és a házat, amelybe be fogok lépni.” A király megadta, mivel Istenem jóságos keze volt rajtam.

Lk 9,57-62 - Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Nincs visszaút! Haladni, csak előre lehet, szabad! Hová vezet az út? Engednem kell, hogy az út vezessen! Hinnem kell Neki! Neki kell megadnom a felhatalmazást ahhoz, hogy lehessen az, aminek lennie kell, történhessen az, aminek történnie kell, velem is, általam is, de, ugyanakkor: értem is! A történetnek részévé kell válnom, de nem a történet teremtőjévé! Lehetséges vajon ez? Megadatik ez számomra, hogy ilyen legyek, hogy azzá legyek? Meghallhatom azt, amikor Uram így szólít meg engem, mint őket, akik …

Na, várjunk csak! Mindkét esetben a történet úgy kezdődött, hogy van valaki, aki megszólítja az Urat! Igaz, a harmadik esetben az Úr szólít meg valakit! Azonban egyik esetről sem tudjuk, mi a történet folytatása: vajon melyikük követte a Mestert?

A történetben nem is az a kérdés, hogy más mit válaszol, vagy az Úr meghívására más hogy felel. A kérdés az, hogy nekem, ma, mi a válaszom?

• Értenem kell, hogy amit kijelentek, annak súlya van. Amire vállalkozom - „Követlek téged, bárhová mész!” -, az nem üres fecsegés, amellett kiállni, kitartani képes vagyok!
• Az Úr, hívására egyértelmű választ vár tőlem: jössz, vagy sem?
• Van valami, ami még visszatart attól, hogy kövessem Őt?

Csak ez a világ ne lenne köztünk? De hát, ez a világ, az én számomra, nem az Úrtól, és az Úrért való? Akkor én ki vagyok? Miért vagyok? Még vagyok?

Nem elég a fizikai lét! El kell döntenem azt, hogy a fizikai létemért való vagyok, vagy a fizikai valóságom van Valakiért? Mit és minek rendelek alá?

Neked Uram egészen! Enged – nem! Segíts lennem! Annak a szabad akaratomnak az odaadásával Neked, amit tőled kaptam! Hogy életem legyen, és bőségben legyen - Általad, Veled és Bennem! Ámen