Jézus elém állít két emberi magatartást

1Tim 4,12-16 - Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg odamegyek, fordíts gondot a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmet, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. Ezekre a dolgokra legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.

Lk 7,36-50 - Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: „Mester, szólj!” „Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” Simon ezt felelte: „Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.” Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.”

Jézus elém állít két emberi magatartást, viselkedési típust, hogy arról gondolkodjam el, melyik áll hozzám közelebb, melyik emberi magatartásban ismerek magamra, Istenkapcsolatomat milyennek ítélem meg.

Persze, a farizeus viselkedését tekinthetem megilletődöttnek is, így felmentve őt, és magamat is. Én inkább választom azt a módszert, hogy eltávolodok a jelenettől, térben és időben, megállítom a jelenetet, elfogadom azt, hogy mindkettő is lehetek. A jelenben oda állok Jézus elé, és megkérdezem: Te kinek tartasz engem? Majd figyelem az arcát, mozdulatait, hangját és szavait, hogy ezekből rakjam össze magam. De, eközben, arra jövök rá, hogy összerakom azt a Jézus képet is, Akinek ma, én látom Őt! Tulajdonképpen ebből a Jézus alakból fogom felismerni valódi énemet, hogy ki vagyok tulajdonképpen én.

Mennyire vagyok őszinte, egyenes?

Mennyire vagyok nyitott Istenre?

Mennyire vagyok alázatos?

Mennyiben munkálkodik bennem a szeretet, ill. a gőg?

Mennyire vagyok reális, vagy elfogult magammal?

Egyáltalán, eddig, mennyire ismertem magam?

Hol tartok azon az úton, amin szeretnék haladni?

Krisztus nyomában járok, vagy újra, meg újra eltévedek?

Nem lepődök meg azon sem, hogy mindkét személyiséggel találkozom, ha magamat keresem. Azonban, Jézus arra figyelmeztet, hogy tegyem képessé magam arra, hogy meg tudjam különböztetni mi jó és mi rossz. Még akkor is, ha nem sikerül mindig a jót választani, a helyeset. A megkülönböztetés képessége már arra enged következtetni, hogy tudok Jézus mellett döntést hozni! Én ezt tartom fontosnak, és már eredménynek a magam számára, hogy tudok Jézussal közösen tervezni, gondolkodni. Úton lenni! Ma, az élet mindennapján ez a feladatom. Ha úton vagyok, akkor a megtérés napi lendületében vagyok, szeretetben vagyok, mégsem az érzelmek irányítanak. Krisztus szeretete szikla szilárd bölcsesség, amire be kell érnünk, amire el kell tudnunk jutni. Ez nincs szoros kapcsolatban az életkorunkkal. Személyiségünktől függ, hogy Isten bölcsességével hogyan tudunk egyre tudatosabban szövetségre lépni.

Jézus nem ad határidőket nekünk, mert tudja, hogy az Atya bölcsessége megengedő, megengedi a számunkra, hogy ha haladunk, akkor azt a magunk ritmusában tehessük. Mert hiszen szeretet Ő! Ahogy Jézus mai hangoznak ma is: „A hited megszabadít téged; csak menj békével.” Jézus szavaihoz társul Pál, amikor Timóteust így bátorítja, és bátorítóan akar szólni egyben nekem és mindegyikünknek is, akik Jézus követségében akarunk, igyekszünk járni: Jézus Krisztusba vetett hitednek „szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt”! Timóteus közösség vezető volt, de tulajdonképpen mi mind valamilyen szinten, és ez manapság egyre inkább igaz, amikor mi mind egymást próbáljuk utánozni, és egymásnak akarunk megfelelni, hogy vezetői vagyunk egymásnak. Egymásra hivatkozunk, és egymást tekintjük mércének, igazolásnak, nem Istent és nem is Jézust. Ma már az Isten fogalom túl elvont az ember számára, ugyanakkor, sajnos, és ez az én hibám is, túlságosan lejáratott fogalom. Vissza kell szereznünk, vissza kell állítanunk Isten személyének tiszteletét! Ma egy keresztény hitelességének talán sokkal nagyobb jelentősége van, mint volt bármikor. Az ember méltóságát, hogy Istenben tudjuk helyreállítani!

Áldásodat, és kegyelmeidet kérem Atyám, hogy képessé legyek, és lehessünk Ferenc pápa kormányzása, vezetése alatt, és jóvoltából, Neked dicsőséget szerezve! Ámen