Jakab apostol mai tanítása

MTörv 4,1-2.6-8 - Most pedig, Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak, hogy megtartsd őket, s így élhess és elérhesd és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene majd nektek ad. Ne tegyetek hozzá semmit se ahhoz az igéhez, amelyet hozzátok intézek, se el ne vegyetek belőle: tartsátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket parancsolok nektek. Tartsátok meg tehát őket, és azok szerint cselekedjetek, mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmességtek bizonysága a népek előtt, hogy amikor meghallják mindezeket a parancsokat, azt mondják: „Íme, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet.” Nincs is más ilyen nagy nemzet, amelyhez istenei olyan közel lennének, mint amilyen közel mihozzánk van a mi Urunk, Istenünk, valahányszor kérjük. Vagy melyik az a másik ilyen dicső nemzet, amelynek olyan szertartásai, olyan igazságos rendeletei lennének, mint ez az egész törvény, amelyet ma én szemetek elé tárok?

Jak 1,17-18.21b-22.27 - Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének. Azért vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól.

Mk 7,1-8.14-15.21-23 - Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak” [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Jakab apostol mai tanítása komoly feladatot jelent a számunkra. Az Adoremusban a mai napon olvasható Seregély István érsek atya egy elmélkedése, melyben ez áll: „ … Minden ember javát szolgálva kellene Istenhez hasonlítva élnünk a világon.

Sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem így van. …” Kiragadva beszédéből csupán e két mondatot, azon tűnődöm el, hogy hogyan értelmezem e mondatokat akkor, ha magamra, keresztényre vonatkoztatom, és hogyan értelmezem akkor, amikor a világ „megszállottaira” gondolok. E kettőség bennem, és bennünk, keresztényekben, a mélységes felelősségünk Isten előtt, a világért. Mert, több, vagy más vagyok e, mint a világ? Vagy úgy hat rám a világ, ahogy én is hatok rá?

Jakab azt mondja: „Szabad akaratból hívott minket életre az igazság igéjével, hogy teremtményeinek mintegy az első termése legyünk.” Istennek ebből a szabad akaratából kaptunk részt mi magunk is, minden ember, akikre felkelti napját. Ebben nem vagyunk egymástól megkülönböztetve. Az „igazság igéjével”, melyet szintén mindegyikünkbe belé égetett, akikre felkelti napját. De, hogyan viszonyulunk ahhoz a mondatrészhez, amikor azt írja: „teremtményeinek mintegy az első termése legyünk”? Én vagyok, aki kereszténynek vallom magam az első, és a többiek jönnek utánam? Nem. Az Ember megelőz minden más teremtményt! Ebben sem tesz megkülönböztetést, vagyis érvényes minden emberre, akikre Isten felkelti napját!

Amiben eltérünk mi emberek egymástól, az az, ahogyan értjük, hisszük, és kapcsolódunk Istenhez, a Teremtőhöz. Mit jelent számunkra és mit tekintünk a magunk számára ajándéknak? Aztán, nagyon személyes válaszokat adunk arra, hogy hogyan értelmezzük a belénk oltott tanítást. Az már aztán végképp megoszt bennünket, hogy mit gondolunk a Lélekről, arról a lélekről, melynek megmentéséről beszél Jakab apostol. Az már aztán végképp idegen is talán, még közöttünk keresztények között is, vagy legalább is vitát kezdeményez, hogy milyen tanítást, mikor és milyen módon értelmezzük olyannak, amit tettekre kell váltani. Egyáltalán, képesek lehetünk tettekre váltani? Bizony ez a kérdésfelvetés is sokszor feloldozást hoz a számunkra. Liberálisok vagyunk, farizeusok vagyunk, és olykor, magunkkal nagyon lojálisak, míg másokkal igen elitélőek!

Mégis, mindezeken a gondolatokon túl, melyeket felvetettem az előbb, sokkal mélyebbre vezet Jakab azon kijelentése, amivel visszautal előbb elmondottaira, hogy bizony „az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság”. Ami ez után jön, az kísért aztán bennünket rettenetesen: hogyan kell, szabad, lehet ezt értelmezni, hogy „meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.” Mennyiben szabad szó szerint érteni e szavakat, illetve mennyire kell átvitt értelemben forgatni és emészteni, hogy majd valóságommá válhassanak?

Az Isten ellenében, bennünk a változás munkál! És egyedül ebben bízhatunk, no meg abban, hogy képtelenségeinket képes felülmúlni a kegyelem, mely által munkálkodik bennünk Istenünk, Atyánk! Mert azt tudnunk kell, hogy a keresztény fogalom nem azt jelenti, hogy eleve jobb lennék bárkinél is, aki ebben a világban lehet, van és ajándékaként bírhat a keresztény jelzővel. Csupán esélyt kaptam arra, ha kereszténnyé választattam, hogy percről percre, óráról órára sikerülhet valami csekélységet felfedeznem az Igazságból, Isten változatlan, állandó, és örök Igazságából, melynek megtapasztalására, megélésére, és elmélyítésére oszt meg velem Atyám!

Valamit ott értünk félre, úgy gondolom, hogy kereszténységünket sokkal inkább tartjuk olyan érdemnek, amiből jogokat generálunk, formálunk a magunk számára, melyek biztonságérzetünket megalapozhatják, ahelyett, hogy abban feladatot, és felelősséget látnánk meg, mi több engedelmességet tanulnánk belőle.

Teremtettségünk, megajándékozottságunk azt kell - kellene, hogy jelentse számunkra, hogy alárendeltek vagyunk, egy mindenekfelett álló bizalomnak, kegyelemnek, mely rajtunk keresztül, bennünket használva próbál kiáradni a világra.

Minden jó, ami képes elhagyni engem, az embert, teheti jóvá a világot. Tudva, hogy „senki sem jó, csak egyedül az Isten.” [Jn 18,19]. Éppen ezért, mi belőlem jóként kiárad, azzal Isten kiáradásának engedek teret, mely megszentelni, üdvözíteni akar!

Eszközöddé lenni segíts engem Istenem, Mennyei Atyám Jézus Krisztus tanítványaként, és apostolaként! Ámen