Benne vagyunk a nyárban

Kiv 33,7-11; 34,5b-9.28 - Mózes pedig fogta a sátrat, és messze a táboron kívül verte azt fel, s elnevezte szövetség sátrának. Így a népből mindenkinek, akinek valami kérdezni valója volt, ki kellett mennie a szövetség sátrához, a táboron kívülre. Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, fölkelt az egész nép, mindenki kiállt sátra ajtajába, és nézett Mózes után, amíg ő be nem ment a sátorba. Amikor aztán belépett a szövetség sátrába, leszállt a felhőoszlop, megállt az ajtónál, és az Úr beszélt Mózessel. Amikor az izraeliták látták, hogy a felhőoszlop ott áll a sátor ajtajánál, mindannyian felálltak, és leborultak sátruk ajtajában. Az Úr pedig beszélt Mózessel, szemtől-szembe, úgy, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Aztán Mózes visszatért a táborba, de szolgája, az ifjú Józsue, Nún fia nem távozott a sátortól.

Amikor aztán az Úr leszállt a felhőben, Mózes odaállt mellé, és kiáltotta az Úr nevét. Amíg az Úr elvonult előtte, azt mondta: „Uralkodó Úr, irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű, te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át, megbocsátasz gonoszságot, vétket és bűnt. Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!” Ekkor Mózes sietve leborult a földre, meghajtotta magát, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!” Ő tehát ott volt az Úrnál, negyven nap és negyven éjen át. Kenyeret nem evett, vizet nem ivott, és felírta a táblákra a szövetség tíz igéjét.

Mt 13,36-43 - Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: „Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!” Ő azt felelte nekik: „Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!

Benne vagyunk a nyárban, az aratás már porfelhőkben bontakozik ki, reményt adva, hogy lesz kenyér a jövőben is minden ember asztalán. Jó termést várnak az idén. De, ahol beérik a kalász, ott megterem a konkoly is.

Engem vajon az aratás Ura, hova fog majd sorolni? Bőséges terméssé szeretnék lenni a számára. Tudom gyengeségeimet, de érzem erőmet, mely Ő gyengeségemben. Szolgálni igyekszem, és szeretném. Azzal, amit tisztelhetek, szerethetek, mert ajándékomul adott.

De ez a szolgálat úgy kell, hogy legyen, hogy emberek javára válhasson.

Nem dolgom, hogy elbíráljam, mi számít Neki, részemről termésnek. Éppen ezért, csak tenni próbálom a dolgom. Egyre nagyobb szerető fegyelemre szoktatva magam, alázatot, békességet, engedelmes szívet, éberséget, kitartást és hűséget mutatva iránta.

Istenünk olyan Isten, aki a gyümölcseinket arról ismeri fel, hogy az emberi fogyasztásra mennyire alkalmas, kedves, kellemes, tápláló, és hasznos. Tudva, hogy az adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz!

Neked ajánlom magam Istenem, használj, gyötörj, míg azzá nem leszek, ki szeretnéd, hogy legyek. Csak gyengévé lehessek, hogy Te lehess erőmmé! Ámen