Három személyre tekinthetek rá a mai elmélkedésem során

Ez 2,2-5 - És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított; és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: „Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik mind a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják, és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük!

2 Kor 12,7-10 – Testvéreim! Ezért, hogy a kinyilatkoztatások nagysága miatt el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Mk 6,1-6 - Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Három személyre tekinthetek rá a mai elmélkedésem során: egy prófétára – Ezekielre, aztán egy megtért zsidóra – Pálra, aki megtört emberségével vált képessé rá, hogy hirdesse zsidónak és pogánynak a megváltottságunk örömhírét; és a harmadik személy, maga Jézus.

Ezékiel (Kr.e. 623-571) bibliai, ószövetségi személy, Ezékiel próféta könyvének fő szereplője. Papi családból származott, ő maga is pap volt. Kr.e. 597-ben, Izráel leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták a babiloni fogságba. Nehéz sorsa volt, fiatalon elveszítette a feleségét is (Ezékiel 24.), a fogságba vetettek nem értették szavát, ezért egy időre el is kellett némulnia, és csak jelbeszéddel fejezhette ki magát (Ez. 3,26), de még az óhazában maradtak lelki hanyatlásába, bálványozásába is be kellett pillantania.

Prófétai működését a fogság ötödik évében kezdte el. Ezékiel kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között. (Wikipédia)

Pál apostol maga mondja magáról, és történetét az ApCselből is ismerhetjük, hogy hogyan tért meg, és hogyan vált Krisztus hirdetőjévé. Már tövissel testében, betegségben megalázottan válik az Evangélium hirdetőjévé.

Jézusról ez áll: Názáreti Jézus, más néven Jézus Krisztus, vagy egyszerűen csak Jézus (Betlehem, i. e. 6/4 körül – Jeruzsálem, Kr. u. 29/33 körül), a kereszténység központi személye. Említik a Próféta, az Úr, az Ember Fia, az Isten báránya, a Zsidók Királya, a Pantokrátor, a Messiás, az Üdvözítő és a Megváltó megnevezéssel is.

A legtöbb keresztény felekezet Isten megtestesült Fiaként tiszteli őt, aki az evangéliumok szerint feltámadt a halálból, miután keresztre feszítették, meghalt és eltemették.

Jézus saját magáról a következőket mondta:

„Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” – Lukács evangéliuma 4, 18-19 (Wikipédia)

Az ószövetségi ember és az újszövetségi ember egyaránt, megalázottságában döbben rá arra, mit ér a számára Isten irgalmas, gondviselő szeretete. Ezzel szemben, e két embertípus között ott áll Jézus, a megtestesült Ige, Aki Isteni mivoltában megalázkodik, egészen a földig, hogy megalázottságában Isteni méltóságára felemelje az embert.

Szándékosan e helyről, a köznyelvből (a wikipédiából) veszem a magyarázatokat, hogy ne valamely vallás szavait idézzem. Jövendölésre nem hivatkozom, de hallottam már idézni olyant is, ószövetségi forrásra, hogy Jézus sem nem volt szép, sem nem volt jól megtermett, megnyerő testalkatú férfi.

Ha Pált hallgatom, akkor el tudom képzelni azt, hogy az ember erőtlenségében képes Isten ereje megmutatkozni. Mikor határozott emberi alkatom, életről vallott hitem nem képes eltakarni Isten kinyilatkoztatását. Azaz, elég alázatos bír lenni az ember Isten egyéniségének megmutatására, kibontására, mely minden emberben benne van, csak rejtőzködően, mert olyan erőteljes emberi jellem kényszeríti arra, Őt, Aki nem hajlandó erőszakot venni teremtményén, csak azért, hogy önmagát igazolja. Istennek nincs rá szüksége, hogy az általa teremtett mindenségében erőnek erejével legyen jelen. Pontosabban: Isten ereje nem az erőfölényének fitogtatásában élvezkedik, mert nem botrányt akar csinálni a világban, hanem üdvösségére akarja elvezetni, meggyőzni szeretné az embert – és rajta keresztül a teremtettséget - a jó, az igazán szép és igaz fogalmáról.

E három férfiú személyiségén keresztül Istenünk ma azt üzeni, ami Jézus imájában így hangzik: „Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: »Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” [Lk 10,21] Mert a bölcsek és okosak egyben azok is, akik erejük teljében, és emberi mivoltukban érvényt tudnak, akarnak, és képesek szerezni a maguk igazának, de éppen ezért, alkalmasint alázatuk és szelídségük hiányt szenved abban, hogy megrostálják maguk igazát, a maguk esetlegességét Isten teljességének felismerésében.

Ahogy Jézus esetében hallhatjuk, nem erőltette rá a maga igazát – még azt sem, amiről tudta, hogy nem a magáé, hanem az Atyától való - azokra, akik szemükkel láttak ugyan, de pontosan ez a látásuk, érzékelésük eltompította szívük látását. érzékelését.

Bizony, mindannyian szenvedünk ettől a „gyenge látásunktól”, hitetlenségünktől. Ami szinte minden vallási közösség problémája, ezért vagyok kénytelen így imádkozni: „hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” Mert értem én Pál kénytelen felsóhajtását: „Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok.” [1Kor 13,2]. És ezért mondom azt, hogy csak szeretném feltárni, érezni és életemmé váltani azt a szeretetet, mely mindent visz! Így vágyakozom utánad Istenem, szüntelen türelmetlenséggel, és bűntudattal, elégedetlenséggel magam iránt, és csodálattal irántad! Legyél az én kézvezetőn, és megmentőm! Ámen