A félelem, és a hit között ott van a gyávaság

Ter 19,15-29 - Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: „Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!” És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: „Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!” Ám Lót azt mondta nekik: „Kérlek, uram, hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek - ugye valóban kicsi az? - és életben maradhatok.” Erre azt válaszolta neki: „Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.” - Ezért nevezték el azt a várost Coárnak. Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba. Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára, és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét. Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott. Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt, letekintett Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje. Így tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából, amelyekben lakott.

Mt 8,23-27 - Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: „Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: „Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

A félelem, és a hit között ott van a gyávaság, ami nem engedi meg a hitünk megerősödését. De valójában mi is a gyávaság?

A tanítványai, mikor a félelem válik úrrá rajtuk, azt mondják Jézusnak: „Uram, ments meg, elveszünk!”. Amire Jézus válasza ez: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?”. Jézus álmából felkelve felismeri a helyzetet, a tanítványok személyiségi problémáit: nem elég, hogy kicsinyhitük, gyávák is! De, mert kicsinyhitük, gyávák is, vagy, mert gyávák, kicsinyhitűek? Így vagyunk ezzel mi is, én is. Nehéz megkülönböztetni mi minek a következménye. egy bizonyos, e kettő emberi tulajdonság között összefüggés van.

Egy bizonyos, és Lót történetéből is ezt kell megértenem: a hit nem feltételezi a tudást. Ne akarjam azt tudni, hogy Isten akarata miért az, ami, fogadjam el, tartsam tiszteletben, higgyek Neki! Vasárnap olvastuk Márktól a Jaírus történetet, ahol Jézus csak annyit mond a kétségbeesett apának: „Ne félj, csak higgy!” Ha ennek az egyszerű törvénynek képessé teszem magam alávetni, akkor gyávaságomat a hitemmel felül tudom írni! Ebből én arra következtetek, de ami nagyon nehéz, és egyre nehezebb, amikor a világ ez ellen mesterkedik, önbecsülésemet, önérvényesítésemet, önértékelésemet alá kell rendelnem az Istenbe vetett hitemnek! Isten akar gondoskodni rólam, hogy sorsom is akarata szerint alakuljon! Ha az ember már egyszer kivonja magát Isten gondoskodó szeretetéből, vagyis önrendelkezővé válik, akkor már nagyon nehéz visszakerülni oda. Nem is azért, amiért az Isten nem volna hajlandó visszafogadni a gyáva, kishitű és önrendelkező embert. Hanem azért, amiért ez az emberi jellem nagyon nehéz megengedővé válni másnak, még Istennek is. Hihetetlen nagy önfegyelmet, realitásérzéket, tudatosságot, alázatot és végül bizalmat kell magára erőltetni, önneveléssel, és imádságos életre szoktatással. Sok meditációra, elcsendesedésre, vezeklésre van az ilyen embernek szüksége, hogy hagyja meggyőzni magát Istentől. A hit engedelmessé tesz! Isten utáni vágyakozás nélkül, Isten szeretetének szüntelen megélése, megtapasztalása nélkül képtelen az ilyen ember hitében megerősödni. Megengedni magamnak, hogy ne az eszemmel döntsek, hanem engedjem, hogy az Isten akarata – mely türelmes, időtlenül működő, vagyis, nem akkor fog vezetni, amikor én akarom, hanem akkor, amikor égre képes vagyok a döntési kényszeredettségemet elengedni – érvényesüljön rajtam. A határidők, melyeket én akarok betartani, mert azt mondom, hogy azok kényszerítenek döntésre. Sokszor vannak határidők közé merevített döntéseink, akkor is, ha azokat mások szabják a számunkra. De azokat is lehet lazítani, ha időt adok Istennek is arra, hogy döntésembe beavatkozhasson. Még időben kell elé vinni a problémámat, és kérni, megengedni a számára, hogy belém avatkozzon. Ne az enyém legyen az utolsó pillanatban kikényszerített döntés. Engednem kell, hogy mikorra nekem ki kell mondanom a döntést, addigra Istenből fakadhasson az fel bennem! Meg kell érlelni döntésünket, dialógusban, ahogy lett az, Lót esetében is. Megvitatta Istennel a döntést, és Isten engedett Lót érvének!

Hitemért tennem kell, hogy ne gyávaságom legyen az uralkodó, hanem Isten a döntéseimben! Jöjj, Atyám, Szentlelked által vezess engem, hogy hitemben növekedjek, mely tudom, hogy teljességemre segít engem! Ámen