Boldogító, lenyűgöző, és elkápráztató élmény

Oz 11,1.3-4.8c-9 - Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.

Ef 3,8-12.14-19 - Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.

Jn 19,31-37 - A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjék össze” [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: „Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak” [Zak 12,10].

Boldogító, lenyűgöző, és elkápráztató élmény azon eltűnődni, elmélkedni, hogy engem, valaki, ennyire szeret! Engem, aki én magamat sem vagyok képes ennyire szeretni, ráadásul nem is értem azt, hogy mi van rajtam, bennem, ami ennyire szerethető!

Bár tudom, hogy a ma emberének, aki nem tud mit kezdeni az önfeláldozással, a halállal, de még az önbecsülésével sem, nagyon nehéz Jézus szenvedéséből és halálából eljutnia arra, hogy szeretetből tette, mégpedig az Atya iránti szeretetből. De, mert Isten is, isteni mivoltában tette, minden egyes ember személye felé irányuló szeretettel elkövetett önmagát feláldozó, odaajándékozó szeretetnek a cselekedete is egyben. Mely egyúttal megbocsátása, kiengesztelődése, minden már elkövetett, és még ezután elkövethető, vagy csak gondolatban sértő magatartásomra vonatkoztatva. Ez az Isten az, aki már mikor el is követtem ellene a rosszat, sem marasztal el, vagy ítél el, illetve utasít el, mond le rólam! Isten szentséges szíve dobban Jézusban, míg az ember megengedi, hogy dobbanjon. Az emberben az ítélet, nem is az Istenben! Mégis az ember neheztel, és kétkedik az Isten végtelen jóságában, szív szeretetében! Milyen esendő vagyok, milyen szánalomra méltó vagyok!

Úgy gondolom, hogy ha képessé teszem magam rá, hogy Isten szeretetéről, az emberré vált szeretetén keresztül is eltűnődjek, elmélkedjek, akkor lehetek képes rádöbbenni a magam kicsinységén, képtelenségén, és így alkalmatlanságát a szeretetére. Majd eljutni oda, hogy ahhoz, hogy Isten engem ennyire szeressen, nem kell alkalmasnak lennem!

Nem lehetek elég arra, hogy szeretetét kiérdemeljem! Isten nem érdemként árassza rám szeretetét! Talán azért ilyen bőkezű, ilyen végtelenül alázatos, hogy megértesse a teremtő akaratát, szándékát, melyben számít rám, társaként.

Miközben ezen elmélkedem, felhangzik bennem: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” [Jn 14,1]. Ami így folytatódik: csak higgyetek Istenben és Jézusban, vagyis a Szeretetben, Aki az Isten!

Mit is ünnepelek én ma? Nem azt, hogy én szeretve vagyok – elsősorban, de ebben a kontextusban ünnepelem azt, hogy Isten a szeretet, Aki Jézus Krisztusban van, és aki az Atyában van. Mert Az Atya és a Fiú egy, Aki kinyilatkoztatja magát nekem a Szentlélek által. Köszönöm Istenem, hogy megdöbbentesz, hogy könnyeket csalsz ki szereteted által szememből, hogy lehetek tudatában a Te végtelen jóságodnak, melyhez felnőni, majd egyszer a Te szeretetedben teljesedni akarok! Szenteljen meg engem a Te szereteted! Ámen