Az éntudatom engedi-e megismerni önmagamat

ApCsel 11,21b-26; 13,1-3 - Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek.

Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.

Mt 10,7-13 - Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

Az éntudatom engedi-e megismerni önmagamat, kapcsolatomat a világgal, a környezetemmel, vagy bezárttá tesz, blokkol? Hol a helyem ebben a térben, és az időben?

A változás, a megismerés, a felfedezés, megengedése annak, hogy amit megismerek, az hasson rám, mennyire természetes a számomra, vagy mennyire hat rám idegenül?

Nekem úgy tűnik, hogy Jézus arra bátorít, hogy minden olyan dologtól szabaduljak meg, ami akadályoz abban, hogy a rám bízott feladatot elvégezzem, ellássam. Mi a feladatom? Mi az, amit Isten rám bíz? Ki vagyok, aki Isten embere vagyok?

Menj, és hirdesd, és a rád bízott hírrel gyógyíts! Mit jelent, mit mond számomra, most, ez a kijelentés: „Elközelgett a mennyek országa!” Ez valóság? Annak kell tekintenem? Milyen síkon? Anyagi valóságomat, mely tárgyszerű és az érzékelhető világgal közös, össze kell kapcsolnom a szellem létemmel, mely anyagi valóságomat kitágítja a transzcendens valóság irányában. Így valóságlátásom már a szellem, a tudatosság és a kapcsolódás egységévé válik. Ha Isten Igazságát tekintem a legmélyebb igazságnak, akkor ebben a szétfeszített valóságomban nekem is mélyebbre kell ásnom, hogy a legteljesebb igazság igazságommá válhasson. Akarom ezt? Kell ez nekem?

Richard Rohr írja: »Oscar Wilde tökéletesen fogalmazott: „Csakis az érzékek képesek meggyógyítani a lelket, és a lélek képes meggyógyítani az érzékeket.” Ha olyan emberekkel találkozunk, akik e kettősségnek csak az egyik oldalán állnak, jobb, ha menekülünk.«

A közel és távol számomra fizikailag érzékelhető, definiálható fogalom: mit tekintek közelinek, és mit távolinak? Érzékszerveim szerint is eltérő válaszokat adhatok. De a válaszom erre attól is függhet, hogy kivel, illetve mivel kapcsolatos kényszer vezet ennek eldöntésére. Ha egy ember szimpatikus a számomra, akkor közelebb merészkedek hozzá, ill. közelebb engedem magamhoz. Ha az illető nem szimpatikus, bármi nemű félelem van bennem, irányában, akkor már nem is közelségről beszélek, vele kapcsolatban, hanem távolságról: távolságot igyekszem tartani tőle.

Azt mondja Richard Rohr, hogy „csak azok gyarapodnak az igazságban, akik alázatosak és becsületesek.” De azt is hozzá teszi, hogy az alázatos ember „kíméletlenül becsületes, az igazság egészét tekintve.” E kettő nélkül nem elképzelhető – véleménye szerint – a személyiségünk növekedése. Így jut el arra a megállapításra, hogy az igazsághoz úgy vagyunk képesek eljutni, „hogy megszabadulunk a jelenlegi védekező álláspontunktól, a félelmeinktől és az énképünkhöz való ragaszkodásunktól. A kivonástól jobban gyarapodunk, mint az összeadástól.” Amiből én azt értem meg, hogy, ha elengedem, lebontom azokat a falakat magam körül, melyek tisztánlátásomat akadályozzák, akkor már nem csak nézni leszek képes, hanem látni is. Hiszen, ha elfogadom azt magamról – és ehhez alázat kell -, hogy semmit sem tudok, akkor megengedem magamnak, hogy keressem azt, amit nem tudok, bár tudni szeretnék.

Bármit, amit kijelenteni bírok, nem azért leszek arra képes, mert én magam valamit létrehoztam, hanem mert azt a valamit, amit ki tudok jelenteni, felfedeztem. Ebben a világmindenségben minden készen van, semmi sem új, legfeljebb, én nem veszek róla tudomást, mindaddig, míg magamat nem szabadítom fel a tudomásulvételre.

A lélek bölcsességét semmivel sem gyarapította az, hogy én ma élek! Azt mondja Rohr: „A lélek rendje mindig ugyanaz marad. Vagy félelem, vagy szeretet. Vagy illúzió, vagy szeretet. Vagy önvédelem, vagy szeretet. A vallás mindig a szeretetről szól. A legtöbb, amit tehetünk, hogy félreállunk az útjából.” Ami annyit jelent, hogy egómat nem engedem saját személyem érdekei elé tornyosulni! Mert érdekem az, hogy ebben a világban, mely Isten tere, megtaláljam a helyemet! Na, most válik világossá, kezdem kapizsgálni, mit is jelent a számomra, és mit jelent a hír értéke, ha azt hallom, és azt hirdetem, hogy „Elközelgett a mennyek országa!”.

Bennem van a bizonyosság, a biztonság teremtő ereje, mely kiteljesedni próbál, de aminek én magam vagyok az akadálya, ha nem vagyok képes szelídülni, elcsendesedni, alázatot tanulni. Nem én vagyok a fontos, hanem a Lélek, mely énemet akarja használni arra, hogy Legyen az Isten országa látható valósággá!

A teljes anyagi világ, melyet érzékelek, és az is, amit képtelen vagyok még érzékelni, mert véges az érzékelő-képességem, teremtett valóság, mely Isten kézjegyét hordozza. Mert teremtésének része, létének bizonyossága. A bődületes nagy talány az, hogy én, az Ember, képessé leszek-e felismerni e kapcsolatot. Az anyagi lét és Isten között, melyben én vagyok az, aki hordozom magamban mindkettő azonosságának jegyeit! Éppen ezért rajtam múlik, hogy a világban mi az, ami érvényesül, mert képessé teszem magam felismerni a felismerhetőt, vagy csak önmagam egója foglal le? A félelem, vagy a szeretet az, ami motivál?

A Te békességedre pályázom Atyám! Hogy békességed éltessen, és váljon működő erővé bennem! Ámen