Talajt vesztettekké váltunk.

2Kor 1,18-22 - Isten hűségére mondom, hogy beszédünkben, amelyet hozzátok intéztünk, nincs: „igen” is meg „nem” is. Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind „igen” lett őbenne. Ezért az „ámen” is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére. Aki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és aki felkent minket, az Isten, és ő az, aki pecsétjével megjelölt minket, s a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Mt 5,13-16 - Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Talajt vesztettekké váltunk. Vajon, hol kezdődött, mi az oka ennek? Talán ott, hogy „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által." [Róm 10,17]

Ugyanakkor, nem volt fülünk már Jakab szavának meghallására sem, aki azt mondja: „Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra! [Jak 1,19] Lényeges és harsogó szavak, hogy „minden ember”! Ráadásul nálunk fordítva van: gyorsak vagyunk és készek a haragra, a rosszat feltételezni a másikról, és azt szóba is formálni. Mert nincs bennünk meg a Lélek csendessége, amely hallgatni, meghallani próbál mindent, ami jó, ami jóra lehet képes, és ami jó szándékkal van.

De talán Pál szavai is elkerülik a figyelmünket, aki azt mondja: „késedelmesek lettetek a hallásra” [Zsid 5,11]

Ketten is, kétfelől szólnak, de mi, nem halljuk meg! Így vagyunk Jézus tanításával is. Hallgatjuk, hallgatjuk, csak meg nem halljuk. Mert Isten kinyilatkoztatásának meghallására nem elég a hallgatódzás. Ahhoz bennem kell megteremteni a csendet, hogy a Lélek és a lelkem találhasson egymásra. Akik, ha egymásra lelnek, hitet fakasztanak. Megszólítanak engem, az embert. De csak akkor, ha készséges vagyok meghallani, odahallgatni.

Nem elég az ízes beszéd. Annak tartalmát a Lélek adja, amire késztetést kap az ember, hogy meghallja. Vannak, akik éhezik, szomjúhozzák az Igazságot. Nekünk, akiknek sóvá kellene lennünk, az a bűnünk, hogy ha csalódást okozunk azok számára, akik keresik az Igazságot, de nem találhatják. Mert bennünk farizeusi lelkületre találnak, ami eltorzítja a Lélek kifejezőképességét, erejét, bizonyosságát. A keresztény annyit tesz, hogy Krisztuskövető. Próbáljuk egyszer úgy hallgatni Jézust – ne a magunk kétségeivel, kishitűségével, halogató bizalmatlanságával, hanem –, mint aki magabiztos, állhatatos a kijelentéseiben, teljes bizalommal van az Atya iránt, aki általa van, Benne van, Aki rábízza magát, és Akinek átengedi magát: legyen velem és általam az, ami az Atya akarata, megengedem Neki! Mennyivel másképpen szólnak Jézus szavai, tettei? Már is másképpen hallom, és végül értem meg szándékát. Ilyenkor már lényegtelenné válik az is, hogy milyen lehetetett a külsője, mert belőle szólt az, amit hallgatni, és érteni érdemes volt, és ami kellett a számomra. A halogatóból hallóvá kell lennem! Bátorság, és vagányság kell Krisztus követéséhez. Hogy is küld bennünket a világba Jézus: „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok.” [Mt 10,16] Majd az Atyához így imádkozik értünk: „Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” [Jn 17,15] Jézus nagyon jól tudja, hogy akik őt követik, akiket Neki adott az Atya, azoknak hol kell gyökeret verniük. Éppen ezért mondja, hogy nem hagylak magatokra benneteket, „én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” [Mt 28,20] És azt is, hogy „Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságosságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.” [Jn 16,7-11]

Mennyei Atyám! Talán pesszimistábbnak látszom, azokhoz képest, akik mereven ragaszkodnak önmaguk számára szabott kereteikhez, és ebből a biztonságos szobából idegenül, talán gőggel, lekicsinylően, lenézően tekintenek a külvilágra. Talán nem is engedik, hogy megérintse őket a világ, és nem is engedik, hogy a világ átlépje küszöbüket. Zárkózottan élnek, közösségben látszólag, de a közösségtől is idegenkedve.

Jézus ezzel ellentétben olyan világot vázol fel a számomra, ahol nincs otthon. Számára otthon az a világ, ahol befogadják Őt tanítványaival, és Általa Téged. Már Jézus számára is szűk lett a zsidóság, mint nemzet szabta keretek. Jézus nem társadalmat épített, nem vállalta fel, hogy politikai szerepre kényszerítsék. Nem e világot építette önmaga becsülésére, hanem a személyiséget akarta építeni, aki közösségivé válhat, mégpedig Isten közösségének tagjává. Segíts meg Istenem, hogy képessé legyek a lelkek megkülönböztetésére! Ámen