És a tizenkettő elindul a maga útján

ApCsel 22,30; 23,6-11 - Másnap aztán tüzetesebben meg akarta tudakolni, hogy a zsidók mivel vádolják. Eloldoztatta őt, összehívta a papokat és az egész főtanácsot, azután elővezette Pált, és eléjük állította.

Mivel Pál tudta, hogy egyrészük a szaddúceusok közül, a többi pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: „Férfiak, testvérek! Farizeus vagyok, és farizeusok fia! A reménység és a holtak feltámadása miatt állok törvény előtt.” Mihelyt kimondta ezt, nézeteltérés támadt a farizeusok és a szaddúceusok között, és a sokaság megoszlott. A szaddúceusok ugyanis azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mindkettőt vallják. Lett erre nagy lárma. A farizeusok közül ugyanis néhányan felálltak, és harciasan kijelentették: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Lehet, hogy lélek, vagy angyal szólt hozzá.” Mivel a vita elfajult, az ezredes attól tartott, hogy szétszaggatják Pált. Kiadta tehát a parancsot, hogy a katonák jöjjenek le, ragadják ki közülük, és vigyék a várba. A következő éjszakán pedig megállt mellette az Úr, és azt mondta neki: „Légy állhatatos, mert amint tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”

Jn 17,20-26 - De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.”

És a tizenkettő elindul a maga útján. Mindegyikük önálló személyiség, mindegyikük személyes karizmával, képességgel rendelkezik. Ráadásul, ott van Pál is, aki a pogányokat veszi célba. Míg, a többiek, a zsidók között evangelizálnak. Tizenkét, tizenhárom kis egyház kezd el élni. Miben voltak közösek? Krisztus tanításában, és Krisztus megtapasztalásában. Ja, és a Szentlélek erejében! Azonban, mindegyikük a maga személyén keresztül volt képes arról bizonyságot tenni, amit megélt. „Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.”

Jézus kérleli az Atyát, hogy folytatólagos legyen az apostoli munka annak, amit Ők, együtt, egyként elkezdtek. Valamiképpen, Jézusban is meg volt az aggódás, hogy vajon sikerülhet-e? Nem hangzik el Jézus szájából ez a szó, hogy aggódom, de bizonyosak lehetünk arról, hogy ismerte, megismerte a tanítványokat, az apostolokat pedig még inkább. Tudta, mire képesek önmaguk erejéből. De arról is lehetett sejtése, hogy a Lélek mire tud menni velük. Jézus állhatatos, az apostolok jelenlétében mondott nagyon részletes és kérlelő imája valamilyen mértékben egy összegzése is tevékenységének. Önmagát értékeli, de a tizenkettőt is minősíti, ahonnan képes lehet őket a Lélek tovább építeni.

Milyen érdekes, hogy a Szentírás legtöbbet nem a tizenkettő munkájáról, tanításáról beszél, hanem a tizenharmadikéról, Pál evangelizálásáról. Nem Péteréről, aki az első volt a tizenkettő között. Van olyan apostol, akinek a munkájáról, evangelizálásáról szinte semmit sem tudunk meg. Ki volt a tizenkettő? Érdekes, hogy a három evangélium mindegyike kicsit másképpen mutatja be őket:

²A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, ³Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, ⁴a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt.

⁵Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: »A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! ⁶Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! [Mt 10,2-6].

¹⁶Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; ¹⁷ezenkívül Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanérgesznek, azaz mennydörgés fiainak nevezett el; ¹⁸és Andrást; Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont, ¹⁹és az iskarióti Júdást, aki elárulta őt. [Mk 3,16-19].

¹³Amikor megvirradt, magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: ¹⁴Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, ¹⁵Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, ¹⁶Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. [Lk 6,13-16]

A negyedik helyen, az ApCsel –ben is szerepel a tizenkettő, amikor már az iskarióti Júdás helyére beválasszák Mátyást:

¹³Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére. ¹⁴Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt. (…)a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak. [ApCsel 1,13-14;26]

A Szentírás Jézus tanítását viszi tovább, és nem a tizenkettőét. Majd Pál tanítását, Jézusé mellé téve, mintegy kiegészítve azt. Átnyúl a tizenkettő feje felett, az Ő személyes tanúságtétele felett, és az eredettől nyújtja számunkra azt, amit Isten kinyilatkoztatni akar. Ennyire személyes a Szentírás, Isten kinyilatkoztatása az Ember számára, hogy még az apostolokra sem bízza Krisztus küldetését, csupán a négy evangélistára, és Pálra.

Ebben az összefüggésben, mintha Péter szerepe is háttérbe szorulna, Isten pedagógiájában. Az Atya Isten, a Szentlélek kegyelmei által, minden embert személyesen akar maga mellé állítani, és magához vonzani. Már a Fiú is háttérbe vonul. Elvégezte a küldetését, és most minden a Szentlélek dolga, Aki összekapcsol engem, ahogy téged is, az Atyával. Krisztus már áttételesen van csak jelen. De ez az áttétel azért fontos, hogy érzelmileg, tudatosan is megérintsen bennünket, hiszen Ő az, aki hitelessé teszi az Atya személyes üzenetét. Az Isten azért lett emberré, hogy bennünket, embereket Istenhez tegyen hasonlóvá, majd pedig, elvezessen a Vele való közösségre.

»Jézusom segíts, hogy megosszam a körülöttem élőkkel szeretetedet! Ne engedd, hogy csak magamra és az életkörülményeimre figyeljek! Szükségem van rád. Szükségem van szeretetedre, és sok más embernek is szüksége van erre. Ezért kell szeretnem, ezért kell átadnom magamat a Te munkádnak; de folyamatosan szükségem van a segítségedre és támogatásodra.« (P. Paul Campbell LC)