Meg ne tévesszen magunk ellentmondásossága

1Jn 1,5 - 2,2 - Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk, és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk. Fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Mt 11,25-30 - Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek [Jer 6,16]. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.”

Meg ne tévesszen magunk ellentmondásossága! Ilyenek vagyunk, ez szabadságunk következménye. De, mert Isten nem csupán szabadnak teremtett bennünket, hanem, mert belénk égette, kódolta az isteni jót, az egyedül igazat, amivel folyamatosan konfrontálódunk. Pontosan azért, amiért az ember kiharcolta a maga számára a tudás hatalmát. Az eredendő és az egyetlen igaz bennem a norma, de a tudálékosságom tesz arra képessé, hogy azt bíráljam; az által, hogy számomra a tudás több ismeretlenes egyenlet. Bennem a hang mindig azt súgja: mi van akkor, ha ... azt, vagy amazt, esetleg a negyedik megoldást fogadod el, tartod a magad számára jónak? És Isten nem vitatkozik velem, nem győzköd engem. Mert Isten azt szeretné, ha én, a magam szabad akaratával lennék képes az egyetlen, számomra jó válaszra rátalálni. Az pedig az, amit ő égetett belém, ő ismer csak - míg én, meg nem ismerem őt, Aki bennem lüktet, Aki engem éltet, és Aki engem magában akar megtalálni végül. Akire emlékezik, akiről tudása van, hogy vagyok, de megengedi, hogy az legyek, aki lenni akarok. Még akkor is, ha elveszíthet, ha le kell mondania rólam, amit végkép nem akar. Éppen ezért, míg ez az élet számomra tart, ostromol, kerülget, próbálkozik, hogy szabad akaratommal felismerjem Igaz Énemet, aki Belőle az, és csak Benne válhat teljessé.

Isten hallatlanul nagyvonalú velem, teremtményével. Aki az Ő nagyvonalúságát akkor vagyok képes felismerni, és tisztelni, ha már magamat elfogadtam, és képes vagyok méltósággal, de alázattal tisztelni, a magam teremtett mivoltában.

Az ember közösségre lett teremtve. De ezzel még nem mondtam túl sokat. Ami ennek eredete, az az, hogy az Ember közösségben, és közösségből lett teremtve. Ami érthetővé teszi, hogy miért közösségi lény: eleve közösségi a létezés maga. A Minden van a mindenben. A Mindenség nem létezhet önmagában, csak és kizárólagosan közösségben létezik! Ha ezt nem ismerjük fel, akkor sötétségben járunk, ráadásul: tudatlanságunk oltja ki a fényt. Ennél rosszabb már csak az, ha butaságunk, oktalanságunk, ellenszegülésünk tagadja közösségi létünket. Tovább lépve: ha visszaélünk közösségi létünkkel, és azt a közösség ellenében a magunk javára akarjuk használni. Bárhogy is próbáljuk ezt a dolgot fogalmazni, ez gyilkosság, élet elleni bűncselekmény. Mert aki a közösségi léttel visszaél, az a közösséget pusztítja, here módjára. De, mert az ember tudattal felruházott teremtmény, tudatosan teszi ezt, ezért bűncselekmény a tette!

Ami a megdöbbentő, hogy a törvény az egyénnek ezt a megnyilvánulását, okvetlenül, és közvetlenül nem bünteti. Talán azért, amiért jog ezt nem képes azonosítani, feltárni és nevesíteni. Ebből is az látható, hogy a jog, az értelem felett áll az erkölcs, a morál, vagyis a szeretet, ami több, magasabb dimenzióban való létmozgás, létforma!

Az ember hiányosságát csak is a hiánytalanság képes kipótolni, ami nem más, mint a szeretet, vagyis maga az Isten, Akiben a teljesség nem van, hanem Aki a teljesség maga! Kijelenthetem, hogy az Ember nem képes nem vétkezni. Igen vétkezem. De a vétkemet nevesítenem kell ahhoz, hogy hiányosságomat definiálhassam, és azt is, hogy tudjam, miben szenvedek hiányt, miben kérek segítséget Istentől, a Teljességtől.

Isten hatalmassága, ereje pontosan abban van, hogy csak azt adja a számomra, amiben szükséget szenvedek, de szükségemet felismerem, és azt kérni vagyok képes tőle! Ismer annyira bennünket, hogy azt, amire nincs szükségünk úgy is megszerezzük, erővel is, kárunkra is. De azért engedi, mert Isten teljességében birtokolja azt az ismeretet, amivel a rosszat, a károsat, az ártót is jóra tudja változtatni. Ugyanakkor abban nem vagyok bizonyos, hogy a magam rossz szándékát, a magam javára, magam ellenében is akarja fordítani. Erre akar utalni szerintem János: „Fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.”

Néri Szent Fülöpről mondják, hogy, reggel felkeléskor a tükörbe nézve azt mondta: „Uram, figyelj Néri Fülöpre, hogy ma ne áruljon el újra Téged.” Hát én is ezt kérem Uram, segíts meg engem, hogy csak ma, minden reggel, ezzel a vággyal induljak neki a napnak, amit Te ajándékozol nekem, amivel Te lepsz meg engem, hogy figyelj rám, hogy ma ne áruljalak el újra Téged! Ámen