A legnagyobb ajándékot csak hittel lehet elfogadni

ApCsel 9,1-20 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.

Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Jn 6,52-59 - Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.

A legnagyobb ajándékot csak hittel lehet elfogadni. Mindezeken túl: hitben befogadni!

Jézus mindig képekben beszélt, így próbálta érthetővé tenni, és nyomatékot adni szavainak. A mai beszédével azt próbálta a kőkemény zsidósággal megértetni, hogy ha már halálát akarják, akkor az váljon javukra – ha már élete kevés volt számukra. Az Atya szándéka az, hogy mindenki számára világossá legyen jószándéka, ami általánosan és mindenkire érvényessé válhatna, ha ezt az ember képes lenne azonosulni tervével. Ennek a befogadásnak a fontosságára próbálja Jézus ráirányítani a figyelmet. Hiszen Isten életre hívó szándéka elsősorban nem e világra – az anyagi létre - szóló elhívása az embernek. Azonban, ebben az anyagi létében kell az embernek szabad válaszadásával szövetségre lépnie Istennel, ahhoz, hogy az élet örökérvényűvé lehessen számára. Ez a tétje Jézus életének, halálának, feltámadásának és megdicsőülésének. Ennek a „szövetségnek” lett felesküdt, elkötelezett teamje a Szentháromságos egy Isten. Ennek a teamnek emberi szempontból lett legnagyobb áldozatává a Fiú, aki áldozatát szeretné, ha nem válna hiábavalóvá. A halála legalább gyújtson fényt bennük. A feláldozott testének és vérének megtapasztalása, megemésztése váltsa életté bennük életét - szavait, cselekedeteit - melyek az Atyától valók, mert magától nem tett semmit.

Ránk, hitetlen hívőkre is, a zsidókhoz hasonlóan, teljes valójával szeretne hatni Isten: testben és vérben, Lélekben és Szellemben, hogy felszabadítson bennünket az anyagi kötöttség, rabság bilincseiből, amibe mi zárjuk magunkat, nem az Isten!

Pál is erre lett felkenve Isten által. Rá is érvényes Jézus kijelentése: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet” [Lk 11,29]!

Atyám! Nem kérek más jelet, de segíts meg, hogy az, amit számomra adsz, az javamra váljék. Veled szeretnék lenni egy örök életre! Ámen

Fenti kijelentéseim az Eucharisztia teológiáját megítélésem szerint nem érintik, hiszen az a Katolikus egyház tana, hittétele, természeténél fogva igaz, melyet magam is elfogadok és vallok. Azt is ki merem jelenteni, hogy felvetésem és az Oltáriszentség szentségi volta egymást is erősítik. Hiszen, míg gondolataim Jézus szavainak elméleti és elmélkedés során meggondolt, kimunkált értelmezése, addig az Eucharisztia olyan ünnepélyes közösségi esemény, ahogy azt a katekézis is tanítja, mely alkalmával újra meg újra a katolikus keresztény közösség megéli, felidézi Krisztus katarzisát, drámáját és azon keresztül megajándékozottságát.

A lényeg az egyik és a másik történésben is ugyanaz: Isten Igéje, kinyilatkoztatása, és a Katolikus egyház vallásának minden eszköztára, szentségeivel az élén (de liturgiájával, tanításával, törvényeivel is), arra való, hogy én, az ember Istennel – nem Istenemmel, mert az Isten egylényegű és nem értelmezés kérdése, ráadásul a magam számára nem sajátíthatom ki Istent, ugyanakkor Isten nem szubjektív személy – személyes és mindig viszonzott, élő kapcsolatra léphessek, mely örökérvényűségéért lehet hiteles és értékálló. Ebben az összefüggésben tette Isten önmagát fogyaszthatóvá az embernek Jézus Krisztus által. Ami az ember szemében áldozatként, szenvedésként, talán olykor, érték felett álló, vagy érthetetlen katarzissá magasodik, melyet az Oltáriszentség misztériumában képes a maga számára fogyaszthatóvá tenni. Azonban, mindenekfölött az a hit áll, és az kapcsolja össze elmélkedő logikámat és az Eucharisztikus misztériumot, hogy Isten lehajol az emberhez, hogy magához emelje őt, irgalmas szeretetével, melyet az embernek el kell tudnia fogadni. Régen rossz, ha a misztériumot, a szentséget dologi és szokás rend váltja fel!