Engedelmesség
ApCsel 5,27-33 - Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: „Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Erre Péter és az apostolok azt felelték: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” Mikor ezt hallották, feldühödtek, és arra gondoltak, hogy megölik őket.
Jn 3,31-36 - Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, feljebb való mindenkinél. Arról tanúskodik, amit látott és hallott, de a tanúságát senki sem fogadja el. Aki elfogadja tanúságát, az igazolja, hogy Isten igazmondó. Mert akit Isten küldött, az az Isten igéit mondja, ő ugyanis a Lelket nem mértékkel adja. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki pedig nem hisz a Fiúban, nem látja meg az életet, hanem Isten haragja marad rajta.
Engedelmesség. Tudunk mit kezdeni ezzel a szóval? Kénytelen kelletlen, de kezdünk vele valamit, lépten – nyomon. Csak az nem biztos, hogy engedelmességünket kire bízzuk, kinek adjuk. Péter szájából szól a szó: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek.” Annak a Péternek a szájából, aki tapasztalással bír arról, hogy mit ér az, ha nem engedelmeskedik Istennek. Ő háromszor tagadta meg, miután kiment, és keserves sírásra fakadt! Ő tudja, mit beszél, amikor válaszol a főpap kérdésére. Többé már nem akarja engedelmességét rossz helyre adni! Egy életre megtanulta mit jelent a maga törékeny élete, önmaga számára, és Isten számára. Péter akkor találkozik Jézussal, mikor már benne van a korban, Ő az idős tanítvány. Feltételezem, hogy élete során sokat botladozott, ahogy ezt abból a néhány képből látjuk is, amiben megismerhetjük Őt a biblia lapjain keresztül. Egy igazi ember volt, míg Jézus mellett Igaz emberré nem lett. Az igazi ember útja tévedések, kudarcok, erejének téves kihelyezései során válik tapasztalattá, míg a kegyelem el nem vezeti arra, hogy rádöbbenjen: mi jó és mi helytelen. Mi üdvös és mi bűnös – a maga életében. Vagy: mi helyes és mi helytelen. Mi viszi előrébb, és mi az, ami félrevezeti. Ez az én tapasztalatom is az életről. Ebben az élettapasztalatomban erősít meg Richard Rohr is, hogy most merjek erről beszélni.
Richard Rohr hívja fel rá a figyelmemet: Krisztus először Mária Magdolnának jelent meg feltámadása után, de miért? Hiszem, hogy az, ami meg van írva a Szentírásban, mindannak Istentől szándéka van felénk, kinyilatkoztatását hordozza az ember számára. Azt mondja Richard: „Jézus azt mondja az alabástrom edényes asszonyról, aki talán Mária Magdolna: „sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett”. Majd megfordul, és az ellenkezőjét is megerősíti: „Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret” (Lk 7,47). Jézus egy bámulatos összefüggésre mutat rá, és talán ez itt a lényeg. Eléggé nyilvánvalóan azt állítja, hogy éppen életünk kudarcai és radikális elégtelensége az, ami elvezet bennünket a nagyobb életre és szeretetre. Mintha Jézus azt mondaná az összegyűlt, gúnyosan mosolygó férfiaknak: „Mindannyian tévedésben vagytok Istent illetően! Ez az asszony érti, ti viszont nem!”
Észreveszik, mennyire ellentmond ez az ösztönös reakcióinknak? Észreveszik, mennyi reményre ad okot? (…) Hibáink vezetnek el bennünket Istenhez. Nem azáltal jutunk el az isteni egyesüléshez, hogy helyesen tesszük, amit teszünk, hanem hogy rosszul tesszük – és ez mindannyiunkkal óhatatlanul megtörténik.” A szeretetre mindannyiunknak szüksége van, ami megadatik, amit megtapasztalhatunk, amiben részesülünk, részesülhetünk, és amit tovább adhatunk – anélkül, hogy mernénk azzal visszaélni, mert kénytelenek vagyunk tisztelni, mert tiszteletet követel tőlünk! Az, „hogy Jézus először és egyedül neki jelent meg, világos megerősítése ennek a csodálatos és megdöbbentő üzenetnek. (…) Mária Magdolna az evangéliumnak az az alakja, akinek a legnagyobb szüksége van rá, hogy a szeretet erősebb legyen a halálnál, ezért ő az első, aki megtudja – és feltehetőleg a legmélyebb szinten.” Isten szeretete az, ami az embert szabadnak teremtette. Pontosan azért, hogy önmaga legyen képes önmagából – önmaga bukdácsolásain keresztül – a kegyelem segítségével kihányni, felfakasztani az Isten szándékára azt az Igent, ami csak az övé, és felette áll minden valláson, mert az ember, a személy egyedüli hitvallása Isten szeretetére, mely éltető, és iránta való engedelmességre késztető.
Nekem magamnak kell felismernem, felfedeznem a bennem lakóhelyet teremtő, foglaló Istent! Aki engem lefoglalt magának. Mégsem képes rá, hogy magát rám erőltesse, rám kényszerítse – azt, Aki a szeretet, az Élet.
Ez az az Igen, amit előbb kell tudnunk – kellene tudnunk - kimondani minden nemnél, melynek erősebbnek kellene lennie minden elutasításnál, tagadásnál, és mely – egyúttal – értelmet ad minden nemnek is!
Mennyei Atyám, Jézus Krisztus feltámadása által, a Szentlélek erejével erre a hitre segíts eljutnom engem, mert az odafönt valókhoz szeretnék ragaszkodni! Ámen
