A szeretet bensőségesség, intimitás

ApCsel 5,17-26 - Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak - vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: „Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.” Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: „A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.” E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: „Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.” Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.

Jn 3,16-21 - Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.

A szeretet bensőségesség, intimitás - is. Vagy, talán, az 'is' nem is való oda? Isten úgy szereti a világot, ahogy a világ nem képes szeretni Őt! Viszonzatlan, kielégületlen, és mindig magányos így Isten szeretete. Mégis, Isten, a szeretetét soha nem vonja meg a világtól, a teremtéstől.

Jézust, aki Krisztus, és aki azt mondta önmagáról, hogy egy az Atyával (lásd: Jn 10,30), megsebzett lett, a teremtmény kivetette magából a Teremtőjét, fel sem ismerve Őt a Fiúban. Így az Isten vált sebzetté.

Richard Rohr írja: „Ne feledjük: a feltámadás nem a megsebzettség elutasítása, elfelejtése vagy akár teljes gyógyulása. Mindig átalakított megsebzettség. Örökké tovább viseljük sebeinket, üzenetként és győzelmi díszként. Bizonyos módon még mindig „fájnak”, ami figyelmessé és alázatossá tesz bennünket, de többé már nem engedik meg, hogy bántsunk másokat. Az átalakított fájdalom többé már nem továbbadott fájdalom.” Isten sem utasítja el megsebzettségét. Mert szeretet, képes rá, hogy teljesen, őszintén, egész teljességében sebzettségét átalakítsa, szinte felhasználja megmentésünkre. Az elutasítottság élményével, sokkal többre becsüli Isten azokat, akik elfogadják, életre váltják szándékát!

Akiben Isten felismeri önmagát, jelenlétét, jelenvalóságát, az sokkal nagyobb örömet jelent számára, mint az, aki elutasítja Őt. Ugyanakkor nem mond le egyetlen elutasításról sem, mert számára, minden elutasításban benne van a lehetősége a megtérésnek! A változó soha sem változatlan! A teremtmény pedig anyagi létében minduntalan változó, változásra képes. E képesség is kegyelem számunkra Istentől.

Jézus mai szavai sem ítéletet, elutasítást jelentenek, csupán a tudatosság és az azonosság meghatározása. Hogy mindegyikünk felismerje a szavaiban önmagát, és tudatosítsa szándékát. Ki vagyok, aminek ellenében mivé szeretnék lenni! A hit megvilágításában többé nem járhatunk sötétségben! A fény vonzóvá válik annak, aki megérzi a fény melegét. De az válik erre érzékennyé, az képes elsajátítani a fény melege iránti érzékenységet, aki figyelmessé, alázatossá tud lenni. Tudomást kell vennünk róla, hogy sebzettek vagyunk, hogy képtelenek vagyunk Isten szeretetének viszonzására, bár szeretnénk, vágyakozunk rá, hogy feleletet adjunk szeretetére.

Tudomásul kell vennünk, hogy szeretetre vagyunk teremtve. Ennek felismerésére van szeretet vágyunk, szeretni vágyásunk, és szeretetre éhségünk. Tudomásul kell vennünk, hogy bensőséges kapcsolat éhségünk, intimitás igényünk ebből fakad. „A bensőségességgel kiengedjük önmagunkat, és beengedjük a másikat. Az intimitás tesz lehetővé minden szeretetet, ám egyúttal azt is feltárja, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk úgy viszont szeretni a másikat, ahogy megérdemelné. A bensőségesség tehát egyedüllétet is jelent, de ez az egyedüllét édes. Az intim pillanatokban valami olyan érint meg bennünket, amit még nem tudunk elviselni, vagy hordozni, ennek ellenére szeretjük az érintést és a meghívást a hordozásra. Mindig nagyobbak vagyunk egy bensőséges találkozás után, sőt talán ez az egyetlen módja a spirituális növekedésnek. A bensőséges találkozás mindig kegyelem.” (Richard Rohr – Halhatatlan gyémánt)

Távolodjunk el dualisztikus elménktől, és merjük Istent teljes személyiségünkben, teljes személyiségével társnak tekinteni! Csak azért mondom ezt, hogy e világi szeretet igényünkkel ne elégedjünk meg, de ne is kerüljünk konfliktusba, hanem tekintsük töredékességünk részeként. Miközben nem szűnünk meg teljességünk után vágyakozni, melyet szeretet igényünkkel együtt Isten teljességébe belecsendesedve érhetünk majd el. Ebben való hitünket növeljük, ápoljuk, és bátorítsuk egy életen át, annak bizonyosságával, hogy szeretve vagyunk, az örökkévalóságra! Ámen

„A nagy és rejtett titok a következő: a végtelen Isten keresi és óhajtja a bensőségességet az emberi lélekkel. Ha egyszer megtapasztaljuk ezt az intimitást, csak a szerelmesek meghitt nyelvén tudjuk leírni, mi történik: misztérium, gyengédség, egyediség, különlegesség, a szabályok megváltoztatása „miattunk”, mezítelenség, kockázat, eksztázis, szüntelen vágyódás és természetesen szenvedés. Ez a szentek misztikus szótára.” (Richard Rohr – Halhatatlan gyémánt)