Ez a hit, amiből eredően

ApCsel 4,32-35 - A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt.

1Jn 5,1-6 - Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság.

Jn 20,19-31 - Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.

Ez a hit, amiből eredően az első keresztény közösségnek "egy volt a szíve-lelke", elgondolkodtat. Vissza kell mennünk a gyökerekhez: hol veszítettük el a kapcsolatot, azt a személyességet, ami ennyire elkötelezetté képes tenni embert? A szó hitelességét, a tanúság erejét, a kegyelem bőségét. Mi téríti el figyelmünket, alázatunkat?

Mintha kereszténységünk már nem volna e földrész sója, borsa.

Próbálom megragadni e szavak értelmét, a mai nap jelentőségének fényében. Azért, hogy a pillanat leg lényegére tapinthassak rá, a szavak sűrűsége össze ne zavarhasson most. Mert amúgy, rengeteg közlendője volna e mai tanításnak.

Irgalmasság vasárnapja van ma, amikor is Ferenc pápa kihirdetteti az Irgalmasság évének bulláját, így csatlakozva szent elődje gondolatiságába, és próbál beleoltani minden keresztényt is. A mai ünnepet szent II. János Pál pápa alapította!

Onnan kezdeném elmélkedésemet, hogy irgalmatlanok vagyunk önmagunkhoz, keresztény közösségünkhöz, és a világhoz is, amikor ajándékul kapott hitünkhöz hűtlenek, csalfák, engedetlenek, leginkább igazságtalanok vagyunk. Csak azért, amiért jelen időnket nagyobb értéknek tekintjük a múltnál és jövőnél.

A múltban megkérdőjelezzük Jézus, a Krisztus hitelességét; míg a jövőben megkérdőjelezzük örökkévalóságunk esélyét.

Már hallom is a kérdéseket: miért gondolom azt, hogy bármelyikünk is megkérdőjelezné egyikez, másikat, vagy mindkettőt? Amire én azt válaszolom, hogy pontosan a visszakérdezéssel áruljuk el önmagunkat. Mert a kérdező nem kérdezné akkor, ha nem mindjárt védekezésbe menne át, a helyett, hogy önvizsgálatba kezdene: hol kerülök én a felvetéssel összefüggésbe, kapcsolatba? Mi közöm van ehhez a kérdéshez? Mert mindenekelőtt önmagunkkal szemben kell irgalmasságot gyakorolni, ha másokhoz irgalmasokká szeretnénk válni!

Hitem, hogy válhat hitelessé, hitelesebbé, a maihoz képest? Mit ér az én hitem a világban, mit használ hitem a világ számára?

Lehet, hogy olyan erős a hitem, annyit ér, amennyire magammal szemben, képes vagyok az irgalmasságot gyakorolni? Mi valójában az irgalmasság? Rá kell ismernem, hogy mennyi tisztázatlan fogalom, dolog van még számomra, amit rendeznem kellene ahhoz, hogy Krisztushoz hasonló tudatossággal rendelkezzem. A szeretet tudatossága nem is olyan egyszerű kérdés!

Valójában mi is az irgalmasság? Ózeás könyvében olvashatjuk, amit aztán felidéz Jézus Máté evangéliumában (Mt 12,7). „Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.” [Óz 6,6]. Ami Jézus szavaival így hangzik: „Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha megértettétek volna, mi jelent ez: ‘Irgalmat akarok és nem áldozatot’, nem ítéltétek volna el a vétleneket.” [Mt 12,6-7]

Gondolkodtam rajta, hogy idézzem-e Jézus szavait. Mert alapvetően az ószövetségi kijelentésben minden lényeges benne van. Isten ismerete nélkül nem érthetjük meg az irgalmasság jelentését! Ha Istent ismerem, akkor értelmet kap a kiengesztelődés, a megelőlegezett és feltétlen, egyoldalúan fenntartott szövetségi hűség, ami abból forrásozik, hogy Isten azt szereti bennem, bennünk, akit felfedez, felismer önmagából. Ez a pozitív felismerés a részéről, a mindig a jót meglátni az emberben, akiben a jó maga az Isten. Ez nem feltételezés, hanem felismerés, azonosított jó. Isten azonossága az emberben, azon túl, hogy gyenge, hogy oktalan, hogy együgyű, sértett, és sérült, - de mindezeken túlian van benne valami jó, valami, ami Isten rejtőzködése benne. Amiért irgalommal, megértéssel, megbocsátással vagyok iránta! Képessé tenni magam rá, hogy magamban legelőbb felfedezzem a jót, az Istent, akiért képes vagyok a magam gyengeségeivel, alkalmatlanságával, együgyűségével, bárgyúságával, hasztalan mivoltával is megbékélni, tudomást venni róla. E nélkül az alázat nélkül nem lehetek képes mással sem szövetségre lépni, kiengesztelődésre, irgalmasságra jutni!

Add meg számomra Istenem e képesség örömét, békességét! Ahogy Jézus a mai evangéliumban is köszönti tanítványait: „Békesség nektek!” Ami annyit jelent, hogy irgalmasság legyen szívetekben, hogy magatok is irgalmasságra lelhessetek – ami békességre juttatja az embert.

Nem elég az izzadtság, a verejték! Kell hozzá a vér maró, megtisztító kegyelme is, hogy a víz és a vér által a Lélek lehessen „az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság”. Igaznak lenni kegyelem, e kegyelmedben részesíts engem! Ámen