Ez érdekes, hogy az asszonyok elmondása

ApCsel 3,1-10 - Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.

Lk 24,13-35 - Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Ez érdekes, hogy az asszonyok elmondása zavart keltett bennük. Csak ennek utána indultak el Jeruzsálemből. A másik pedig, amire most felfigyeltem, az az, hogy a tizeneggyel ott voltak még sokan mások is. Valószínűnek tartom, hogy a Júdással történtek, a nép ítélete – Jézus elítélésében közreműködése - is, hozzájárultak ahhoz, hogy zavarodottság legyen azokban, akik addig Jézus mellett voltak. Vajon, a vallási elöljárók, a hatalom megelégszik azzal, ami történt? Vagy, veszély fenyegeti mindazokat, akik Jézust követték? Mink van, mit kezdhetünk azzal, amink maradt? Mi maradt nekünk, hogy egyik napról a másikra nincs többet Jézus, a vezető? Aki, amíg volt, minden olyan világosnak tűnt, egyértelműnek, és természetesnek, de most minden össze lett kuszálva, semmi sem világos.

Itt látható az ember együgyűsége: mert Jézus hiába mondta meg világosan, három alkalommal is, hogy mi fog történni, nem voltak képesek felfogni a szavak értelmét (lásd: Mt 16,21; Mt 17,23; Mt 20,19).

Ma sem változott ebben az ember! Tanulmányok, könyvek számtalan száma értekezik arról, kinek mit jelent a Szentírás, ki hogyan érti az Írást, az Isten szavát. Az életet mégis mindegyikünk a maga feje szerint éli. Mert nem azt hallom, amit Isten mond, hanem azt, amit hallani akarok! Néhányan vannak, akik hallgatják, hallják azt, amit Isten mond, de azokra sem hallgatunk. Pál apostol egyszer mondta, hogy „ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve” [Kol 3,1]. Hallhattuk más szavakkal Jézustól is: Mt 6,33; Mt 7,7; Lk 11,9; Lk 12,31; az sem jelentett többet a számunkra. Az ember megmarad minduntalan a maga sajnálatra méltó szűkös anyagi világának keretei között, mert nem engedi, hogy Isten Szentlelke elemelje a földtől. A leg sajnálatra méltóbb indoka az embernek minderre: de hát mit fog mondani rám a többi ember! Kire fókuszálok, mi fontos nekem, miről is szól az életem?

Bizony, bárcsak, legalább volna annyi merszünk, lendületünk, bátorságunk a hitetlenségünkben, hogy elinduljunk a magunk Jeruzsáleméből Emmauszunk felé, ahol utunkon szembe találkozhatnánk Jézussal, a Feltámadottal! Megtérésünk csak akkor érhet utol bennünket, ha hagyjuk, hogy megalázzon hitetlenségünk. Ha már alázatra képtelenek vagyunk magunktól!

Istenem, azért köszönöm, hogy bizalommal vagy irántam, hogy Te eltudod képzelni rólam, hogy még képes lehetek Pálfordulásomra, Hozzád megtérni, Rád találni! Segíts meg engem, és vezess mindennapos megtéréseimen keresztül teljességem felé! Ámen